Giggs: Ártatlan vagyok
Az egykori játékos tagadja az ellene felhozott vádakat.
A Vörös Ördögök legendáját a mai napra idézték be a manchesteri városi bíróságra, ahol volt párja, Kate Greville vádjaival szembesítették. Greville azt állítja, 2017 decembere és a tavalyi év novembere közt kényszerítő és zaklató magatartást tanúsított vele szemben Ryan.
További vádpont szerint Giggs november 2-án Greville-t és húgát, Emmát is fizikailag bántalmazta.
A családi (vagy meghitt) viszonyon belüli erőszakos magatartás egy 2015-ben hozott törvény szerint súlyos bűncselekménynek minősül a szigetországban.
A sértett azt mondja, kapcsolatuk során Giggs visszatérő jelleggel lépett fel fenyegetően – többek közt megalázta és zaklatta őt, illetve erőszakoskodott vele szemben, ezzel lelki és érzelmi sérüléseket okozva a megfélemlített áldozatnak.
Miután a múlt héten napvilágot látott az ügy, a walesi szövetség Robert Page-et nevezte ki a korábbi szélső helyére a válogatott élén. Giggs legközelebb május végén áll majd bíróság elé.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ryan Giggs
Egykori játékosok
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló