Greenwood: Sokat javult a védekezésem
Mason Greenwood korán került porondra a Manchester United színeiben és nem vesztegette idejét, hogy megmutassa, minden eszköze megvan ahhoz, hogy akár a Premier League legerősebb védelmét is feltörje.
A 19 éves játékos kitűnő teljesítménye a vasárnapi 3-2-es Liverpool felett aratott győzelem alkalmával még több bizonyítékot szolgáltatott a támadó kivételes tehetségéről, ahol az általa szerzett egyenlítő gólt követően egy pazar gólpasszt osztott ki Marcus Rashfordnak.
Ugyanakkor nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy a játéknak vannak további szegmensei is a gólszerzésen túl, kiváltképp, ha a pálya jobb szélén játszol és nem csak a támadás tartozik a feladatkörödhöz. Mason pedig ezen képességein is fejleszteni kíván.
A statisztikák azt mutatják, hogy a fiatal játékos már most annyi szerelést mutatott be a pálya első részében, mint az előző szezon egészében, ráadásul kevesebb játékperc alatt. Ez egyértelmű bizonyítékul szolgál arra, hogy a játék egyéb részében is fejlődni tudott, ami lehetőséget biztosít arra, hogy robbanásszerűen támadjon le az ellenfél tizenhatosánál.
"Ez egyértelműen egy olyan része volt a játékomnak, amin fejlesztenem kellett" - mondta nekünk. "Nem hagyhatom, hogy Aaron [Wan-Bissaka] egyedül végezze el a piszkos munkát! Remekül szerepel, ez kétségtelen, de mindig az járt a fejemben, hogy fejlesztenem kell a védekezésemen."
"Aaron a legjobb hátvéd, aki mögötted lehet, nagyon kemény. Ezt nem veheted el tőle!"
A fentieken túl a játékos képes volt egy további erény fejlesztésére is, így pazarabbnál pazarabb labdákat képes beadni a pálya jobb széléről a tizenhatoson belülre. A beadásokat akkor sikerült megtanulnia a fiatalnak, amikor az Akadémián különböző pozíciókban játszották menedzserei.
"Persze, az Akadémián játszottam már szélsőt ezelőtt is, úgyhogy mindig jól mentek ezek a dolgok, mint a beadás, passzolás, vagy hasonlók. Ráadásul olyan játékosokkal, mint Edi [Edinson Cavani], aki egy tipikus kilences, és erős a levegőben, illetve Anthony [Martial], és Odion [Ighalo], nagyon jó lehetőség van a fejlődésre."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló