Ratcliffe újragondolná a Greenwooddal kapcsolatos döntést
Sir Jim Ratcliffe elmondása szerint a Manchester Unitednél újra át fogják gondolni Mason Greenwood jövőjét a klubnál.
A 22 éves saját nevelésű támadó átigazolása augusztus 21-ét követően vált lehetővé, miután a klub visszavonta abbéli tervét, hogy visszahozzák a felnőtt csapat keretéhez.
Már február óta belső vizsgálat folyt ellene, miután a Brit Koronaügyészi Szolgálat (CPS) megszünetette ellene a nemi erőszak kísérletével, kényszerítő magatartással és zaklatással kapcsolatos büntetőeljárást. Greenwood mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat.
A nyári átigazolási időszak utolsó napján a spanyol La Ligaban szereplő Getafe együtteséhez igazolt kölcsönben, ahol minden sorozatot figyelembe véve eddig 24 tétmérkőzésen 7 gólt szerzett.
Azt követően, hogy kisebbségi részesedést szerzett a klubban, Sir Jim Ratcliffe-nek feltették a kérdést, hogy tervezi-e a Greenwooddal kapcsolatos döntés újragondolását, amelyre így felelt:
"Egyértelműen, igen. Mi fogunk döntést hozni és megindokolni azt."

A United előzetes terve az volt, hogy újra integrálják majd Greenwoodot a felnőtt csapat keretébe, de a külső kritikák és a belső ellenállás miatt bejelentették, hogy elhagyja az Old Traffordot.
Ezt követően egyértelműen az volt a várakozás, hogy soha többet nem fog már nevelő egyesülete színeiben pályára lépni eddigi utolsó, 2022. januári, West Ham elleni után, amelyre a klub akkori ügyvezetője, Richard Arnold is ígéretet tett szeptemberben egy összdolgozói értekezleten.
Azóta azonban a futball szakmai irányítás megváltozott Ratcliffe tulajdonszerzésével.
"Ő egy Manchester United futballista, a futballal kapcsolatos döntésekért pedig mi vagyunk a felelősek" - tette hozzá.
"Szóval a válaszom igen, nekünk kell döntéseket hoznunk. Eléggé egyértelmű, hogy döntenünk kell, mert ebben az ügyben ez még nem történt meg."
"Ő most természetesen még kölcsönben szerepel, de nem ő az egyetlen ilyen. Van egy-két olyan játékosunk, akiknek az ügyével meg kell birkóznunk és döntést kell róluk hoznunk."
"A folyamat a következő lesz: meg akarjuk érteni a tényeket, nem pedig a körülötte lévő felhajtást, majd megpróbálunk igazságos döntésre jutni azon értékek alapján, hogy ő egy jó srác-e vagy sem, hogy képes lenne-e szívből és jól játszani a Manchester Unitedért, illetve, hogy ez a szurkolóknak is tetszene-e."
Greenwood szerződése 2025 nyaráig szól és a klubnak tovább egy évre vonatkozó hosszabbítási opciója is van.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |