Taktikai Mágnestábla: Manchester United 3-1 Newcastle United

Kedves Olvasó! Gyere, nézzük meg közösen mi történt a két United összecsapásán a Premier League aktuális fordulójában. Szerencse vagy tudatosság? Csapat vagy egyéni kvalitás? Mi döntött végül a három pont sorsáról?


Ezúttal a whoscored képével mutatnám meg nektek a kezdőcsapatokat.

 

Felállások: 4-2-3-1 vs 4-3-1-2

 

Ránézésre a hazai csapat felállásában nem tudunk újat felfedezni. Én örülök neki, hogy hetek vagy most már hónapok (hogy megy az idő..) óta a 4-2-3-1, mint alapfelállás lett az Old Traffordon. Van egy elképzelés, egy rendszer, ide kell beilleszteni a kirakós darabjait. A túloldal felállásából azt láthatjuk, hogy a középpályát igyekezett a Newcastle megszállni.

 

 

A gyakorlatban pedig így valósult meg. Láthatjuk a játékosok átlagos pozícióját és a támadásszervezések irányát. Végre egy ellenfél, aki nem AWB oldalát támadta. A gyakorlatban látszik, hogy Almiron jobban fent játszott, mint amit előzetesen a felállás sejtetett, a két Newcastle csatár pedig a szélre mozgásával gyakran csinált neki helyet.

 

 

Letámadásnál is szétnyílt a Newcastle eleje és a mérkőzésen végig rendkívül sokszor a helyét változtató Almiron adott nyomást a hazai United belső védőknek. Gyakorlatilag így módosult a Newcastle a gyakorlatban 4-3-3-ra, az előzetesen kihirdetett felállással szemben.

 

 

Ha kicsit részletesebben megnézzük a vendégoldal átlagos játékos pozícióit, akkor végleg megegyezhetünk abban, hogy ez inkább hasonlított egy 4-3-3-ra. Még ha Almiron rendkívül sok mozgása miatt talán az átlagosnál nehezebben volt belőhető a Newcastle felállása a mérkőzés alatt.

 

 

Nézzünk is meg egy Newcastle presszinget, vagy inkább nevezzük nyomásgyakorlásnak. Egy biztos, arra jó volt, hogy a hazai csapat előreívelje a labdát. A két belső védő kapja a nyomást Joelintontól és Almirontól, a hátra csúszó Fred pedig már érzi, hogy be fog sülni a labdakihozatal és valószínűleg az utolsó pillanatban előre vágja a labdát.

 

 

Az első 15 perc

 

A taktikai mágnestábla keretén belül korábban már elemeztünk védelmi helyezkedést, támadó variációkat, labdakihozatalokat, ezúttal pedig az első 15 percet fogjuk nagyító alá venni. A Sociedad elleni mérkőzésről szóló elemzésemben is kitértem rá, hogy mennyivel könnyebb lenne, ha a United sokszor már a mérkőzés elején megtudná szerezni a vezetést. Egészen egyszerűen kedvezne nekik a kontrajátékhoz a stílus. Nézzük meg, most milyen szellemiségben sikerült az első félidő első harmadát abszolválni. Korábban többször kritizáltam az álmoskás első félidő kezdést, most meg is mutatom miért.

 

2. perc: Martial és Rashford keverget a bal oldalon, majd Rashford 1v1-ben még túljut a Newcastle védőjén, de már nem tudja a nagy harcban a pályán tartani a labdát.

 

 

3. perc: Newcastle a kapus kirúgás után a United védelme mögé tud kerülni. Shaw mögé játsszák be a labdát, így Lindelöfnek el kell hagynia a védelem közepét. A zűrzavart jól mutatja, hogy Lindelöf Maguire posztján van, és amikor onnan is kilép, akkor Matic nem tölti be a szemmel is jól látható tátongó lyukat a védelem közepén, így Joelinton lövőhelyzetbe kerül, de sikerül blokkolni a lövését.

 

 

4. perc: Newcastle szöglet utáni kavarodás. Borzasztóan gyenge a Manchester United a második hullámba visszaérkező labdákkal kapcsolatban (erről később részletesen írok). Nézzük is meg a jelenetsort. De Gea itt mutatja be az első fotósoknak szóló bravúrját.

 

 

10. perc: A következő említésre méltó jelenetsorra 6 percet kellett várni, a köztes időben mezőnyfutball alakult ki. Ekkor azonban ismét nem egy hazai helyzetet tudunk feljegyezni. A vendég oldal letámadással zavarja meg a Vörös Ördögöket. De Gea hibázik bele a forgatásba, ami egy Newcastle játékosnál köt ki, az akció pedig egy távoli lövéssel zárul (ismét a második hullámba visszatett labdából).

 

 

Az első 15 percben több érdemleges megmozdulást nem jegyezhettünk fel, a mezőnyjáték dominált. Ami engem kicsi elszomorít, és talán sikerült érzékeltetni, hogy helyzetek túlnyomó többségben ismét nem az ellenfél kapujánál alakultak ki. Összességében eddig a United 3 gólt szerzett az első negyed órában és 7 gólt kapott a szezon során. 35 lövést adott le az ellenfél kapujára és 42 érkezett a saját kapura. Érdekes, hogy 16-30 perc között ugyanezen adatok: 10 rúgott gól és 5 kapott. 61 lövést adtak le az ellenfél kapujára és 50 lövést sikerült elszenvedni.

 

 

A gólok története

 

30. perc: Marcus Rashford üzen a kritikusainak. Remek egyéni akciót vezet a bal oldalon. Lehetne belebeszélni, hogy így a csapatjáték, úgy a csapatjáték, azonban aki megnézi a gólt, láthatja, hogy egy remek egyéni támadásról beszélünk. Klasszis módon húzta vissza a labdát a rövidre. Nos, igazából ez a tükörszélső alkalmazásának az egyik előnye. Well done, Marcus!

 

 

35. perc: Newcastle szöglet. A beívelés a hosszú oldalra érkezik. Spoiler: ebből a szögletből még nem lesz gól. De érdemes megnézni, hova érkezik a labda és milyen mozdulattal "tisztáz" a United védője. Utána pedig De Gea még egyszer utoljára a bekapott gól előtt megmenti a védelem becsületét. A tisztázó fejes után egyébként esélye nincs a hazai csapatnak összeszedni a labdát, mert közel s távol nincs játékos vörös mezben.

 

 

36. perc: Nem csalás és nem ámítás, még egy perc sem telt el, hogy De Gea bemutatott egy újabb bravúrt és érkezik az újabb szöglet. A variáció hasonló, azonban most a kis szöglet után a tizenhatos előteréből érkezik be a labda, szintén a hosszú oldalra, ahol az előző mozdulathoz hasonlóan "tisztáz" ezúttal Maguire. A labdát ismét Saint-Maximin elé fejelik, csak úgy mint 1 perccel korábban. A mérkőzés elején a 4. percben (tessék visszatekerni, ha már nem emlékszünk) szintén egy második labdát nem sikerült összeszedni a tizenhatoson belül. Akkor még De Gea védett, most már nem tudott. Finoman szólva is érett egy ilyen gól.

 

 

Egyébként az elmúlt időszakban nem az első olyan gólt kapja a United, amikor egy második labdát a tizenhatoson belül az ellenfél szed össze, reakciógyorsaságban felülmúlva a manchesteri védőket. De nagyon nem tudnak mit kezdeni a második hullámba visszatett labdákkal sem. Feltűnően sok gólt kapott ilyen szituációk után a Manchester United az utóbbi időszakban. Csak az idei naptári évet fogom most fellapozni.

 

vs Everton 2-1

 

De Gea hibázik, középre üti ki a labdát, de Shaw mintha ott sem lenne a reakciógyorsaságot tekintve.

 

 

Everton 2-2

 

Megcsúszik a belső védő fején a labda. Ismét nem a hazai csapat játékosa szedi össze a csúsztatás után a hosszú oldalon a labdát, plusz még a második hullámba visszatett passzt sem sikerül elcsípni. A lövő játékosra pedig, csakúgy, mint a Newcastle ellen, nem sikerül kiérni blokkolni, így a második hullámból leadott lövés utat talál a kapuba.

 

 

Everton 3-3

 

Igen, én még a 96. percben szerzett rendkívül fájó Everton egyenlítő gólt is ebbe a csokorba tenném. Szélről érkezik a beadás, ami megcsúszik a röviden, be a tizenhatoson belülre. Ott szinte már természetes módon a második labda ismét nem a Manchester United játékosa elé kerül.

 

 

vs Sheffield United 1-2

 

Nagyon hasonlít a Sheffield ellen bekapott gól a James Rodriguez révén az Evertontól bekapott második gólra. Egy második labdát a tizenhatoson belül ismét az ellenfél szed össze, kijátsszák a szélre, ahonnan ismét a második hullámba érkezik a befele passz. Elcsípni a passzt nem sikerült és a lövőre kiérni sem. Az már csak hab a tortán, hogy megpattan a belső védőn, a probléma pedig láthatjuk, hogy ott gyökerezik, hogy a második hullámba gond nélkül lehet passzolni és ott üres embert találni.

 

 

vs Man City

 

A Man City ellen a Ligakupa párharc során az első bekapott gólt már többször elemeztem. Bal szélről beadott labda volt, röviden megcsúszott, hosszún bekotorták. Ott sem sikerült a csúsztatás után először United játékosnak a labdához érnie. A második bekapott gól pedig talán még jobban ideillik a sorba. Szöglet után a védők "tisztáznak" egészen a második hullámig, ahonnan Fernandinho szabadon lőhet kapura. A gól érdeméből nem vesz el semmit, hogy ez a probléma típushibává látszik kinőni magát Manchester vörös felén. A kipattanónál egészen egyszerűen nem jól állnak az emberek.

 

 

vs Aston Villa

 

Ez az utolsó amit bemutatok, mert visszafele haladva a naptárban elértünk 2021.01.01-ig és az Aston Villa elleni találkozóig. A hatos számú Aston Villa játékost érdemes figyelni, ugyanis Grealish labdájának ő volt a címzettje. Mélységből érkezik a második hullámban. Szerencsére nem találja el a labdát, balszerencsére így is gól lesz belőle.

 

 

Ha stábtag lehetnék Manchesterben (sajnos nem vagyok), akkor tuti megmutatnám a játékosoknak is ezeket a jelenetsorokat. Kíváncsian várom az elkövetkezendő hetekben lesz-e még gondja a csapatnak hasonló szituációból. Mit gondolsz? Sikerül kijavítani a második hullám, második labdák problémakörét?

 

Visszatérve a Newcastle elleni mérkőzésre, James góljának nagyon örültem. Jó lenne, ha megérezné, hogy kell játszani azon a jobb oldalon. Biztos vagyok benne, hogy a mostani szerzett góljával kapni fog még pár zsetont Oletól, amit a kezdőcsapatba kerülésre válthat be. Amennyire kihegyeztem ezt az elemzést arra a tényre, hogy a saját tizenhatoson belül lassú a reakció gyorsaság, ennél a gólnál James viszont az ellenfél tizenhatosán belül az ellenkezőjét mutatta meg. Nem sok ideje volt felnézni, de okosan a rövid sarkot célozta, miután ismét üresen hagyta a Newcastle kapusa.

 

 

Az I-re a pontot Bruno Fernandes rakta fel egy tizenegyes után. Örömteli volt még Shoretire bemutatkozása. Amad Dialloról készült Taktikai Mágnestábla során írtam róla akkor pár sort. Azóta pedig elkezdett szárnyalni a karriere. Természetesen a kettőnek nincs köze egymáshoz, csupán egy szerencsés egybeesés. Örülünk neki, hogy fiatal tehetségként bemutatkozhatott. Biztos vagyok benne, hogy Shoretire-ben szurkolók ezrei az új Marcus Rashfordot szeretnék látni, Dialloból pedig az új bal lábas Cristiano Ronaldot. Ha az egyik jóslat bejön, akkor már örülni fogok neki. A Newcastle ellen én egyébként nem éreztem annyira magabiztosnak a győzelmet. Fáradtnak éreztem a csapatot a Newcastle-lel szemben. Szerencsére azonban a mérkőzés utolsó 30 percében sikerült a maga javára fordítani a mérkőzést a hazai csapatnak. Hiába itt az egyik hibát nagyítottuk ma ki, a győzelemnek természetesen örülünk. Különben is minden matematikai modell szerint a végén megérdemelt lett a győzelem.

 

 

Premier League állása

 

Lassan ráfordulunk a véghajrára a bajnokságban, szóval most rendhagyó módon kicsit foglalkozzunk a hétvégi eredményekkel és a tabellával is. A City 10 pontos előnyben van a tabella élén. Nem mondom, hogy lehetetlen, de két hét múlva mindenképp meg kellene őket vernie a Unitednek, hogy maradjon esély a bajnoki címre. Én azonban a TOP 4-et tartom reálisnak. Azt mindenképp meg kellene fogni. Ha a TOP 4-et nézzük, akkor a Leicester és a West Ham is abszolút a meglepetés kategória. A Leicester már tavaly is ott volt, de a COVID utáni újraindítást követően nagyon látványosan eresztettek le és adták át a helyüket végül a Manchester Unitednek. Kíváncsi vagyok, hogy ez az élmény mennyire maradt meg a keretben és a pszichésen megterhelő év vége ezúttal is remegő lábakat hoz-e el náluk. Az aktuális fordulóban bukott a Chelsea, a Spurs, a Liverpool és az Arsenal is. Ha ezt nézzük, akkor abszolút a forduló nyertesének számít a City mellett a Manchester United is. Magam részéről szeretném, hogy az MU bent legyen a TOP 4-ben. Mellette szerintem a legnagyobb esélye a Liverpoolnak és a Chelsea-nek van. Bármilyen másik forgatókönyv számomra a meglepetés kategória így a 25. lejátszott mérkőzés után is. Nem szabad leírni az Evertont, ezt pont hétvégén mutatta meg, de talán túl hullámzó a TOP 4-hez a teljesítményük. Az Arsenal és a Spurs pedig lassan kiszállni látszik a TOP 4-ért folytatott csatából. Valószínűleg eljön az a pont, amikor feltesznek mindent az EL-re. Apró bökkenő, hogy maximum egy csapat nyerheti meg. Mindenesetre a Chelsea pontvesztése jól jött a rangadó előtt. Ti mit gondoltok? Hogy fog alakulni a TOP 4 sorsa? Kik lesznek a befutók?

 

 

Köszönöm, hogy itt voltál velem ezúttal is! Folytatás csütörtökön az EL-ben. Milyen kezdőt neveznél a Sociedad elleni visszavágóra? Gondold végig úgy, hogy 0-4, de egy spanyol csapatot semmiképp sem szabad leírni!

 

 

Forrás:

https://www.eredmenyek.com/merkozes/Sv2cyfbo/#osszefoglalas

https://www.whoscored.com/Matches/1485325/MatchReport/England-Premier-League-2020-2021-Manchester-United-Newcastle-United

https://understat.com/league/EPL

https://football.instatscout.com/teams/21


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!