Amiért Rashford debütálásakor Hendersonnal ünnepelt

Marcus Rashford és Dean Henderson lerántották a leplet arról a csütörtökön (február 25.) öt éves évfordulójához érő emlékezetes éjszakáról az Old Traffordon, amikor Rashford debütálásakor gólt szerzett és ünneplés gyanánt odaszaladt Deanhez a lelátóhoz.


A mi közkedvelt tízesünket 2016-ban beválogatták a kezdő tizenegybe az FC Midtjylland elleni Európa-liga mérkőzésre, amikor Anthony Martial megsérült.

 

A Vörös Ördögök 2-1-es vereséget szenvedtek az első mérkőzésen a legjobb 32 között a dánoktól, de végül 6-3-as összesítéssel jutottak tovább, 5-1-es hazai sikerüknek köszönhetően, ahol Rashford két gólt vágott debütálása estéjén.

 

Az akkor 18 éves játékos két gólt szerzett 12 perc alatt a második félidőben - és ünneplésekor odarohant Hendersonhoz, aki a lelátón ült.

 

Most ők ketten vettek részt egy interjúban, ahol Dean tett fel kérdéseket Marcusnak, végül pedig mindketten felfedték az akkor éjszaka történtek mögötti igazságot.

 

"A lelátón ültél" - emlékezett vissza Marcus, mikor a társa rákérdezett az akkori élményre. "Az akadémia tagjai külön helyet kapnak a lelátókon és én csak elindultam feléd. Régebben magasabb helyekre szóltak ezek a jegyek, de nem sokkal azután, hogy a felnőtt csapattal kezdtem edzeni, az ülőhelyeket letették a családi szektorokba."

 

"Egyszerűen tudtam, hogy ott ültök és elkezdtem arrafelé rohanni, megláttalak és megragadtál! [Itt mindketten felnevettek] Nagyszerű emlék. Talán ez az oka annak, amiért még most is tökéletesen emlékszem erre a pillanatra. Emlékszem a gólokra, hogyan születtek, de magára a játék többi része már homályos. Csak néhány dologra emlékszem."

 

 

Dean hozzátette saját emlékeit Marcus debütálásának pillanatairól a Unitedben:

"Együtt fejlődtünk évekig, aztán láttam, ahogy kisétálsz a pályára és az valami nagyszerű érzés volt."

 

"Igazán büszke voltam, ahogy láttalak a pályán, aztán hozzád került a labda és te ellőtted azt - még a hideg is kirázott. Aztán a második gólod után ugyanúgy odaszaladtál hozzánk, fantasztikus volt. Másnap sokat beszéltünk erről és izgatott voltam még mindig, tudni akartam milyen érzés lehet odakinn lenni a pályán a nagyok között."

 

Marcus folytatta: "Azért lehetett, mert sok meccset néztünk róluk [FC Midtjylland] és tudtuk mit kell tennünk: nagyszerű érzés volt; ez az, amiért szeretünk a pályán lenni."

 

Mialatt zajlott a fantasztikus interjú kettejükkel, visszaemlékeztek a régi, közös emlékeikre is, mikor egy csapatban játszhattak először egy Ipswich elleni mérkőzésen az akkori U15-ös Unitedben, ahol Henderson állt a kapuban, Rashford pedig a kispadon kezdett.

 

A duó kellemes időt töltött együtt az Ashton-on-Mersey iskolában, mialatt együtt edzettek a Vörös Ördögök csapatában és Rashford szerint pont ez a United célja - mindketten együtt pallérozódtak és jutottak el a fiatalkortól az akadémiáig.

 

"Ez mindig így van. Beleivódik ez [a United célja] a régi szokás a fiatalokba és ez az, aminek köszönhetően egyszer játszhatsz a United felnőtt csapatában" - magyarázta Marcus.

 

 

Dean hozzátette: "Példának okáért, ha te most érkezel, rémesen könnyű beilleszkedned, megérted mit vár el tőled a klub, mit jelent ez igazából. Számomra nagy lehetőség volt, amikor fiatalon ideigazoltam - de be kell tudnod illeszkedni a Unitedbe."

 

"Én elég fiatalon megtanultam mit jelent United játékosnak lenni. Számodra biztos nehezebb, ha később igazolnak le és érkezel a csapathoz, de megfogod tanulni te is."

 

"Mindannyian nyerni szeretnénk. Ez a légkör győzteseket nevel. Az erős kötelék az, ami valószínűleg hajt minket előre és ennek köszönhetően debütálhatunk. Ez tart itt minket a klubnál, míg mások elmennek és más kluboknál nyújtanak maradandót. Ezt jelenti az összetartást és egyben a felnőtté válást."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!