Greenwood gondolatai a Burnley elleni szerepléséről
Mason Greenwood beszélt azokról a tényezőkről, melyek a Burnley elleni két góljához is hozzájárultak a végül 3-1-re megnyert találkozót követően.
A fiatal támadó teljesítményének köszönhetően a United 3-1-re megnyerte vasárnapi, Burnley elleni találkozóját az Old Traffordon, ahol Mason Greenwood duplája mellett Edinson Cavani is eredményes volt.
Mason találatai nagyban hozzájárultak csapata sikeréhez. Az első találatával a második játékrész elején megszerezték a vezetést a Vörös Ördögök, majd döntetlen helyzetnél egy szerencsés lövést követően a megpattanó labda szintén a hálóban kötött ki. A gól előtt pedig érdemes kiemelni Marcus Rashford és Bruno Fernandes teljesítményét is, hiszen ha úgy vesszük, akkor a portugál játékmester azzal, hogy átlépte a labdát, gólhelyzetbe hozta csapattársát.
"A gólpassz félig Rashyé, félig Burnoé" - mondta tréfásan Greenwood. "Remek elfutás volt Marcus részéről, Bruno pedig zseniális játékos, szóltam, hogy jövök, ő pedig hagyta, hogy hozzám kerüljön a labda."
A második találat előtt, ami 1-1-es állásnál született, Mason a büntetőterületen belül rúgta el a labdát, ami kis szerencsével ugyan, de a hálóban kötött ki. A lövés megpattant, amire a kapus már nem tudott időben reagálni.
"Úgy gondolom, hogy mindenképp az én gólom volt, nem nevezhetjük öngólnak. A mérkőzés előtt elemeztük őket és ennek megfelelően próbáltam a kapufa mellé célozni. Láttam a labda útját, rálőttem és végül ha nem is pont azon az úton, ahogy szerettem volna, de a kapuban kötött ki a labda."
A két gól azt jelenti, hogy Greenwood beérte az eddigi rekordert, Wayne Rooneyt, aki tinédzserként 15 találatot szerzett.
"Nem rossz osztozni vele a rekordon, de terveim szerint megelőzöm őt" - mondta a támadó. "Tudtam, hogy a céljaimat meg fogom valósítani, ezt a korábbi interjúimban is elmondtam. Megőriztem a mentalitásomat és tudtam, hogy jönni fognak a gólok is. Az volt a dolgom, hogy higgyek magamban és készen álljak, amikor jönnek a lehetőségek."
A végeredménytől függetlenül nehéz találkozó volt a Burnley elleni meccs és Mason úgy véli, hogy az, hogy a United mindhárom pontot megszerezte azt bizonyítja, hogy sokat javult a csapat a szezon során.
"Igen, végül sikerült győznünk. A Burnley jól játszott, ezt az elmúlt években is tapasztalhattuk, de sikerült legyőzni őket és megszereztük a 3 pontot. Megvan a megfelelő mentalitásunk és fizikálisan is jók vagyunk. Azok a dolgok amikért dolgozunk most megmutatkoznak a mérkőzéseinken, mert végül sikerül magabiztosan megnyerni a találkozóinkat."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló