Rangnick elmagyarázta taktikáját
Ralf Rangnick elmagyarázta, hogy miért a 4-2-2-2-es felállást választotta a Crystal Palace elleni találkozóra.
A United 1-0-ra legyőzte a Sasokat az Old Traffordon, így Rangnick győzelemmel mutatkozott be menedzserként. A győztes találatot Fred szerezte a Vörös Ördögök számára, akik képesek voltak az egész mérkőzés alatt felülmúlni a vendégeket.
"Az első fél óta csodálatos volt" - lelkendezett Rangnick. "Csak 1-2 gól hiányzott, de ezt követően is mi irányítottuk a játékot."
Fred góljával és teljesítményével a mérkőzés legjobbja lett, a német mestert pedig lenyűgözte az a munka, amit a brazil középpályás védekezésben mutatott.
"Ha úgy játszunk, ahogy azt ma tettük, akkor fontos, hogy olyan játékosaink legyenek, akik nagy intenzitással és fegyelmezetten tudnak játszani" - mondta a német. "Scotty és Fred is tökéletesek erre."
Az ideiglenesen kinevezett menedzser az Arsenal elleni kerethez képest nem sokat változtatott.
"Számomra logikusnak tűnt, hogy az Arsenal elleni győzelmet követően ne változtassak sokat. A kérdés csak az volt, hogy miként tudjuk megszerezni a labdát. Megfelelő mennyiségű helye volt Jadonnek és Brunonak a 10-es pozícióban, hogy hátulról megjátszhatóak legyenek, ez volt az oka annak, hogy a 4-2-2-2 mellett döntöttem."

"Az én véleményem szerint ebben a felállásban a 10-es szerepkör a legfontosabb és Jadon, valamint Bruno is remekül teljesítettek ezeken a posztokon, még védekezésben is."
"Nyilvánvalóan az volt a cél, hogy távol tartsuk őket a kapunktól úgy, hogy nyomást helyezünk rájuk. Letámadtuk őket és labdákat szereztünk. A döntés, hogy más formációt választunk bejött."
"Két csatárral játszottunk, mivel Marcus és Cristiano voltak elöl. Jadon és Bruno a 10-es pozíciójában, a többiek pedig a megszokott helyükön. Úgy gondolom, hogy jól sikerült."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló