Rangnick: Fizikálisan erősebbnek kell lennünk
A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick szerint csapatának arra kell törekednie a Burnley elleni találkozón, hogy fizikálisan is megállják a helyüket és a lehető legtöbbet birtokolják a labdát.
A Bordók elleni mérkőzés ma este 21:15-kor kezdődik, amely egyben az idei utolsó bajnokija lesz a Vörös Ördögöknek. Mivel az ünnepi időszakban sűrű a program nem meglepő, hogy a Newcastle elleni 1-1-re végződő találkozó óta csupán 3 nap telt el, a csapat pedig szeretne 3 hét után ismét győzelmet ünnepelni az Old Traffordon.
A három pont megszerzése különösen fontos a rekordbajnok számára, hiszen egy esetleges győzelemmel magabiztosan és lendületesen vághatnának bele az új esztendő kihívásaiba.
A klubmédia riportere még hétfőn, a Szarkák elleni döntetlent követően készített interjút a United német menedzserével, melyet az alábbiakban olvashattok.
Ha kicsit előre tekintünk, akkor azt láthatjuk, hogy sűrűn jönnek a meccsek egymás után. Mit vársz a Burnley ellen a csapatodtól?
"Fizikálisan kemény meccsre számítok a Burnley ellen és meg kell találnunk a megfelelő megoldásokat az általuk képviselt játékstílusra, akár náluk, akár nálunk van a labda."

A Burnley a Newcastle-höz hasonlóan egy olyan csapat, amelyik a kiesés elől menekül. Ez pedig még nehezebbé teszi az ellenük való mérkőzést, mert nincs veszíteni valójuk és mindent megtesznek a pontszerzésért.
"Igen, de a Premier League-ben a legtöbb csapat így játszik, ez már akkor is így volt, amikor még csak a TV-ben néztem ezeket a találkozókat. Ez a futball az erőnlétről is szól. Ehhez pedig alkalmazkodnunk kell és versenyképesnek kell lennünk ezen a szinten."
Végezetül, mik azok a pozitívumok, amelyeket mint menedzser átemelnél a Newcastle elleni találkozóból a Burnley ellenire, illetve majd utána a Wolves elleni bajnokira?
"A félidőben 1-0-s hátrányban voltunk és akkor még senki nem gondolta, hogy képesek leszünk visszajönni a meccsbe, majd a végéig megvolt az esélyünk, hogy megnyerjük a találkozót és ezt pozitívumnak látom. A csapat megfelelő reakciót mutatott a pályán, az apró részletekre vonatkozóan viszont még sok a tennivalónk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló