Rangnick: A játékosok boldogságának megtartása nem csak a Unitednél nehéz
Ralf Rangnick elmondta, hogy minden menedzsernek arra kell törekednie, hogy egyensúlyban tartsa a csapatát és a Manchester Unitednél tapasztalt problémák nem egyedülállóak a világon.
Karácsony előtt elhalasztották a csapat két mérkőzését is (Brentford, Brighton), ám ezt követően Ralf Rangnick számára elérhetővé vált majdnem az összes játékosa és folytatni tudták a veretlenségi szériájukat, egészen a hétfői, Wolves elleni találkozóig.
A Farkasok elleni meccsen Maguire, Bailly és Lindelöf hiányzása miatt visszatért a védelembe Phil Jones, aki két év kihagyás után léphetett ismét pályára. Rangnick elismerte, hogy a legtöbb nagy klubhoz hasonlóan a United első csapatának is nagy a létszáma és, amikor a teljes keret rendelkezésére áll, nem egyszerű feladat mindenki számára megfelelő mennyiségű játéklehetőséget biztosítani.
"Ez nem csak a Manchester Unitednél jelentene problémát. Ha nagy a csapatod, márpedig nekünk az, és majdnem minden játékosod elérhető, akkor nem egyszerű a dolgod. Persze, volt probléma a belső védő poszton létszámban, de őket leszámítva Pogba kivételével az összes mezőnyjátékos elérhető volt."

"Ha ennyi játékosod van, akkor ugye közülük 10 mezőnyjátékos kerül a kezdőben és, mivel 3 cserelehetőség van, így sokaknak nem lesz elegendő a játéklehetőség. Nálunk is van 12, 13, 14 olyan játékos, akik nem tudnak folyamatosan játszani. De lehet van olyan is, aki még nem is szerepelt idén a csapatban."
Ralf azzal folytatta, hogy természetesen a játékosok boldogabbak, ha folyamatosan tudnak játszani és arra törekszik, hogy ha valakit ki kell hagynia, akkor annak okát normálisan elmagyarázza a játékosnak.
"Egyértelmű, hogy a kimaradó játékosok nem örülnek ennek a helyzetnek, hiszen összességében nagy csapatunk van. Igyekszem rendszeresen elmagyarázni nekik, hogy, ha kimaradnak, akkor annak mi az oka, de nyilvánvaló, hogy ezt nem tehetem meg minden egyes mérkőzés előtt. Ez probléma a mi csapatunkban is, de más kluboknál is van ilyen."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
FA-Kupa, 3. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló