Rangnick: A három belső védős felállás is opció
Ralf Rangnick, a Manchester United ideiglenes menedzsere szerint csapata három- és négyfős védekezéssel is tud játszani és a továbbiakban arra fog törekedni, hogy rugalmasan kezelje a különböző felállásokat.
A német edző a Wolves elleni 1-0-s verség alkalmával formációt váltott a második játékrészben és Luke Shaw-t kicsit bentebb vonta, így a hátsó alakulat 5 fősre változott.
A kicsivel több, mint 1 hónapja a klubnál dolgozó szakember a klubmédiának adott interjújában fejtette ki véleményét a különböző felállásbeli opciókról.
"Úgy látom, hogy a legtöbb csapatnak megvan a saját, jól bevált rendszere Angliában és ehhez ragaszkodnak is, de vannak olyanok is, akik előszeretettel variálnak hátsó hármasról négyesre, vagy épp fordítva. De például a Bayern is ezt csinálja, illetve az előző idényben Nagelsmann irányításával a Leipzig is. Lehet kicsit védekezőbb felállás, ha 3 belső védőd van, de lehet ezt megfelelően rotálni."

"Én úgy látom, hogy a csapatnak ez a két lehetősége van, viszont ahhoz, hogy 3 belső védővel játszhassunk, a belső védőinknek egészségesnek kell lenniük. Ha jól emlékszem, akkor Solskjaer vezetésével is csinálta ezt a rendszert a csapat például a Tottenham, az Atalanta, vagy a City ellen is."
"Véleményem szerint az, hogy hátul 3 belső védővel játszunk egy plusz opció számunkra, de, mint mondtam ez erősen függ a rendelkezésre álló játékosoktól is, valamint attól is, hogy milyen stílusú csapat ellen lépünk pályára."
A United korábban több sikert is elért, amikor 3 belső védővel álltak fel, de az esetek többségében Solskjaer, Carrick és Rangnick is a 4 védős rendszert preferálta. A német menedzser már több alkalommal is elmondta, hogy a fontos az, hogy megtalálják a megfelelő egyensúlyt a támadás és a védekezés között. A védekezést figyelembe véve az már elmondható, hogy a United által kapott gólok száma jelentősen lecsökkent és most átlagosan 0,6 gól/meccs a mutatója a csapatnak. Viszont sajnos néha még nehézkesnek bizonyul a gólszerzés.
Rangnick megmutatta, hogy az eredményesség végett hajlandó rugalmasan kezelni a felállást és hétközi meccs hiányában volt is egy hete a csapatnak felkészülni alaposan a hétfői, Aston Villa elleni FA-kupa összecsapásra.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
FA-Kupa, 3. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló