Rangnick reakciója az FA-kupa búcsúra
A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick úgy véli, hogy csapata vesztét a kihagyott helyzetek okozták, a Middlesbrough így a 8-7-re megnyert büntetőpárbajnak köszönhetően továbbjutott az FA-kupa 5. fordulójába az Old Traffordon.
Hiába irányították az első félidőt. és mentek a szünetre 1-0-s vezetéssel a Vörös Ördögök Sancho találatának köszönhetően, a második játékrészben nem tudták tovább növelni előnyüket.
A vendégek ezt ki is használták és a második játékrészben egalizálni tudtak, majd végül tizenegyesekkel továbbjutottak a következő fordulóba.
Rangnik úgy érzi, hogy csapata nagyon csalódott a kiesés miatt, ugyanakkor hozzátette, hogy egy hibás bírói döntés is hozzájárult a kudarchoz, mivel Crook találatát megelőzően a gólpasszt adó Duncan Watmore kézzel ért a labdához.
Nem használtuk ki a nyomás által teremtett lehetőségeket
"Csalódottak vagyunk. A játékosok, a személyzet, mindneki. El kellett volna döntenünk az első félidőben a meccset, mert volt lehetőségünk, hogy 3-0-ra, de akár 4-0-ra is vezessünk. Jól kezdtünk és jól játszottunk az egész első félidőben. Pontosan azt a tempót, mozgást hoztuk, amit terveztünk, de csak 1-0 volt az előnyünk és sajnos ilyen gólt kaptunk. Nem lett volna szabad megtörténnie annak a gólnak, de magunkat is okolhatjuk, mert nagyon szellősen védekeztünk abban a szituációban."
Vitatható egyenlítés
"A visszanézést követően azt a gólt nem lett volna szabad megadni. Hihetetlen, hogy megadták. Tisztán látható volt, hogy kéz. Még a VAR-ra sem lett volna szükség, tisztán látszott, hogy kézzel értek a labdához. Ezt. látnia kellett volna a játékvezetőnek. De a VAR után nem szabadott volna megadni a találatot."

Elanga kihagyott büntetője
"Láthatták, hogy a játékosok és mindenki más is támogatta őt. Ilyen nála tapasztaltabb játékosokkal is megtörténik. Csalódott és szégyennek érzi. Az egész csapat csalódott, mert jól edzettünk, jól játszottunk a mérkőzésen, különösen az első félidőben."
Sérülések
"Jadon csak elfáradt, nincs nagyobb baja. Bruno a hátára kapott egy jókorát, de végig tudta játszani a találkozót. Bízom benne, hogy kedden újra elérhetők lesznek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló