Rangnick: Két dolog javításán is keményen dolgozunk
A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick elárulta, hogy mi az a két kritikus pontja a csapata játékának, amelyek javításán keményen dolgoznak Carringtonban.
A német menedzser hétfői sajtótájékoztatóján elárulta, hogy már nagyon várja a kedd este, Burnley elleni bajnokit a Turf Mooron. A sajtótájékoztatón a fő beszédtémát az FA-kupa búcsú szolgáltatta a Middlebrough ellen, mely összecsapáson a Vörös Ördögök túl sok helyzetet hagytak ki, majd egy vitatott góllal egyenlíteni tudott a Boro, végül pedig büntetőpárbajban alulmaradtak a Championshipben szereplő gárda ellen.
Rangnick a tőle megszokott őszinteséggel válaszolt az újságírók kérdéseire és kitért. arra a két, általa kritikusnak vélt pontra is, amelyek javításán elszántan dolgoznak a csapattal.
"Összességében úgy gondolom, hogy az elmúlt hetekben a csapat fejlődött és javult a teljesítmény, beleértve a pénteki kupameccset is" - mondta Rangnick. "Két dologgal azonban szembe kell néznie a csapatnak. Először is túl sok lehetőséget puskáztunk el. NAgyjából 22 lövésünk volt a tizenhatoson belülről, ezekből pedig legalább 10 nagy helyzet volt és már az első félidőben simán 3-0-ra kellett volna vezetnünk legalább, a végére pedig 6-1, vagy 6-2 körül lett volna az eredmény. Ezen változtatnunk kell."

"A másik kritikus dolog pedig a bekapott gól előtti kontra szituáció volt, függetlenül a kezezéstől. Nem figyeltünk, körülményesek voltunk, pedig elvették tőlünk a labdát és időt hagytunk nekik, hogy kezdjenek vele valamit. Így pedig lehetőségük volt fölényt kialakítani és a végén gólt szereztek a kezezést követően. Továbbra is meggyőződésem, hogy kezezés volt és érvényteleníteni kellett volna a találatot, ugyanakkor nekünk meg nem kellett volna megengedni, hogy ilyen helyzetet kialakítsanak a kapunk előterében."
"Ezt a két dolgot tudom a csapatomnak hibaként felróni, viszont ezeken kívül nagyon sok mindent megmutatott a csapat a pályán, amit gyakoroltunk az edzéseken."
A United jelenleg a tabella 4. helyén áll és azzal a szándékkal utaznak a Burnley otthonába, hogy elhozzák onnan a rendkívül fontos 3 bajnoki pontot.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Burnley - Manchester United
Premier League, 24. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló