Rangnick meccsnapi interjúja
A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick arról elmélkedett az utolsó hazai bajnokija előtt, hogy milyen volt átvenni a Vörös Ördögök irányítását.
Bár nem minden mérkőzés alakult a tervek szerint, Rangnick szerint a stadion, a hangulat és a szurkolók mind kiemelkedők voltak. A német mester azt is hozzátette, hogy az Old Trafford hangulata még Thomas Tuchelt is megdöbbentette az 1-1-es döntetlennel végződő találkozón.
A Chelsea ellen 8 játékos hiányzott, számít valamelyikük visszatérésére a Brentford elleni bajnokin?
"Remélem, de majd meglátjuk. Nagyon remélem, hogy a Chelsea ellen hiányzó játékosok közül 2-3 elérhető lesz."
Ez lesz az utolsó meccsed menedzserként az Old Traffordon és valószínűleg néhány játékosnak is. Jelentősebbé teszi ez ezt a találkozót?
"Igen, de ez mindenki számára fontos a klubban, azok számára is, akik most nem lehetnek majd ott. Fontos, hogy kiemelkedő mentalitást és hozzáállást mutassunk az utolsó meccsünkön hazai pályán."
Mennyire élvezted a United irányítását az elmúlt 4-5 hónap során?
"A legtöbb meccsen élveztem, de nyilvánvalóan voltak meccsek, amiken pontokat hullajtottunk és azokon nem volt annyira jó. Összességében azonban a szurkolók támogatása fantasztikus volt és ez nagyszerű. Ez az egyik legnagyobb dolog ennél a klubnál. Beszéltem a Chelsea elleni meccs előtt Thomas Tuchellel és azt mondta, hogy "Micsoda stadion, micsoda atmoszféra" és ez nagyon jó mindenkinek. Ezt nagyon élveztem."

A Brentford lesz az ellenfél, amely nagyon szimpatikus csapat benyomását keltette és fantasztikus szezont futottak.
"Ez már az első meccsükön is látható volt, emlékszem, hogy a televízióban néztem a meccsüket, amit 2-0-ra megnyertek az Arsenal ellen, aztán pár hete a Chelsea ellen is nyerni tudtak 4-1-re a Stamford Bridge-n. Nekünk is okoztak nehéz pillanatokat az egymás elleni meccsen, vezethettek volna az első félidőben 2-0-ra is és csak a másodikban tudtunk változtatni és megnyerni a találkozót. Nem lesz könnyű meccs most sem ellenük."
A szurkolók legközelebb nagyjából 3 hónap múlva láthatják majd a csapatot hazai pályán, mit gondolsz mennyire lenne fontos minél jobban teljesíteni a végén?
"Mint már mondtam, ez nagyon fontos mind a szurkolók, mind az új szezonra átvitt lendület szempontjából. Mindenki örülne, ha 3 pontot tudnánk szerezni ma este."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
| 2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
| 3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
| 7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
| 8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
| 9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
| 11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
| 12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
| 13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
| 14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
| 16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
| 17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
| 18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
| 19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
| 20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló