Hivatalos: Chong a Birminghamhez igazolt
A Manchester United megerősítette, hogy Tahith Chong végleg távozik a klubtól, miután megállapodást kötöttek a Birmingham City csapatával a tehetséges játékos átigazolásáról.
A holland U21-es válogatott játékos 2016-ban csatlakozott a Vörös Ördögökhöz és már kezdésként is az U18-as keretbe került, egy súlyos sérülés miatt azonban a 2016617-es szezonból nagyjából 10 hónapot kénytelen volt kihagyni.
Rehabilitációját követően Chong visszatért és 2018-ban elnyerte a Jimmy Murphy-díjat, ami az év legjobb fiatal játékosának járó elismerés.
Chong Ole Gunnar Solskjaer regnálása alatt mutatkozhatott be a felnőtt csapatban egy Reading elleni győztes FA-kupa összecsapáson. Giuseppe Rossi óta ő volt az első olyan játékos, aki a Jimmy Murphy-díj mellett a Denzil Haroun tartalékcsapat év játékosa díjat is elnyerte.
Tahith értékes tapasztalattokkal lett gazdagabb a Werder Bremen csapatánál, majd a Club Brugge-nél 2020/21 során, majd ezt követően tavaly szintén kölcsönben csatlakozott a birminghami alakulathoz, ám egy súlyos ágyéksérülés miatt ismét kényszerszünet következett számára.
Chong összesen 16 alkalommal léphetett pályára a rekordbajnok felnőtt csapatában, valamint több felkészülési mérkőzésen is szerepelt.
A klub szeretné megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjon Tahith-nak az eddigi munkájáért és sok szerencsét kívánnak neki a jövőbeli pályafutásához.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |