Friss hírek Eriksen és Hojlund állapotáról
A Manchester United közleményt adott ki Christian Eriksen és Rasmus Hojlund sérüléséről, akik kihagyják a dán válogatott közelgő Európa-bajnoki selejtezőit.
Erik ten Hag jelezte a lehetséges kihagyást már a Luton Town elleni szombati 1-0-s győzelmünket követően, amikor a menedzser azt remélte, hogy nem esnek ki túl sok időre.
Eriksen helyét az első félidőben az Old Traffordon Mason Mount vette át, míg Hojlund ápolása után egy ideig tovább játszott. A csatárt aztán Anthony Martial váltotta az utolsó pillanatokban egy olyan győzelem alkalmával, amely a Vörös Ördögöket a hatodik helyen tartotta a Premier League tabelláján a válogatott szünetre.
Christian térdsérülést szenvedett, amely miatt körülbelül egy hónapig nem léphet pályára, míg a csatár Rasmus izomhúzódással bajlódik. Reményeink szerint még november vége előtt visszatérhet.

A United következő feladata november 26-án, vasárnap az Everton elleni bajnoki lesz, mielőtt a Bajnokok Ligájában a Galatasarayhoz utazik.
Ten Hag csapatából az utóbbi időben több sérült játékos is hiányzik, köztük Lisandro Martinez, Luke Shaw, Tyrell Malacia, Jonny Evans, Casemiro és Amad, míg Aaron Wan-Bissaka betegség miatt nem volt ott a Luton ellen.
Dánia természetesen sokkal szívesebben látta volna Eriksent és Hojlundot a pályán, hiszen a jövő nyári, németországi Európa-bajnokságra szeretne kijutni. Kasper Hjulmand csapata jelenleg a H csoportot vezető Szlovénia mögött áll, mindkettőjüknek 19 pontja van.
A fontos ütközetre a koppenhágai Parken Stadionban kerül sor, ahol a United a múlt héten a Bajnokok Ligájában szerepelt, és ahol november 17-én, pénteken Szlovénia lesz az ellenfél.
A következő hétfőn a dánok Belfastban játszanak Észak-Írország ellen, akik Evans nélkül lépnek pályára, miután megerősítést nyert, hogy a Vörös Ördögök középhátvédje combsérülést szenvedett.
Hjulmand a Napoli középpályását, Jesper Lindströmöt és a Trabzonspor játékosát, Jens Stryger Larsent hívta be a csapatba.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló