Fernandez a Benficahoz igazolhat kölcsönben
A Manchester United védője, Alvaro Fernandez a Benficahoz igazolhat azt követően, hogy a szezon első felét a Granadanal töltötte kölcsönben.
A 20 éves játékost a teljes 2023/24-es idényre kölcsön vette a spanyol első osztályban szereplő Granada, de a United várhatóan élni fog abbéli szerzdősés jogával, hogy a kölcsönszerződését a téli átigazolási szezonban felbontsa, ezzel elősegítve a baloldali védő Portugáliába szerződését.
Egyelőre ideiglenes átigazolása olyan kitételt is tartalmazni fog, hogy bizonyos mérkőzésszám elérését követően a lisszaboni csapatnak 10 millió euroért meg kell vásárolnia a spanyol játékost, a manchesteriek pedig ebben az esetben a későbbi eladásából is részesülnének és visszavásárlási joggal is rendelkeznének felette.
Fernandez ebben a szezonban csak öt alkalommal jutott szóhoz a Granada együttesében bajnoki mérkőzésen, akik jelenleg a La Liga kieső, 19. helyén szerénykednek - ezen idő alatt is csak összesen 473 játékperc jutott neki.

A spanyol U-21-es válogatott játékost a 2021/22-es szezonban az Év Tartalék Játékosának választották az Old Traffordon, míg az előző idényt kölcsönben az angol másodosztályú Preston North Endnél töltötte, akik színeiben 42 mérkőzésen jutott szóhoz.
A Unitednél annak ellenére döntöttek a klubnál felnőtt szinten még debütált Fernandez nyári Granadahoz való kölcsönadása mellett, hogy a szezon elején Tyrell Malacia és Luke Shaw is súlyos sérülést szenvedtek.
Ezt követően Sergio Reguilont szerződtették kölcsönben a Tottenham Hotspurtől, ahova azóta már vissza is tért, miután Shaw is újra egészséges, Malacia pedig várhatóan hamarosan újra hadra fogható lehet.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló