Giggs csak az idény végén dönt szerzõdésérõl
Ryan Giggs elmondása szerint a szezon végéig nem fog dönteni arról, hogy meghosszabbítja-e szerzõdését a Manchester Unitednél.
Giggs az utóbbi pár szezon során mindig egy éves szerzõdéseket kötött a Manchester Uniteddel, egy újabb ilyen jellegû kontraktus pedig azt jelentené, hogy még 40-es éveiben is a klubnál maradhatna.
A 39 éves középpályás ebben a szezonban minden sorozatot egybevéve csak 16 alkalommal léphetett pályár a Vörös Ördögök mezében, miután Sir Alex Ferguson igen nagy figyelmet fordít játékidejének tudatos beosztására, de képességeit idõrõl-idõre megcsillantja, amelynek legutóbbi elemeként pazar, több mint 50 méteres passzt adott a késõbb gólt szerzõ Robin van Persie számára a West Ham elleni FA kupa mérkõzésen.

"Majd meglátom miként érzem magam, és hogyan tudok teljesíteni, aztán majd leülünk, és megvitatjuk a dolgokat a menedzserrel" - kezdte a Walesi Varázsló a Sunday Peoplenek.
"Nyugodt vagyok ezzel kapcsolatban. Jelen pillanatban nagyon élvezem a futballt, de a szezon vége még néhány hónapnyira van tõlünk, és addig még nem lehet tudni, hogy mi fog történni."
"Ugyanolyan jól kell teljesítenem az edzéseken és a mérkõzéseken, mint amennyire élvezem az ezeken való részvételt."
"Bizonyos szempontból szerintem nekem könnyebb dolgom van, mint a fiatalabb játékosoknak, ez pedig azért van, mert a menedzser felismerte, hogy nekem valami másra van szükségben pályafutásom ezen pontján."
"De senki ne higyje azt, hogy lazsálhatok, az én erõnléti állapotomnak is a lehetõ legtökéletesebbnek kell lennie, különben nem tudnám felvenni a kesztyût a fiúkkal se az edzéseken, se a mérkõzéseken."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Premier League 38. forduló
Amex Stadium
2026-05-24 17:00
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 38 | 71 | 27 | +44 | 85 |
| 2 | Manchester City | 38 | 77 | 35 | +42 | 78 |
| 3 | Manchester United | 38 | 69 | 50 | +19 | 71 |
| 4 | Aston Villa | 38 | 56 | 49 | +7 | 65 |
| 5 | Liverpool | 38 | 63 | 53 | +10 | 60 |
| 6 | Bournemouth | 38 | 58 | 54 | +4 | 57 |
| 7 | Sunderland | 38 | 42 | 48 | -6 | 54 |
| 8 | Brighton & Hove Albion | 38 | 52 | 46 | +6 | 53 |
| 9 | Brentford | 38 | 55 | 52 | +3 | 53 |
| 10 | Chelsea | 38 | 58 | 52 | +6 | 52 |
| 11 | Fulham | 38 | 47 | 51 | -4 | 52 |
| 12 | Newcastle | 38 | 53 | 55 | -2 | 49 |
| 13 | Everton | 38 | 47 | 50 | -3 | 49 |
| 14 | Leeds United | 38 | 49 | 56 | -7 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 38 | 41 | 51 | -10 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 38 | 48 | 51 | -3 | 44 |
| 17 | Tottenham | 38 | 48 | 57 | -9 | 41 |
| 18 | West Ham | 38 | 46 | 65 | -19 | 39 |
| 19 | Burnley | 38 | 38 | 75 | -37 | 22 |
| 20 | Wolves | 38 | 27 | 68 | -41 | 20 |