Kölcsönlesen: Fabioék frusztrációja
Fabio már csak a kispadról figyelhette a véghajrában, ahogy az Aston Villa ellen 3-2-re elveszített mérkõzéssel a QPR bennmaradási álmaira súlyos csapást mértek.
A brazil szélsõ védõt a 66. percben cserélte le menedzsere, így már csak az oldalvonal mellõl figyelhette, ahogy csapata egy késõi Christian Benteke góllal pont nélkül marad, de elmondása szerint sokat tanul a Loftus Roadon és bizonyíthatja sokoldalúságát a csapatban.
"Nagyon jó együtt dolgozni Harry Redknappel" - mondta nemrég Fabio a London24-nek.
"Úgy érzem jobb védõvé váltam. Berak a jobb és a balszélre egyaránt. Élvezem az itt töltött idõszakot."
Fabio örömmel konstatálta, hogy Warren Joyce elismerõen nyilatkozott, mind róla, mind pedig ikertestvérérõl, Rafaelrõl.
"Ez nagyszerû dolog" - tette hozzá.
"Talán a jövõben a testvéremmel szélsõként fogunk játszani a Unitedben. Nem tudom. Most itt vagyok, és szeretném kisegíteni a QPR-t a kiesõzónából."

Ezzel szemben a Wigan növelte túlélési esélyeit, miután sikerült 2-1 arányban legyõzniük a Newcastle együttesét, azonban Angelo Henriquez csak végig a kispadon ülve figyelhette, ahogy Arouna Koné az utolsó pillanatokban megszerzik számukra a gyõzelmet.
A Championshipben Wilfried Zaha a pályán volt a Crystal Palace Brighton elleni 3-0-s veresége alkalmával, annak ellenére, hogy olyan hírek láttak napvilágot, miszerint mûtéti beavatkozásra lesz szüksége fogproblémája miatt. Egy másik feljutásban reménykedõ csapat, a Leicester szintén kikapott, 2-1-re a Derby Countytól, a nemrég a Unitednél próbajátékon lévõ Jeff Schlupp gólja ellenére. Michael Keane szokás szerint a védelem tengelyében teljesített szolgálatot a Rókáknál.
Davide Petrucci, és Scott Wootton továbbra is sérültek, így nem lehettek a pályán, amikor a Peterborough United egy nagyon értékes 1-0-s gyõzelmet aratott a Blackpool felett, míg Barnsley egy ugyanilyan arányú gyõzelemmek növelte bennmaradásai esélyeit a Watford ellen, bár Ryan Tunnicliffe csak a kispadról lehetett részese az eseményeknek. Reece Brown nem kapott szerepet az Ipswich Town keretében a Bolton elleni 1-0-ra megnyert mérkõzésen, amely magyarázataként ideiglenes menedzsere, Mick McCarthy elmagyarázta, hogy kezdõcsapatában kihasználta a maximális, 5 fõs kölcsönjátékosi létszámot.
Kicsit távolabb, a tengerentúli Vörös Ördögök felemás hétvégét zárhattak. Federico Macheda a hosszabbításban álhatott be, amint együttese, a Vfb Stuttgart egy nagyon fontos gyõzelemmel zárta le pocsék sorozatát az Eintracht Frankfurt ellen. Bebe a 63. percben állhatott be csereként, amint a Rio Ave 1-0-s vereséget szenved a Moirerense ellen. Luke Giverin nem játszott a Royal Antwerpen 2-0-s veresége alkalmával a Roeselare ellen.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Crystal Palace
Premier League 28. fordulóOld Trafford
2026-03-01 15:00
Premier League 27. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 28 | 56 | 21 | +35 | 61 |
| 2 | Manchester City | 27 | 56 | 25 | +31 | 56 |
| 3 | Aston Villa | 27 | 38 | 28 | +10 | 51 |
| 4 | Manchester United | 27 | 48 | 37 | +11 | 48 |
| 5 | Chelsea | 27 | 48 | 31 | +17 | 45 |
| 6 | Liverpool | 27 | 42 | 35 | +7 | 45 |
| 7 | Brentford | 27 | 40 | 37 | +3 | 40 |
| 8 | Bournemouth | 27 | 43 | 45 | -2 | 38 |
| 9 | Everton | 27 | 29 | 31 | -2 | 37 |
| 10 | Fulham | 27 | 38 | 41 | -3 | 37 |
| 11 | Newcastle | 27 | 38 | 39 | -1 | 36 |
| 12 | Sunderland | 27 | 28 | 33 | -5 | 36 |
| 13 | Crystal Palace | 27 | 29 | 32 | -3 | 35 |
| 14 | Brighton & Hove Albion | 27 | 36 | 34 | +2 | 34 |
| 15 | Leeds United | 27 | 37 | 46 | -9 | 31 |
| 16 | Tottenham | 27 | 37 | 41 | -4 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 27 | 25 | 39 | -14 | 27 |
| 18 | West Ham | 27 | 32 | 49 | -17 | 25 |
| 19 | Burnley | 27 | 29 | 52 | -23 | 19 |
| 20 | Wolves | 28 | 18 | 51 | -33 | 10 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Crystal Palace
Premier League, 28. forduló