A hangadó: Gyepes Gábor

Gyepes Gábor exkluzív interjút adott a ManUtdFanatics.hu új rovatának, amelyben híres magyar emberekkel beszélgetünk és esélylatolgatunk a Manchester United aktuális mérkõzése elõtt.


A Manchester United hétvégi, Cardiff elleni mérkõzése elõtt Gyepes Gáborral beszélgettünk és esélylatolgattunk, aki 4 szezont töltött az angol élvonalba frissen felkerült walesi együttesben. Jelenleg a Videoton csapatában futballozó középhátvéd rengeteg érdekességet osztott meg velünk az angol futballról, emellett õszintén beszélt saját angliai karrierjérõl, egykori együttesérõl, a Premier League sztárcsapatairól - többek között a Vörös Ördögökrõl - illetve a nyáron kinevezett David Moyes-ról is.

 

ManUtdFanatics.hu: Kérlek, mesélj róla, mennyire követed figyelemmel, illetve mit gondolsz a Premier League-rõl?

Komolyabban akkor követtem figyelemmel, amikor Angliában játszottam, hiszen minden nap néztük a híreket, illetve a hétvégi meccseket. Ha nem is mindet, de sok mérkõzést láttam, ezáltal eléggé naprakész voltam információk terén ebben a témában. Amióta hazajöttem, az eredményeken kívül nem követem figyelemmel ezeket a találkozókat, hiszen a DIGISport csatornája nálunk nem elérhetõ. A híreket különbözõ portálokon olvasom el, ezzel képben vagyok, de természetesen a Cardiff City-vel kapcsolatos történéseket mai napig figyelem. 

 

ManUtdFanatics.hu: Hogyan emlékszel vissza a Cardiffban eltöltött idõszakodra? Könnyen ment a beilleszkedés?

Majdnem 4 évet töltöttem a Cardiffnál, felemás emlékeim vannak - pozitív és negatív értelemben -, hiszen megéltem jó és rossz idõket is. 

A beilleszkedéssel különösebb problémám nem volt, hiszen egy nagyon barátságos, családias közegbe érkeztem. Olyan játékos is volt ott, akit korábbról ismertem, hiszen játszottunk már azelõtt együtt, így õ nagyon sokat segített.  A csapat is nagyon barátságos és nyílt volt, úgyhogy nem volt ezzel probléma. 

 

ManUtdFanatics.hu: Van(nak) olyan játékos(ok) a Cardiff jelenlegi keretébõl, akivel mai napig tartod a kapcsolatot?

Az az igazság, hogy nincsen. Akikkel olyan viszonyban voltam, azok már nem állnak a klub alkalmazásában. Ez az egyik oka, a másik pedig, hogy ha az ember megfigyeli a csapatnak a keretét az elmúlt két évben, akkor észreveszi, hogy nagyon sok új játékos érkezett a klubhoz. Elõzõ szezon elején, amely csapattal feljutott a klub a Premier League-be, akkor is kb. 15 új játékost igazoltak, de ezen a nyáron is volt 5-6 érkezõ, úgyhogy már csak néhányan maradtak abból az együttesbõl, akivel én együtt játszottam. Így nem tartom senkivel sem a kapcsolatot, de ha bármire szükségem lenne, akkor tudnék kihez fordulni.

 

 

ManUtdFanatics.hu: Mit szóltál a Cardiff City Premier League-be való feljutásához?

Abban az évben, amikor csatlakoztam ahhoz a klubhoz, akkor is az volt a cél, hogy feljusson a csapat, s ez a következõ években sem változott. Különbözõ okokból kifolyólag sajnos egyik évben sem sikerült, de megfigyelhetõ volt, hogy a klub évrõl-évre jobb helyzetbe próbálta hozni magát, hogy minél nagyobb esélye legyen a feljutásra, tehát nem lepõdök meg azon, hogy a klub végül fel is jutott. 

Mindehhez két nagyon fontos dolog kellett; az egyik az edzõcsere, ami véleményem szerint a klub egyik legjobb döntése volt; a másik pedig, hogy komoly pénzt invesztáltak a klubba, amibe nem csak az új stadion építése tartozik bele, hanem a csapaté is.

Amikor odaigazoltam, már a második szezonomban megérkezett az új tulajdonos, de akkor nem volt hajlandó nagyobb pénzt fordítani a csapat megerõsítésére, ám ez elkerülhetetlenné vált. A malajziai tulajdonos elég nagy összeget áldozott a Cardiff City-re, amibõl elõször nem nagyon jött vissza semmi, ráadásul nem is volt fõrészvényes, úgyhogy másnak is volt némi beleszólása a dolgok alakulásába. Így elengedhetetlenné vált, hogy még nagyobb összeget bocsájtson az edzõ rendelkezésére - ami meg is megtörtént -, és ennek is köszönhetõen a csapat megnyerte a bajnokságot az elõzõ szezonban. Nyugodtan mondhatjuk, hogy simán.
Jelenleg pedig a Premier League-ben próbálnak bennmaradni, ami ugye mindig nehéz, de én azt mondom, hogy a klubnak megvannak azon forrásai, amivel ez meg tud valósulni.

  

ManUtdFanatics.hu: Mi a véleményed egykori csapatod tulajdonosváltás utáni átalakulásáról?

Én azt mondom, hogy a Cardiff City olyan Wales-ben, mint Magyarországon a Fradi, hiszen az emberek megkülönböztetett figyelemmel kísérik, ezáltal a várakozások, elvárások és a követelmények mindig magasabbak. Úgy gondolom, hogy a klub életében ez eléggé nagy lépés volt, egy nagyon jó lépés, ami ugye azzal kezdõdött, hogy egy régi, tradícionális angol stadionból átköltöztek egy modern stadionba. Majd elkerülhetetlen volt, hogy a tulajdonosváltás is megessen. Az, hogy ázsai tulaj lett, úgy vélem Angliában nem újdonság, hiszen erre már volt példa elõtte is. Természetesen ez sok rizikóval jár, de szerencsére eddig nem látta kárát a klub. Sokkal veszélyesebb, amikor például egy "családbarát", tapasztalatlan és relatíve fiatal tulajdonos veszi át a stafétabotot, hiszen ilyenkor könnyen meginoghat a kapcsolat edzõ és vezetõség között.

Én amondó vagyok, hogy a tulajdonosváltás jót tett a klubnak, bár véleményem szerint az speciel nem volt túl jó döntés, amikor megváltoztatták a klub színeit, amit általában azért tradícionális kluboknál nem szokás - ez ki is csapta a biztosítékot a szurkolóknál. Viszont amíg a cirkusz megy és mûködik, addig nem hiszem, hogy a szurkolók bármi drasztikusat is tennének, hiszen erre vágytak körülbelül 60 éven keresztül, hogy a csapat az angol élvonalban a legjobbakkal játszhasson, úgyhogy nem gondolom, hogy amíg nagyobb problémák elõfordulnának, addig a tulajdonos ellen fordulnának. Ám azt hiszem, ha bármi olyan bekövetkezik, ez lesz az elsõ dolog, amivel megtalálják majd õt, és nem fognak arra emlékezni, hogy mennyi pénzt áldozott a klubra, és hogy feljutottak a Premier League-be. 

Ez egy kétélû dolog, de összességében tehát úgy gondolom, hogy tulajdonosváltás nélkül a Cardiff még mindig a Championshipben játszana és nem lenne meghatározó együttese a ligának.

 

ManUtdFanatics.hu: Milyennek érezted a csapatod és a körülötted lévõk viszonyát a Manchester Unitedhez a Cardiffnál eltöltött idõszak alatt?

A Manchester United a világ egyik legnagyobb klubja, úgyhogy bármi történik náluk, az benne van a hírekben és mindenki kommentálja. Ezek a napi hírek mindig általános beszédtémák voltak az öltözõben is, ezáltal a nagy klubokban történtek mellett mi se mentünk el szó nélkül, így mindennapos téma volt a Manchester United is. Persze az sem volt elkerülhetõ, hogy ne legyen olyan játékos is, aki Manchester United-érzelmû. Ezek természetes dolgok voltak, hiszen a világ egyik legnagyobb klubjáról beszélünk. Mindig szívesen néztük a meccseket is, hisz a Manchester United, az a Manchester United.

 

 

ManUtdFanatics.hu: Szerinted mekkora tekintélye volt Sir Alex Fergusonnak az angol focin belül?

Véleményem szerint Ferguson személye nem csak az angol fociban, hanem a világ focijában is hatalmas tekintéllyel bírt. A futballtörténelem egyik legnagyobb alakja. Bármit mondott, az mindig hatással volt, mindig nyoma maradt. 

Többször volt olyan, amikor azt mondták, hogy hatással van még a bírókra is, és emiatt esetleg elõnyöket is élvez, de sose lépte át azt a határt, amibõl komoly ügy kerekedhetett volna. Angliában van egy szabály, miszerint kötelezõ nyilatkozni meccs után. Elõfordult olyan, hogy nem nyilatkozott. Azt mondom, hogy ott inkább röhögtek rajta egy jót, míg ha mindez Magyarországon fordulna elõ, itt biztos menne a vádaskodás és mindenféle rosszat vágnának az edzõ fejéhez: "Miért nem volt akkora pofája, hogy odatolja a képét nyilatkozni?" De hát Sir Alex Ferguson megtehette. 

Véleményem szerint az Õ hatása a mai napig él akár az angol futballra, akár a Manchester Unitedre gondolok. Olyan emblematikus figura, mint a játékosok között például Ronaldo vagy Messi. Ilyen típusú ember, mint edzõ nem születik minden évben.

 

ManUtdFanatics.hu: Mit gondolsz, David Moyes volt a megfelelõ választás a Vörös Ördögök kispadjára?

Jó kérdés, itt nálunk az emberek úgy gondolják, hogy ha edzõváltás történik, akkor minden más a régi, így mindent ott kell folytatni, ahol az ember abbahagyta. De ez nem ilyen egyszerû. A tavalyi szezonban is látható volt, hogy a Manchester United játéka már nem az igazi, azt lehet mondani, hogy a meccsek nagy részén nem is játszott jól, sõt volt is egy statisztika, hogy a mérkõzések nagy részében nem a United birtokolta többet a labdát. Ez meglátszott a pályán is. Nagy szerencséjük, hogy Van Persie-nek remek szezonja volt, nem volt sérült, sok gólt rúgott, de már lehetett érezni, hogy rezeg a léc a csapat fölött és elkélne az erõsítés. Ezután jött a hír, hogy Ferguson visszavonul és egy ilyes valakit kellett pótolni. Szerintem ember legyen a talpán, aki el meri vállalni ezt a feladatot, hiszen 26 év alatt érte el mindazt, amit - igaz õ sem az elején. Ha jól tudom, 7 vagy 8 év telt el, mire bajnokságot nyert, tehát ott sem az volt, hogy az elsõ pillanattól kezdve megmutatta, hogy õ lesz a United egyik legjobb edzõje. Neki is kellett idõ, de az õt igazolta.

Ha megnézzük a Manchester Unitednek a koncepcióját, úgy érzem, David Moyes is meg fogja kapni a lehetõséget. Nem tudom, hogy ki az a jelenlegi edzõ, aki elsõ pillanattól kezdve folytatni tudta volna azt a munkát és sikersorozatot, amit Ferguson az évek alatt felépített. Ezt az idõ fogja eldönteni, hogy megkapja-e Moyes a kellõ bizalmat hosszabb távon is. Ezt én nem tudhatom, viszont szerintem nem egy ember döntött, hogy ki legyen az utód, hanem egy nagyobb kupaktanács. Szerintem Fergusonnak is komoly beleszólása volt. Azt is el tudom képzelni, hogy õ maga vállalta fel a döntést, hogy ki lesz a maga utódja.

David Moyes jó edzõ, hiszen az Evertonból minden évben jó csapatot formált. S ugye azt mindenki tudja, hogy ott nem olyanok az anyagi körülmények, mint a nagy csapatoknál. Személy szerint biztos vagyok benne, hogy felkészült erre a munkára. A kérdés az, hogy mennyire tudja úgy formálni a csapatot, ahogy szeretné, hiszen az igazolásokat nem sikerült úgy végrehajtani a nyáron, mert azokat a játékosokat, akiket õ kinézett, tudomásom szerint egyiket sem tudták leigazolni, így pedig elég nehéz.

A Manchester Unitednek is, mint minden nagy csapatnak évrõl-évre meg kell újulnia. Kell 1-2 új ember, s az õ esetükben ez egyelõre nem történt meg. A közelmúltban arról lehetett olvasni, hogy januárban egy nagyobb összeget fog kapni új igazolásokra.

Az biztos, hogy a bajnokság nincs még letudva, sok meccs van még hátra. A Manchester mindig is arról volt híres, hogy tudta pótolni és rotálni a játékosait, úgyhogy annyira nem aggódnék a United jövõje miatt, hiszen nem egy éven fog múlni az, hogy milyen lesz a klub jövõje. Ahhoz több év kell, ezért is kötöttek 5 vagy 6 éves szerzõdést az edzõvel. Véleményem szerint egy jól felkészült menedzser, hiszen õ is eltöltött már 10-11 évet az Evertonnál.

Egyébként nem éreztem azt, hogy egy külföldi edzõt akartak volna igazolni, tehát mindenféleképpen egy "háztájit" neveztek volna ki feltételezésem szerint - azok közül pedig Moyes kiemelkedõ képességû.

 

 

ManUtdFanatics.hu: Véleményed szerint mely csapatok esélyesek a bajnoki címre?

Minden évben, amikor elkezdõdik a bajnokság a 4 nagy csapatot mondják, de azért ennél talán bõvebb a "kínálat". A Manchester United, a Liverpool, az Arsenal, a Chelsea, a Manchester City és ott van ugye a Tottenham is. Az elmúlt évek során a Liverpool eléggé botladozott, mondhatni helyettük berobbant a Tottenham. Az Arsenal az elmúlt idõszakban nem nyert semmit, õk az a csapat, amely mindig szépen játszik, de eredményt nem igen tudnak produkálni, viszont most nagyon jól kezdtek. Ahogy nézem a bajnokságot, úgy látom, hogy a Manchester kicsit le van szakadva, de nem reménytelen a helyzet. 

Sok minden változhat majd december-január körül, hiszen ez az idõszak elég komoly megpróbáltatás a csapatoknak, mert nagyon sok mérkõzést fognak játszani. Ott elég sok minden el is dõlhet. Sok minden fog múlni azon, hogy mennyi sérült lesz; azokat a játékosokat kivel tudják pótolni; lesz-e formaingadozás; és ha lesz, akkor milyen tartósan? 

Nagyon sok kérdõjel/kérdés merül fel egy szezon során, de jelen állás szerint azt lehet látni, hogy rég volt ennyire kiélezett a Premier League, hiszen ott van ugye az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool, a City... A Manchester United kezd feljövõben lenni, de a Manchester City-t is nagyon komolyan kell venni. A Southampton most ott van az elején, de nem hinném, hogy õk hosszú távon berendezkednének a tabella élbolyába. Jó azt látni, hogy van újra egy erõs Liverpool és talán egy még erõsebb Arsenal. A Chelsea számomra olyan felemás csapat benyomását kelti: jók is, meg nem is. Visszajött Mourinho, próbáltak igazolni, de a csapat nagyjából ugyanaz maradt. Van, hogy simán tudnak nyerni, de könnyen is botlanak. Rengeteg a kérdõjel és rengeteg dolog van, ami befolyásolhatja a bajnokság végkimenetelét, de azt hiszem, hogy akkora meglepetés nem lesz, tehát úgy vélem, hogy a nagy csapatok közül lesz valaki a végén az élen. Nem mondom, hogy a Manchester United lesz az, de benne van a pakliban.

Januárban átigazolási idõszak, tehát annyi minden történhet még, ami fenekestõl átforgathatja az egészet. Ami nagyon fontos, hogy jelen pillanatban nagyon szoros a bajnokság, nem tudom, hogy mikor volt utoljára ilyen, hogy egy Liverpool, egy Arsenal, egy Chelsea egyszerre ilyen jó legyen.

Ha valaki most megmondja, ki lesz a bajnok, annak fizetek egy jó angol sört. :)

 

ManUtdFanatics.hu: Mit vársz a Cardiff-United mérkõzéstõl?

Ha Manchesterben lett volna a meccs, akkor ha nem is sima, de magabiztosabb United gyõzelmet vártam volna, így viszont, hogy a Cardiff játszik otthon, más a helyzet. Azt tudni kell, hogy a Cardiff közönsége nagyon jó hangulatot tud teremteni és nem a megszokott színházi közönség, hanem a lelkesebb. Tehát ha tehetné, akár az egész meccset is végigállná. A lényeg az, biztos vagyok abban, hogy nagyon jó hangulat lesz és ez segíteni fog a csapatnak is. Amivel alátámaszthatom a véleményemet, hogy otthon a Manchester City-t például megverték. Ha jól tudom, ráadásul vesztett állásból. 

A Cardiff nagyon masszív csapat. Nem hiszem azt, hogy legyõzhetetlen, hiszen nem rendelkezik olyan forrással, mint egy United, de hazai pályán biztos, hogy nagyon veszélyesek. Ez mindig is jellemzõ volt rájuk - amikor ott játszottam, akkor is -, úgyhogy beállni nem fognak. Biztos, hogy nagyon jól fognak védekezni - hiszen ez az edzõnek úgymond vesszõparipája-, pontrúgásaik nagyon veszélyesek, tehát nem mondanám rögtön azt, hogy United gyõzelem. Szerintem 3 esélyes: az is benne van, hogy a Cardiff nyerni fog; az is, hogy a United. Szerintem a döntetlennek van a legkisebb esélye, úgyhogy inkább azt mondom, vagy egyik, vagy a másik gárda, de gyõzni fog.

 

ManUtdFanatics.hu: Miben látod egyik és másik csapat erõsségét, illetve gyengeségét?

Amit ugye eddig elmondtam a Cardiffról, hogy nagyon masszívan játszanak, masszívan védekeznek. Mindenki tudja, hogy hova kell futni, hova kell helyezkedni. Mindezt sokat is gyakorolják. A pontrúgásaik életveszélyesek, Peter Whittingham személyében van egy olyan játékosuk, aki tényleg oda rúgja a labdát, ahova kell. Ebbõl a tavalyi szezonban rengeteg gólt szereztek. Idén is rúgtak pontrúgásból jó pár gólt, úgyhogy ez nagyon veszélyes a játékukban. Mivel játszani nem láttam õket idén, ezért nem tudom, hogy milyen a támadójátékuk, de abból kiindulva, amit az elõzõ és az azt megelõzõ szezonban láttam, és az edzõt ismerve, mindenféleképpen a masszív, zárt védekezésbõl a "minél gyorsabban eljutni az ellenfél kapujáig" a jelszavuk.
Nem tudom, hogy változtattak-e az idén ezen, de gyors csatáraik vannak, azt tudom. Én úgy érzem, ezek a legfõbb erõsségeik. A gyengeségük pedig talán az, mint az alsóbb osztályokból jövõ csapatnál, hogy a játékosok képességei picit gyengébbek, mint például a Manchester Unitednél. Összességében komoly gyengeséget nem látok náluk, csak az adott napon kijövõ különbség, tehát valaki jobb vagy rosszabb napot fog ki.  

A Manchester Unitednél a legnagyobb probléma, hogy elmaradt az igazi nyári vérfrissítés. Szerintem nem tudtak úgy igazolni, ahogy szerettek volna. A csapat szinte ugyanaz maradt, mint tavaly, amire már az elõzõ kiírásban is ráfért volna az erõsítés. A játékosok idõsebbek lettek, két éve Scholes-t is vissza kellett hívni. Ryan Giggs már a jövõjére gondol, hiszen már az edzõi stábnak is a tagja, így a pályán mostanra nem kap akkora szerepet, mint tavaly kapott. Nem mondom, hogy a játékosok rosszabbak lennének, csak éreztem tavaly is, hogy rájuk férne az erõsítés, ami nem nagyon történt meg. Nem is tudom, hogy volt-e idén olyan meccs, amikor az emberek és a szurkolók azt mondták volna, hogy a Manchester United jól játszott. Ami mindenféleképpen pozitívum, hogy Wayne Rooney kezdi visszanyerni régi formáját, s az õ játéka eléggé kihatással van a csapatra. Úgy gondolom, ebben mindenképp bízhatnak a United szurkolók. Az õ kvalitása azért különbség tud lenni általában két csapat között.

 

ManUtdFanatics.hu: Kérlek, tippeld meg a mérkõzés végeredményét!

Azt mondom, hogy 2-1-re nyer a Cardiff City.

 

A ManUtdFanatics.hu hatalmas köszönettel tartozik Gyepes Gábornak az interjúért!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!