Round emlékszik Giggs cseleire
Steven Round visszaemlékezett azokra a forró pillanatokra, mikor még a Manchester United legendája, Ryan Giggs iskolás volt.
Az egykori Derby County védõ, aki az Evertontól költözött az Old Traffordra David Moyesszal a nyáron, élvezi a munkát a walesi játékossal és megállapította, hogy könnyebb megtalálni, mint, hogy megpróbáljanak valakit kijelölni az Angol futball történetének legdekoratívabb játékosa címére.
"Semmit sem kell mondanom Ryan Giggs-rõl, mondta a 'Vörösök' vezetõhelyettese. "Õ egy fenomenális játékos.
"Igazából játszottam ellene a tartalékok között, késõbb emlékeztettem is õt erre. Amikor tizennégy vagy tizenöt éves iskolás lehetett, akkor játszott a Derby County az Old Traffordon. Körülbelül tizennyolc éves lehettem és harmadik vagy negyedik alkalommal játszhattam a Derby County színeiben.
"Õ a bal oldalon játszott, én jobb oldali védõ voltam. Õ nem emlékszik, én viszont igen, de még mennyire, hogy emlékszem. Abszolút forró pillanatokat okozott nekem. Nem tudtam tartani a lépést vele, még a közelébe sem bírtam érni.
"Ezután kaptam meg életem legnagyobb szidását az akkori menedzsertõl, Arthur Cox-tól, mert egy iskolás lefutott engem. Körülbelül 1987-ben vagy 1988-ban történhetett, õ még mindig a legmagasabb szinten játszik és csodálatos dolgokra képes ennyi idõ eltelte után is."
Giggs felbecsülhetetlen tanácsokat ad az edzõknek és egyértelmeûen kulcsfontosságú tagja a klubbnak, hiszen elnyûhetetlen.
"Igazán jó embert ismertem meg benne" - tette hozzá Round. "Könnyen lehet vele szót érteni, rengeteg tudással és tapasztalattal rendelkezik.
"Minden új jövevénynek segít beilleszkedni, nyílvánvalóan része a személyzetnek, lehet benne bízni és õ is megbízik benned. El tudja mondani, mi kell ahhoz, hogy a Manchester United teljes jogú játékosa lehess és ami fontos, tud beszélni a szurkolókról, a klubbról, valamint a szellemiségrõl és a kúltúráról.
"Minden beleivódott. Olyan, mint egy darab gránit, ami sziklaszilárd és nem mozdul a helyérõl."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló