Giggs folytatná pályafutását?
A 40 éves játékos továbbra is úgy érzi, hogy képes megfelelni a fizikailag igencsak megterhelõ Premier League által támasztott követelményeknek, egyben pedig hiszi, hogy folytathatja a játékot edzõi szerepköre mellett.
A Goal.com értesülései szerint Ryan Giggs közölni fogja a nyártól minden bizonnyal a Manchester United kispadjára leülõ Louis van Gaal-al, hogy egy újabb szezon erejéig szeretné folytatni játékoskarrierét az Old Traffordon.
Giggs, aki David Moyes múlt havi menesztését követõen vette át ideiglenes jelleggel a Vörös Ördögök csapatának irányítását, saját magát cserélte be a Hull City elleni keddi, 3-1-re megnyert mérkõzésen az utolsó 20 percre, amelyre a legtöbben úgy gondotak, hogy az utolsó fellépése lesz játékosként az Álmok Színházában.
Csakhogy a már 40. életévéven járó veterán középpályás továbbra is úgy érzi, képes megfelelni a Premier League fizikai elvárásainak, Carringtonban pedig konszenzusos vélemény van arról, hogy semmi akadálya nincs játékosi pályafutása folytatásának edzõi szerepvállalása mellett.
Úgy tudni, hogy Van Gaal kinevezése a jövõ hét folyamán hivatalosan is megtörténik a United kispadján, de Giggs jövõjét továbbra is homály fedi, miután még semmit nem tudni róla, hogy a holland szakember kikkel képzeli el a jövõbeli munkát edzõi stábját illetõen.

A klub vezetõsége részérõl egyértelmûen megfogalmazott cél, hogy továbbra is kötelékeikbe tartozzon mindenidõk legtöbb pályára lépésével büszkélkedõ játékosuk, de a végsõ döntést azt illetõen, hogy Giggs tagja lesz-e a csapat edzõi stábjának, illetve játékoskeretének, Van Gaalnak kell meghoznia.
Korábbi információk alapján a holland válogatottnál mellette segítõként dolgozó Patrick Kluivert nem tart majd Manchesterbe a korábban többek között az Ajaxot és a Bayern Münchent is irányító mesterrel, amely kikövezheti az utat Giggs elõtt a másodedzõi pozícióhoz.
Mióta Moyes menesztését követõen átvette a csapat irányítását, Giggs két meggyõzõ sikert aratott a Norwich City és a Hull City felett, ugyanakkor egy sokkoló vereségbe is beleszaladtak hazai pályán a Sunderland ellen.
Miután kinevezték a csapat ideiglenes menedzserévé, így viccelõdött:
"Épp most adtam magamnak egy öt évre szóló szerzõdést! Használom a hatalmamat, amikor szükség van rá!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |