Elõnyt jelenthet a nemzetközi sorozat hiánya
Ryan Giggs úgy érzi, a Manchester United számára pozitív mellékhatásai lehetnek annak, hogy a következõ szezonban nem szerepel az európai porondon.
A Bajnokok Ligáját érõ helyezés rég elúszott és a tegnapi, Southampton elleni 1-1-es döntetlen azt eredményezte, hogy a Vörös Ördögök jövõre az Európa Ligában sem indulnak. A Premier League-ben megszerzett hetedik hely azt jelenti, hogy az 1989/90-es szezon után most elõször fordul elõ, hogy az Old Traffordon nem lesz nemzetközi mérkõzés.
Giggs szerint mindez hatással lehet akár néhány peremember szereplésére is, ám úgy érzi, a Unitednek - mint idén a Liverpoolnak - elõnyére válhat a hazai sorozatban az, hogy kevesebb mérkõzést kell játszaniuk.
"Más módon tekinthetõ a dolog" - nyilatkozta az ideiglenes menedzser az MUTV-nek. "Bõ a keretünk és néhány játékos nem kaphat annyi játéklehetõséget, ha nem vagyunk Európában, de ha két kupában jó sorozatot futunk, kaphatnak meccseket."
"Pozitívumnak tartom és remélem, hogy ez segít majd a bajnoki formánknak, de majd meglátjuk."
A legendával Juan Mata és Darren Fletcher is egyetértett, utóbbi ezt mondta: "A mérkõzések közötti pihenés szempontjából segít - az európai mérkõzések és az utazások sokat kivesznek belõled."
"Így ebbõl a szempontból tudunk koncentrálni a három hazai sorozatra és reméljük, hogy mûködni fog számunkra, ahogy mûködött idén a Liverpoolnak. Nincs garancia erre, de a plusz pihenõt elõnyünkre kovácsolhatjuk."
Mata szerint: "A Bajnokok Ligájában akartunk szerepelni, de ez azt jelenti, hogy több idõnk lesz pihenésre és a mérkõzésekre való felkészülésre. Próbáljuk meg kihasználni ezt és sok mérkõzést megnyerni a bajnokságban!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |