Meccsösszefoglaló
Manchester United 2-0 Perth Glory
Győzelemmel kezdte felkészülési mérkőzéseinek sorát a Manchester United!
Manchester United 0-2 Cardiff City
A United hazai pályán szenvedett vereséget a már kiesett Cardiff City-től.
Huddersfield Town 1-1 Manchester United
Bár vezettek, végül csak döntetlent értek el a Vörös Ördögök az utolsó helyen álló Huddersfield otthonában, ezzel pedig az is biztossá vált, hogy a következő szezonban a csapat nem lesz ott a Bajnokok Ligájában.
Manchester United 1-1 Chelsea
Juan Mata gólja és David De Gea hibája eredményezte a döntetlent, mely inkább a Chelsea-nek jó.
Manchester United 0-2 Manchester City
A Vörös Ördögök ezúttal is kikaptak, ezúttal hazai pályán, városi derbit bukott a Solskjaer-csapat.
Everton 4-0 Manchester United
A Vörös Ördögök borzasztó sorozatot futnak az utóbbi hetekben, egyszerűen képtelenek nyomást gyakorolni ellenfelükre, ami ma is vereséget eredményezett.
FC Barcelona 3-0 Manchester United, összesítésben 4-0
Túl nagy falat volt a Barcelona a csapatnak, mely kettős vereséggel búcsúzott a legrangosabb európai kupasorozattól.
Manchester United 2-1 West Ham United
Pogba két büntetőjével a United ha nehezen is, de behúzta a három pontot hazai környezetben a West Ham ellen.
Manchester United 0-1 FC Barcelona
A Manchester United először szenvedett vereséget a Barcelona csapatától hazai pályán.
Wolverhampton Wanderers 2-1 Manchester United
Bár vezetett, de kikapott Solskjaer csapata, mely az utóbbi hetekben nincs csúcsformában.
Manchester United 2-1 Watford
Ole Gunnar Solskjaer első mérkőzésén, mint a United immár hivatalos menedzsere győzni tudott, még ha a játékban volt is kivetni való bőven.
Wolverhampton Wanderers 2-1 Manchester United
Dekoncentrált Unitedet láthattunk ma, mely végül simán alulmaradt vendéglátójával szemben és kiesett az FA-kupából!
Arsenal 2-0 Manchester United
Ole Gunnar Solskjaer első vereségét szenvedte el a Premier League-ben manchesteri menedzserként.
Paris Saint-Germain 1-3 Manchester United
Ole Gunnar Solskjaer újabb oldalt írt a Manchester United történelemkönyvébe, a Vörös Ördögök továbbjutottak a BL negyeddöntőjébe!
Crystal Palace 1-3 Manchester United
Nehezen, de végül két góllal nyert Ole Gunnar Solskjaer csapata a Crystal Palace otthonában.