Manchester United 2-2 Aston Villa

A United hátrányból felállt és fordított, ám akárcsak a legutóbbi bajnokin, ezúttal sem tudta megőrizni előnyét.


Nagyon lassan indult a mérkőzés, mindkét csapat óvatos játékot nyújtott, semmi kockázatot nem vállaltak a játékosok.

 

Mindez kb. 8 percig tartott, utána helyzetek is kialakultak végre. Előbb egy szép támadás végén James beadását nem érte el Rashford, majd Mata remeklése után Fred lövésénél kellett nagyot védenie Heatonnak.

 

A 12. perc gólt hozott, de sajnos nem hazai oldalon. Grealish a tizenhatos mellől befelé indult, egy csellel tisztára játszotta magát Pereira mellett, majd zseniálisan tekert a hosszú felsőbe, De Gea csak nézte a labdát, mely szép ívben szállt a kapuba.

 

Martial mintha a pályán sem lett volna, szinte labdához sem ért, nagyon elbújt a védők gyűrűjében. Közben a Villa egyre magabiztosabban passzolgatott, míg a manchesteri támadók sok rossz labdát adtak.

 

A 21. percben végre aktivizálta magát a francia csatár. Fred kiváló csellel ment el embere mellett a jobb szélen, befelé indult meg, majd a jól mozgó Martialt játszotta meg, aki azonnal lőtt, de Heaton hárított.

 

Hét perccel később a manchesteri védelem olyat művelt, amit a grundon sem szokás. Totál káosz alakult ki a helyezkedésekben egy védelem mögé ívelt labda után, ami végén a hálóban kötött ki a játékszer, szerencsére les miatt a játékvezető elvette a gólt.

 

A 31. percben Mata lövése pattant le egy védőről, majd Rashford próbálkozhatott, de lövése centikkel elsuhant a hosszú kapufa előtt.

 

Tíz perc sem volt hátra a félidőből, egy baloldali szabadrúgást lőtt be Hourihane a kapu elé, Wesley a rövidnél belekotort, de szerencsére nem talált kaput.

 

A semmiből szöglethez jutottak a hazaiak, a semmiből egyenlítettek a hazaiak. Kis szöglet után Mata visszagurított Pereirához, aki csodásan tekert a kapu elé, Rashford pedig közelről a hálóba bólintott úgy, hogy a labda a kapufáról Heaton hátára pattant, onnan pedig a gólvonal mögé jutott, 1-1!

 

 

A félidő utolsó percében Trezeguet lőtt bődületes kapufát Lindelöf mellől. De Gea a rövidnél állt, de nem biztos, hogy hárítani tudott volna, ha kicsit alacsonyabb lett volna a labda íve.

 

A szünet után magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak Matáék, egyre többet voltak az ellenfél térfelén, helyzetek is születtek, de vagy a kivitelezéssel volt baj, vagy a Villa védelme állta a sarat.

 

Az első 60 perc után felgyorsultak az események, először Trezeguet beadását Grealish rúgta kapu mellé óriás helyzetből, majd a másik oldalon Wan-Bissaka lövését tolta szögletre Heaton. Ismét kis szögletet hajtott végre a United, ezúttal Fred ívelt kapu elé, a röviden Wesley megcsúsztatta a labdát, így lett jó Lindelöfnek a hosszún, aki okosan fejelt a hálóba, 2-1 volt ekkor a Unitednek!

 

De sokáig nem örülhettek a hazaiak, egy szöglet után a tizenhatos előtt passzolt a Villa, majd egy ívelés megtalálta Mings-et, aki kíméletlenül a kapuba bombázott. Nem volt les, Williams csúnyán beragadt, míg a többiek jól mozdultak ki lesre állítás céljából.

 

Ismét egyre nagyobb mezőnyfölénybe került a United, közben Solskjaer cserékkel is frissítette csapatát, de sem Fred, sem Lingard, sem Rashford nem tudott gól szerezni.

 

A Villa leginkább a védekezéssel foglalkozott, amit jól megoldott, minek egy pont lett a jutalma.

 

A manchesteriek megint nem tudtak nyerni, sajnos ismét több nagyon gyenge teljesítményt láthattunk.

 


Premier League, 14. forduló
Manchester United 2-2 Aston Villa
Old Trafford, 73391 néző

 

Vezette: Craig Pawson

 

United: De Gea, Wan-Bissaka, Maguire, Lindelöf, Williams(Shaw 79.), Fred, Pereira, Mata(Lingard 74.), James, Rashford, Martial(Greenwood 82.)
Nem használt cserék: Grant, Tuanzebe, Young, Garner

 

Villa: Heaton, Guilbert, Konsa, Mings, Targett, McGinn, Luiz, Hourihane(Lansbury 81.), El Ghazi(Trezeguet 18.), Welsey, Grealish
Nem használt cserék: Nyland, Nakamba, Engels, Kodja, Elmohamady

 

Gólszerző: Heaton 41' (öngól), Lindelöf 63' illetve Grealish 12', Mings 65'

 

Sárga lap: Maguire, Fred, Williams, Shaw illetve Guilbert
 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!