Vidic pozitívan néz a jövõbe
Nemanja Vidic figyelmeztette a bajnoki címre pályázó riválisokat, a listavezetõ még nem lõtte el minden puskaporát, még több várható tõlük az elkövetkezendõ hónapoban.
A Vörös Ördögök saját maguk is meglepõdhettek, hogy különösebb jó forma nélkül a tabella élére ugrottak a szezon derekára, méghozzá úgy, hogy ezidáig veretlenek, egyedüli csapatként a Premier Leagueben.
Bár közel sem tudják azt az állandó, és kimagasló teljesítményt nyújtani, amit az elõzõ szezonokban megszokhattunk a csapattól, két ponttal vezetik a tabellát, ráadásul úgy, hogy minimum egy mérkõzéssel kevesebbet játszottak, mint legközelebbi riválisaik.
A manchesteriek csapatkapitánya, Nemanja Vidic szerint a dolgok nagyon jól alakulnak Sir Alex Ferguson legénysége számára az utóbbi hetekben, fõleg annak tudatában, hogy a csapat világszerte ismert bivalyerõs szezonzárásairól.
"Egyértelmûen pozitívan állunk hozzá a folytatáshoz, jó érzéseink vannak a jövõt illetõen" - kezdte a szerb bekk az Inside United-nek.
"Tudjuk, hogy a Blackburn elleni gyõzelemig nem úgy teljesítettünk, ahogy képesek lennénk."
"De tapasztalataim szerint az elõttünk álló idõszak az, amikor a csapat szekere meg szokott indulni, és jó formába lendülünk."
"Mi mind szeretnénk visszahódítani a bajnoki címet. Az elõzõ szezon nagyon csalódást keltõ volt."
"Továbbra is keményen kell küzdenünk, és jól játszanunk. Ha ez sikerül, akkor nagyon jó eséllyel pályázunk a Premier League trónjának elfoglalására."

Míg Vidic biztos benne, hogy a Unitedban még rengeteg van erre a szezonra, úgy véli, a Premier Leagueben semmit nem szabad biztosra venni a kiélezett versenyhelyzet miatt.
"Nagyon nagy minõségi javulás figyelhetõ meg" - tette hozzá.
"Láthattuk az elõzõ szezonban is, milyen éles versenyfutás volt a bajnokságban, erre a szezonra pedig ez különösen igaz."
"Az olyan csapatok, mint a Manchester City és a Tottenham felnõttek a feladathoz, hogy a legnagyobb klubokkal versenyezzenek, míg a többi csapat felismerte, hogy fejlõdniük kell, ha bent akarnak maradni. Ezt pedig meg is tették."
"Fizikális szempontból ez egy nagyon erõs bajnokság, a játékosok nagyot léptek elõ ebbe az irányba."
Sky Sports
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |