Gyors változások kellenek!

A Mester visszavonulása óta elindultunk a lejtőn. Ez a 6. szezon amit nélküle kezdtünk el, de továbbra se látom a fejlődést, a játék képét, egyszerűen szenvedés az egész, úgy ahogy van. Ki vagy kik ezért a hibásak? Nem mondom, hogy Mourinho a megfelelő ember a padra, mintahogy azt se állítom, hogy Moyes vagy Van Gaal kellett volna Fergie után, de nem minden az edzők hibája. Itt ahol hiba lehet a gépezetben, ott van is.

Menjen vagy maradjon?

Mostanság igencsak megnőtt azon Manchester United fanatikusok száma, akik Mourinho menesztését követelik. Vannak akik a taktikát kifogásolják, a mutatott játékot, vagy éppen a tavalyi kupa nélküli évet. Ebben a blog bejegyzésben az én véleményemet szeretném megosztani veletek a mostani helyzetről és mit várok a fiúktól, na meg persze José-tól ebben a szezonban.

Szezonrajt előtti várakozás

Befejeződött a Manchester United nyári felkészülési túrája, ami nem sok pozitívumot hozott.

Másfél év Mourinhója

Másfél szezon telt el azóta, hogy Jose Mourinho átvette a Manchester United irányítását. Ez az idő talán elegendő arra, hogy - ha nem is messzemenő - következtetéseket vonjunk le a portugál eddigi munkájáról.

Ezen a napon történt...

November 27-e emlékezetes nap, minden Manchester United drukker számára, két nagyarányú győzelmet is arattunk az elmúlt néhány évben.

Újjáépítés - honnan és hová tartva?

Sokan sajnálkozva tekintenek vissza a szezonra, és José menesztését is követelik. Igen,  a United megváltozott Ferguson távozása óta, pedig a bajok korábban jöttek, és mára akármennyire nehéz sokszor észrevenni de sokat fejlõdött a klub, épülõben vagyunk, jó alappal nagy potenciállal - de még sokat kell fejlõdni. Hogy miért lehet ezt mondani, és honnantól kezdõdik az újjáépítés?

Hol van az igazi Manchester United?

2013. május 8. Pontosan 4 éve visszavounult a legnagyobb. Aki miatt nagyon sokan szeretett csapatunk szerelmesei lettek. Én is. Minden meccset tûkön ülve vártam, órákkal elõtte izgultam. Akárki volt az ellenfél természetesen gyõzelmet vártam, hatalmas küzdést és azt a támadó játékot amit mindig mutattunk. Hatalmas volt az elkeseredettség, ha nem nyertünk. Döntetlennél is. Most megváltozott a helyzet. A meccseket még mindig ugyanúgy várom, de már nem érzem azt, hogy lehengerlõ játékkal kiütjük a kiscsapatokat vagy megnyerjük a rangadókat. Van visszaút vagy elindultunk a lejtõn?

Játékoskeret

Elõzõ, múltheti blogomban leírtam a véleményem konkrétan a csapatról. A játékrendszerrõl, Mourinhórol, 1-2 játékost kiemelve. Most megpróbálom egytõl-egyig a csapat játékosairól a saját véleményem kifejteni. Természetesen lesz biztos olyan, amiben nem értetek majd velem egyet és kiváncsi vagyok, hogy ti hogyan gondoljátok.

 

Múltról, jelenrõl, jövõrõl - észrevételeim a csapatról Sir Alex Ferguson után

Utoljára a Watford elleni vereség után próbálkoztam blogot írni. Akkor a fõ témám az volt, hogy nem igazán gyakorlunk nyomást az ellenfélre, nem támadunk. Belementem felállásunkba, játékrendszerünkbe. Most lesz téma, ami visszajön, illetve arról szeretnék írni, hogy a Watford elleni vereség óta, milyen változásokat fedeztem fel.

Ajtó-ablak

Három év zárva tartás után, kitárult az Old Traford ajtaja, és belépett rajta egy ismerõs alak. Tudtuk ki õ, mert néhányszor volt már a vendégünk, ám ezúttal más minõségben érkezett. Arcán a visszfogott derû, szemében az eltökéltség lángja látszódott. Úgy tûnt, mint aki hosszú ideje erre az antréra készülne. S alig, hogy betoppant, a megnyílt ablakon keresztül újabb társai csatlakoztak, hogy együtt valami egészen nagy dolgoba vágjanak bele.

Gondolatok a játékosokról

Sziasztok! Szeretném megosztani veletek a véleményemet a játékoskeretünkrõl. Egyenként fogok írni minden játékosról. Nézzük hát...

Kik vagyunk mi???!!!

Szeretném veletek megosztani a véleményemet arról, hogy jelenleg hol áll a csapat, mik a reális elvárások, hogy hová fejlõdhetünk. Ez az elsõ blogom, lehet eltérõ a nézetünk, lehet a világon csak én gondolom úgy azokat a dolgokat amiket leírtam, DE! remélem nem! És remélem tetszeni fog, jó szórakozást, mindörökké United! 

Hogyan is kéne összerakni a csapatot

Nagyon örültem José Mourinho érkezésének és eleinte úgy gondoltam minden a legnagyobb rendben lesz. Bár messze menõ következtetést kár lenne levonni, de sorozatban a harmadik mérkõzésünket vesztettük el. Nagyon gyorsan rendet kéne tenni a fejekben, mert még nincs veszve semmi. Leírnék pár gondolatot a játékosokról, felállásról, taktikáról.

Mit is jelent José? - folytatva a félbehagyott gondolatot

Utolsó blogbejegyzésem még Moyes mester idejében készítettem el ,,Fatal Error" címmel, valahol az elsõ vagy második meccse után, amely írásra kaptam hideget-meleget a T. Szurkolótársaimtól. Látnoki képességgel sajnos nem rendelkezek, de nagyjából bekövetkezett az a fajta tragédia a klub életében, amit vízionáltam Moyes kinevezésével összefüggésben.