Megadtuk az elõnyt
A városi rivális elleni mérkõzés bizonyította, hogy a mostani játékunk milyen édeskevés a nemzetközi fociban. Hiába vannak megfelelõ játékosaink, hiába van nálunk a világ egyik legjobb edzõje ez mind kevés a jelen helyzetben. Megadtuk az elõnyt az ellenfeleknek itt az ideje talpra állni.
Újabb égbekiálltó kudarc. Bemocskolták az Old Trafford szentéjét. Ezek a kijelentések talán igazak, de a probléma régebbre nyúlik visza.
Talán a Stoke elleni mérkõzéssel kezdõdött. A remek kezdeti formánk ott megtört és azóta mélyrepülésben van a csapat. Bárki mondhatja, hogy beleférnek a döntetenek meg a gyenge szereplés, a még gyengébb mutatott játék, a tények azonban azok, hogy amint egy olyan csapat ellen játszunk, aki erõsebb az áltlagnál, akkor a vereség a minimum de elõfordulhat, hogy beleszaladunk egy ilyen verésbe. Ha nem változtatunk, akkor nem ez volt az utolsó ilyen.
A szép foci nem azért fontos, hogy szétalázzunk mindenkit, hanem azért, mert ez jelzi, hogy a csapat egységes és együtt tud dolgozni, tökéletes harmóniában és élvezik a játékot. Ezt kéne végre megérteni. Az agyontaktikázott játék megöli a focit. Az év elején láttuk mit tudnak a srácok. Azt kéne végre erõltetni, nem pedig a beszari játékot. A hasonló taktikai játékkal nem csak azt érjük el, hogy ronda a játék de azt is, hogy eredménytelen. Miért nem lehet normálisan játszani. Letudtuk a rangadóink felét és nem állunk rosszul, de ez elég egy MU szintû csapatnak? Nem. Ez nem lehet elég.
Akik a mai focin nõnek fel, azoknak egy erõs Manchester Unitedet kellene látniuk, olyat amit néhányan mi is láttunk sok-sok évvel ezlõtt. A keret képes rá, az edzõ képes rá úgyhogy mostmár csapjunk oda.
Amit elvárok:
SAF-tól: újuljon meg ismét az öreg, mint már annyiszor ezelõtt. Ez a taktika és ez a játék nem jó semmire. Változtatni kell és a változtatást csak az edzõ teheti meg.
A kerettõl: Szedjék össze magukat és focizzanak vége. Ez bûn gyenge. Csak a játékosok a hibásak, hogy nem tudnak pontosan passzolni. Csak a játékosok hibája, hogy nem helyezkednek megfelelpõen. Csak a játékosok hibája, hogy nem gondolkodnak és nem fociznak. Lehet rossz formában lenni de ez nem vonatkozhat az egész keretre és fõleg nem tarthat sokáig, már ha akarunk valamit ettõl a szezontól.
Végezetül szeretném végre látni, hogy focizunk. Nem agyalunk, nem úgy játszunk mint a robotok hanem focizunk ahogyan azt kell.
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló