Egy történet a futball hõskorából.

2011. december 3-án este a Manchester United U12-es csapata gyülekezik egy hotel elõtt Ypres-nél. Mindenki kitûzte a poppy-t és ajándéknak szánt sálakat, mezeket tartanak a kezükben. Brian McClair vezetésével a csapat egy emléktornára érkezett Belgiumba, amelyen Németországból a Borussia Dortmund, a Belga Királyságból a Genk és Franciaországból a Lens fiataljai vettek részt. Lejátszották az I. Világháború híres, 1914 karácsonyán a "senki földjén" német és brit katonák által spontán megrendezett meccset. Ennek története röviden: Szenteste nem lõttek egymásra a felek, hanem énekeltek, a briteknek is tetszett a Stille Nacht dallama. Másnap a karácsonyi ebéd után a britek észrevették a ködben a közeledõ fegyvertelen német katonákat. Miután meggyõzõdtek, hogy nincs csapda a dologban, õk is elõmásztak a lövészárkokból és kezet fogtak a németekkel a senki földjén. A németek átgurítottak pár hordó sört, az angoloktól viszonzásul whisky-t és cigarettát kaptak. Összeszedték a holttesteket és megjavították a fedezékeket, hamar rájöttek ugyanúgy szenvednek az idõjárási körülményektõl és egyformán hiányzik a családjuk. A barátkozás futballal folytatódott. Két-két sapka jelezte a kapukat a fagyos talajon és amolyan kergetõzõs stílusban fociztak, akár ötvenen is egy csapatban. Ha igaz, a németek nyertek, de a körülmények miatt aligha számított az eredmény. A front teljes szakaszán kb. 100 ezer katona hagyott fel a harccal az ünnepek idején és inkább barátkoztak az ellenséggel. Nem mindegyik katona helyeselte azonban ezt. A bajor hadsereg 16. gyalogosezredének egyik belga fronton szolgáló közlegénye, bizonyos Adolf Hitler nem tartotta helyénvalónak az ilyen viselkedést háború idején. Így gondolkozott a két fõparancsnokság is, rossz szemmel nézték az ilyen barátkozást, mert „árt a harci szellemnek”, így a következõ években direkt karácsonyra terveztek rohamokat és a tüzérség is parancsot kapott az ágyúzásra. Persze, néhány szektorban kisebb tûzszünet, szándékosan rosszul célzás és barátkozás elõfordult még a háború többi ünnepén, de olyan béke mint az elsõ évben már nem volt. A front legtöbb szektorában ugyanúgy lõttek egymásra, mint az év többi napján, legfeljebb kisebb intenzitással. A barátkozást megelõzendõ a parancsnokságok gyakrabban cserélték az egységeket, hogy a szemközti lövészárokban lévõkre mindig idegenként tekintsenek a katonák.
 
Brian McClair és a gyerekek koszorút helyeztek el az ypres-i Menin Gate emlékmûnél. Néhányan saját felmenõik nevét is megtalálták.
 

(fotó: BBC)
 
Az U12-es csapat most tanul a háborúról az iskolában, McClair ezért ezt a korosztályt választotta az utazásra. Megismerték néhány korábbi Manchester United játékos nevét, akik a flamand és francia csatatereken estek el majdnem száz éve. Oscar Linkson 1908-1913 között szerepelt a csapatban hátvédként, aztán a Shelbourne igazolta le. 1916. augusztus 8-án halt meg 28 évesen a somme-i csatában Guillemont falunál. Arthur Beadsworth, csatár: 1902-ben érkezett a Prestontól, 12 meccsen 2 gól és a következõ szezonban már a Swindon Town csapatában játszott. 1917-ben esett el, 41 évesen.
 
Bõvebben egy olyan játékosról lesz szó, aki a United játékosa volt a háború kitörésekor. Sõt, õ volt a klub egyik elsõ sztárja: Alexander „Sandy” Turnbull
 
A skót csatár 1884-ben született a Kilmarnockhoz közeli Hurlfordban. A helyi csapat után Angliában a Manchester City-ben játszott, 1904-ben megnyerték az FA kupát, a bajnokságban 2. helyen végeztek. Az FA a nyáron hevesen érdeklõdött a klub mûködésérõl, de nem találtak szabálytalanságot. A következõ szezon végén ismét bajnokesélyes volt a City. Az utolsó meccsen gyõzelem kellett az Aston Villa ellen. Turnbull nem kímélte a Villa kapitányát. Leake sárt dobált Turnbull felé, aki bemutatott, bunyó lett a vége. A meccset 3:1-re a Villa nyerte, a City csak 3. lett. A meccs után Leake azt állította Billy Meredith 10 fontot ajánlott neki, ha elveszítik a meccset. Az FA a City egész keretét eltiltotta és a klub komoly büntetést kapott. Meredith pénzbírságot is kapott. Ebben a City nem segített neki, ezért nyilvánosságra hozta, hogy a City a heti 4 fontos (egy bányász bérének két- háromszorosa) fizetési sapkán felül fizeti a játékosait. Mire a büntetés lejárt 1906 végére, Ernest Mangnall leigazolt több City játékost a Unitedhez többek közt a fiatal Turnbullt is a walesi varázsló, Meredith társaságában. (a City a pénzbüntetés miatt kénytelen volt kiárusítani a játékosait egy aukción a Queen’s Hotelben)
Turnbull nagy szerepet vállalt a játékosok érdekképviseletében. 1907 áprilisában a United 25 éves játékosa Thomas Blackstock összeesett egy fejelés után egy tartalék meccsen. Nem sokkal késõbb meghalt. A természetes halálok miatt nem kapott kompenzációt a családja. Turnbull és Meredith számára a fizetési és transzfer rendszer után ez újabb csepp volt a pohárban, elegük lett a klubok és az FA hozzáállásából. December 2-án a manchesteri Imperial Hotelben több más klub játékosaival együtt megalakították a játékosok szakszervezetét, amit az FA is elismert. Azonban amikor közölték céljaikat a fizetési sapka, átigazolási rendszer megváltoztatása kapcsán, az FA visszavonta az elismerést. Sztrájk is felmerült, a klubok már amatõr játékosokat kerestek a lázadó profik helyett. Erre a liga legtöbb játékosa behódolt. De a United játékosok egyedüliként nem adták fel a szakszervezeti tagságukat, õk lettek a számkivetettek. 
 

(fotó: Wikipedia)
 
 
Támogatta õket pl. Tim Coleman az Evertonból, ahogy a képen is látszik. Végül megegyeztek a felek, a játékosok nem sztrájkoltak, a szövetség elismerte a szakszervezetet és bár a régi fizetési sapkás rendszer alapvetõen maradt még további ötven évig, a játékosok kaphattak bónuszokat is. Maximum 50 %-ot a klub profitjából a szezon végén. Több United játékos szakszervezetis karszalaggal játszott. Az aktivistákon kicsinyes bosszút állt az FA, soha többé nem hívták õket az angol válogatottba. A klubok pedig gyakran még hónapokig nem adták oda a fizetésüket. Az 1907/1908 szezonban Meredith és Turnbull vezérletével a United megszerezte elsõ bajnoki címét, õ 25 góllal gólkirály lett.  1909-ben az FA kupa döntõ egyetlen gólját a Bristol City ellen Sandy Turnbull szerezte a 22. percben, sérülten játszott a meccsen. 1911-ben újabb bajnoki cím. 10-es mezben játszott, 247 meccsen 101 gól a United színeiben. Egy szabadrúgás után az õ csukafejese volt az Old Trafford elsõ gólja, neki költöttek elõször külön dalt a drukkerek. Õt állították ki elõször városi derbin. Az igazgatókhoz sem mindig szépen szólt, kapott bírságot is. Szerepe az 1915-ös bundabotrányban: Akkor tavasszal 8 meccsel a vége elõtt a United a kiesés ellen küzdött, az egyik áprilisi meccsen a Liverpool volt az ellenfél. Nekik már minden mindegy volt, hiszen a tabella közepén foglaltak helyet. A meccset 2:0-ra nyerte a United, a bírónak és a közönségnek feltûnt, hogy a Liverpool nem nagyon erõlteti meg magát és még egy büntetõt is kihagytak. Azonban nem egy klasszikus bunda sztori ez, elsõsorban nem a kiesés elkerülése érdekében bundáztak a játékosok. Bár sikerült az is, mert az utolsó elõtti fordulóban sikerült nyerni a Stamford Bridge-en 3:1-re. Végül 30 ponttal a 18. helyen megmenekült a csapat, a két kiesõ a 29 pontos Chelsea és 28 pontos Tottenham lett. Visszatérve a bundázás igazi okára: 1915 tavaszán már egyértelmû volt a játékosok számára, hogy a háború miatt nem lesz új szezon, az 1914/1915 még lemegy, aztán ki tudja mi lesz velük. Gondolták jó pénzt kereshetnének a fogadásokból. Amire alkalmas volt a Liverpool mérkõzés. Az FA vizsgálata alapján a klub hivatalnokait tisztázták, a játékosok magánakciója volt, így a klubokat nem büntették, érvényes maradt a tabella. Hét játékost viszont örökre eltiltott a szövetség. Sandy Turnbull, Arthur Whalley és Enoch West a United részérõl, és Jackie Sheldon, Tom Miller, Bob Pursell, Tom Fairfoul a Liverpool csapatából. A Liverpool kapitánya Sheldon korábban United játékos volt, az FA szerint õ volt az egyik fõszervezõ. Õ és Turnbull a többiekkel megegyeztek a meccs elõtt egy pubban, hogy félidõnként 1-1 gólt rúg a United és mindenki erre fogad. (7/1 odds) Turnbull maga nem játszott a meccsen. Több játékos pedig nem volt hajlandó csalni, Fred Pagnam a Liverpoolból azzal fenyegette a többieket, hogy nem passzol és majd egyedül rúg egy gólt amivel oda a kívánt 2:0 eredmény. Lõtt is egy kapufát a meccsen és késõbb az FA vizsgálat alatt a társai ellen vallott. George Anderson szintén tiltakozott a többiek ötlete ellen, de milyen az élet, épp az õ duplájával nyert a United a kívánt aránnyal. Az eltiltás csak Angliára vonatkozott, de a háború miatt a skót bajnokság is elmaradt, így nem tudtak volna odaigazolni. A háború utáni elsõ szezon elõtt az FA a Liverpool és a United támogatásával úgy kárpótolta a Chelsea-t, hogy 20-ról 22-re bõvítették a bajnokságot. Így felkerült a másodosztály elsõ két helyezettje a Derby és a Preston illetve a Chelsea mégsem esett ki. Azonban a Tottenham nem volt ilyen szerencsés, mert az FA úgy látta jónak, hogy az új bajnokság egyetlen maradék helyére visszaveszik a másodosztályú Arsenalt, mert õk nagyobb hagyományokkal rendelkeztek. A liga megszavazta a javaslatot, ezzel erõsítve az észak-londoni rivalizálást. (érdekesség, hogy 11 évvel korábban a Spurs hasonló szavazással került fel a másodosztályba meghívással, a helyezésük alapján jogtalanul)
A háború után West kivételével a játékosok eltiltását törölte az FA, tekintettel a katonai szolgálatukra. Az ország elvárta a krikett játékosoktól, focistáktól is, hogy önként lépjenek be a seregbe és mutassanak példát. West büntetését azért nem törölték, mert õ nagyon felbosszantotta a vezetõket, be is perelte a szövetséget rágalmazás miatt, persze hiába. Csak 1945-ben kapott felmentést, amikor már 59 éves volt, övé a kétes cím miszerint a Football League legtovább eltiltott játékosa. Halála után könyvet is írtak a neve tisztázásának érdekében „Free The Manchester United One” címmel.
 
Sandy Turnbull hiába focizhatott volna újra, sajnos soha nem játszhatott újra a Manchester Unitedben. 1916 elején vonult be a „focisták zászlóaljába”. Aztán az East Surrey Regiment 8. zászlóaljában szolgált, az ezred legnépszerûbb katonája volt. Valószínûleg a seregben is focizott zászlóaljak közti meccseken, de katonai pályafutásának iratai megsemmisültek a II. Világháborúban London bombázásakor. Annyi biztos, hogy 1917. május 3-án 33 évesen elesett az Arras nevû város közelében éjjel megindított támadásban. A feladat a Chérisy nevû falu elfoglalása volt. Kb. 500 fõ indult rohamra, el is foglalták a falut, de több órányi harc után a németek visszafoglalták. A britek közül 90 halott, 175 sebesült és 100 felett volt a fogságba kerültek száma. Turnbull holttestét soha nem találták meg. A bajtársak beszámolói szerint négy különbözõ sebe volt, de folytatta a támadást. Ahogy azt az FA kupa döntõt is sérülten játszotta végig. A legvalószínûbb forgatókönyv szerint, amikor a németek lerohanták a falut fogságba esett, belehalt a sérüléseibe és a németek temették el valahol a környéken. Otthon Stretfordban a felesége Florence Amy és négy gyermeke James, Irene, Ronald és Alexander gyászolták. 
 
(Daily Telegraph, Independent, Imperial War Museum, Spartacus Educational, Wikipedia, mufcinfo.com)