Naplóbejegyzés a tiszteletre méltó Mansur Sejk tollából:

للمرة قد تختلف و جهات النظر قد تظن اني حزين لكن اعلم انه يجرحني لكن انتهى انت لن تجرح كثيرا الصيف ياتي يحمل معه القلق لي من يعرف ربما يبدا فيه حب جديد امواج البحرو تتوقف ببطء من حب جديد انا ابدو مشتاق لك… 
2008-ban aztán megvettem a kis játékszeremet, a Manchester City Football Club-ot. A 210 millió font nem tûnt nagy összegnek. Gondoltam jó befektetés lesz. Természetesen a csapatot át kellett építeni. Ütõképes, jól képzett gárdát akartam tudni a szárnyaim alatt. A közel négy év alatt rádobtam tehát a projectre még 500 millió fontot. Megvettem mindenkit, akit mondtak. Minden játékost. Nem volt, nem is lehetett ellenvetés. Az eredmények azonban nem jönnek. 2008-as érkezésem után 2009-ben bajnok lett a Manchester United. Tavaly szintén, és idén a véghajrában megint 5 ponttal megelõznek minket. Nem értem, nem értettem. Annyi pénzt öltem a csapatba. Megkérdeztem a játékosaimat, az edzõket, a szurkolókat – Miért van ez? Sokan sokfélét válaszoltak. Azt mondták, hogy a United sikerének a kulcsa a játékosokban, az edzõben, a tulajdonosok üzletpolitikájában, a drukkerekben keresendõ…
 
Gondoltam utána járok. Így utólag azonban nem biztos, hogy ez jó ötlet volt. A szurkolókkal kezdtem. A söfõrõm elvitt egy igazi angol pubba. Az asztalokhoz érve könnyen megismerhetõek voltak a United drukkerek. Fizettem egy kört, majd beszédbe elegyedtünk. Arra a kérdésre, hogy miért a Vörös Ördögök, jöttek szép számmal a válaszok: Ferguson, a csapat, a történelmük, az eredményeik és a játékuk miatt. Gondoltam bepróbálkozok. „Miért nem a Manchester City-nek szurkolnak?” Nos! Ez hiba volt. Az, hogy anyukámat emlegették nem esett jól. Persze értem én, hogy õk elkötelezett hívei csapatuknak, de azért mégis. Volt, aki szimplán kiröhögött, volt aki közölte, hogy addig menjek innen, míg menni tudok és volt, aki inkább rendelt nekem még italt. Az egyik ember csak értetlenül nézett, majd közölte -  õ bizony nem is tudta, hogy a városnak van egy másik csapata is. Erre a többiek vállon veregették, és harsányan énekelték a Glory glory Man United címû dalukat. Az alkoholos hangulat miatt éreztem, hogy nekem itt már nem terem babér. Továbbálltam.
 
Sebaj. Majd a játékosok. Mivel a szigetország jelenlegi labdarúgóira szigorú szabályok vonatkoznak, és én tisztelem a törvényeket, régi „ördögökkel” és más ország játékosaival próbálkoztam. Nagyon szeretem David Beckham játékát. Nosza, a magángépemmel át az USA-ba. Szívélyesen fogadott. A háza olyan, mint egy viskó, de azért szépen élnek. A pénz lehet a kulcs, ha már így kell nyomorogniuk, szóval feltettem a kérdést. Nem játszana a csapatomban sztár gázsiért? Olyan röhögõgörcsöt kapott, hogy a felesége alig tudta lecsitítani. Azt mondta, hogy bármikor, ha feléjük járok szívesen lát, mert ilyen jópofa emberrel már rég nem találkozott. A másik játékos Cristiano Ronaldo volt. Õ nemes egyszerûséggel közölte, hogy neki a Manchester United után még a Real Madrid volt egy kihívás, egy lépcsõfok. Mivel õ profi, értsem meg, hogy visszalépésben nem gondolkozik. Hozzátette, hogy ha Fergusont átcsábítja a City-hez talán… majd kacsintott, és elmosolyodott. Rosszul esett na.
 
Mivel én vagyok a sejk, a világ egyik leggazdagabb embere, nem estem kétségbe. Taktikát váltottam. Irány az ellenfél birodalma. Ki az Old Traffordra. A kapuban a biztonságiak nem akartak beengedni. Mondtam nekik ki vagyok és hogy a vezetõséggel akarok tárgyalni. Erre kezembe nyomtak egy 10 fontos bankjegyet és megkértek, hogy igyak egyet az egészségükre. Nem kis telefonálgatásba telt, mire bejutottam. No, innen már nyert ügyem van gondoltam. Mivel pénzért bármit meg lehet venni, most jött el az én idõm. Ferguson úr is szívélyesen fogadott. Õ egy igazi gentleman. Bár nem értettem miért mondja a titkárnõjének azt a szót, hogy köszönöm minden egyes alkalommal. Ez biztos valami szigetországi szokás. Beinvitált az irodájába és egy palack óbort bontott. Elbeszélgettünk, majd rátértem az üzleti részre. Megpróbáltam átcsábítani hozzánk. Jöjjön és legyen az én csapatom mestere. Elgondolkozott, majd közölte a feltételeit: Építessem át a stadionunkat az Álmok Színházának pontos mására, engedjem, hogy az összes játékosát áthozza a csapatba, és ha nem túl nagy kérés, akkor a csapat neve mostantól legyen Manchester United. Itt jött el a pillanat, hogy már nem sokat beszélgettünk. A Glazer famíliával még ennyi sikerem sem volt. Alig jutottam be hozzájuk, máris közölték, hogy nincs álláslehetõség a klubnál. Mondták, hogy már öt gyrosos van a büfésoron és nem akarnak többet. Feladtam.
 
Kifelé bandukolva azért még ért egy kellemetlenség. A focigyep idõs gondnoka éppen a pályát vizsgálta. Én már összetörtem és semmi hangulatom nem volt semmihez. Annyit kérdeztem csak tõle, hogy mivel van gondozva a fû, hogy ilyen szép zöld?
 
Sikerekkel – válaszolta az öreg.