Aligha van a világon bárkinek jobb dolga annál a fazonnál, aki kedvenc csapata szurkolóinak blogolhat. Még rózsásabb a helyzet, ha ezt a fazont tiszteli, szereti, ismeri a közösség, adnak a véleményére, sõt, mi több, el is fogadják a mainstreamtõl sokszor elütõ eszmefuttatásait. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy írását átveszi az egyik legnagyobb hazai fanpage, akár már azt is kijelenthetnénk, hogy a faszi eljutott a csúcsra, ahonnan már nincsen feljebb, ahol az igazán nagy álmok teljesülnek be. Csakhogy van egy kis bibi...

Nem tagadom, hízeleg az egómnak, ha írásaimat, gondolataimat megtalálom itt-ott a világháló rengetegében - sõt, szerény gyerek lévén már annak is felhõtlenül tudok örülni, ha kapok egy-egy linket valamelyik fórumban. Abban is biztos vagyok egyébként, hogy ezzel mindenki így van, aki nekiáll blogot vezetni, vagy újságot írni, az egészséges mértékû exhibicionizmus ugyanis éppen annyira elõfeltétele ennek a munkának, mint a szakértelem, az alaposság, a fáradhatatlanság, vagy az állhatatosság. Aki azt mondja, hogy újságíró és/vagy blogger létére nem érdekli az olvasók véleménye, a cikkek és posztok fogadtatása, az egyszerûen hazudik.
 
Engem például csak és kizárólag ez tart mozgásban. 
 
Mielõtt leírok valamit, azt kérdezem magamtól: vajon van elég stílusos és egyedi ahhoz, hogy érdemes legyen megosztani az emberekkel? Vajon van annyira informatív, hogy érdemes legyen rákattintani? Vajon elég erõsek az érvek ahhoz, hogy meggyõzzenek a témában egy kétkedõt? Vajon kiállja a próbát egy szakavatott szem kritikus hozzászólásaival szemben? 
 
Fontos kérdések ezek, hiszen, mint azt nem gyõzöm elégszer hangsúlyozni, az olvasónak mindig igaza van. Mindenben.
 
Igyekszem alapos és lelkiismeretes munkát végezni. Igyekszem újat, érdekeset adni az embereknek. Van, hogy sikerül, van, hogy nem. De történjen bármi, lopásra, plágiumra, más munkájának sajátként való feltûntetésére soha nem vetemednék. Az ugyanis (beszéljünk bár internetes médiáról) szégyelnivaló, elítélendõ, felháborító.
 
Furcsa dolog megtapasztalni a meglopott "újságíró" szerepét. Hiszen ez is egyfajta elismerés, valakinek annyira tetszettek a gondolataid, hogy a sajátjaként tüntette fel õket, ezek szerint menõ vagy, jókat szólsz, értesz hozzá, miegymás. Másrészt viszont roppantul frusztrál, pont azért, mert visszavonhatatlanul bizonyítja azt, hogy valamit mégiscsak jól csinálsz, viszont ezt a bizonyos jót, most nem a te neveddel fogják azonosítani az emberek. Pontosabban ne minden ember, de ez most részletkérdés.
 
Amikor néhány nappal ezelõtt feltévedtem az oldalra, és megláttam a szóban forgó blogbejegyzést, pontosan a fentebb leírt kettõség fogott el. Hogy "szakmai" pályafutásomat éppen ennél a bizonyos oldalnál kezdtem annak idején, még Premier League összefoglalókat írogatva, csak hab volt a tortán. 
 
Tib17 kétségkívül egy jó srác, szereti a Unitedet, ráadásul adni is akart az embereknek, ez utóbbiért mindenképp csakis köszönet illeti. Viszont ennyi erõvel tehetett volna egy linket valamelyik fórumba errõl a bizonyos posztról, betû szerint átmásolni ugyanis roppant felesleges és sportszerûtlen is volt egyszerre.
 
Itt viszont (mielõtt valaki véletlenül azt hinné) még nincsen vége a történetnek. Ugyanis Tib17 Michael Coxtól citált idézetei sem saját gyûjtések, sõt, még csak nem is egy angol szakportálról fordította õket szabadidejében. Hogy is ne, jóval könnyebb volt egy az egyben átemelni õket az általam készített interjúból. Még csak egy linkre, vagy egy megjegyzésre sem futotta tõle - pedig (és ezt talán szerénytelenség nélkül mondhatom) nem sok ilyen exkluzív anyagot lehet olvasni a magyar sportsajtóban egy ekkora szaktekintéllyel, arról már nem is beszélve, hogy nekem, mint a virtuális beszélgetés gründölõjének mennyi munkaórámba fájt felkutatni, majd szóra bírni a ZonalMarking atyját.
 
Az érdekes az, hogy igazából nem is a fentiek miatt vagyok morcos.
 
A cikk címe, és egy bizonyos csatolt kép vágta ki jelentõsen a biztosítékot.
 
Tib17-nek ugyanis arra sem volt ereje, hogy saját címet adjon a bejegyzésének, nyilván megint könnyebb volt valahonnan nyúlni, egyrészt az már bejáratott, másrészt nyilván úgy volt vele, ha már az egész bejegyzés ezen alapszik, ne üssön el a cím se a többitõl. Mentségére szóljon, taktikai okoskodásokhoz tényleg nehéz frappáns nevet kitatlálni, nekem is sokáig kellett törnöm a fejem, mire lehorgonyoztam a Taktikai Zóna mellett. Végül azonban mégis így neveztem el a hatharom.hu-n futó rovatomat.
 
A rovathoz pedig kép is dukál, egyéni, stílusos, megjegyezhetõ, összetéveszthetetlen. Magam is sokáig próbáltam más, már bejáratott alakzatokkal, de végül, úgy döntöttem kifejlesztek egy teljesen egyedi stílusú mágnestáblát a taktikai okoskodásokhoz. Nem letölthetõ, nem található meg az interneten, száz százalékig saját gyártású. Van belõle elég, ha valaki böngészik fentebb a rovatomban, talál belõle jó párat.
 
Persze - gondoltam sokáig -  az is lehet, hogy mindez csupán a véletlen mûve. Tib17-nek pontosan az volt a benyomása a meccsrõl mint nekem, pontosan azokat a statisztikai mutatókat találta közlésre érdemesnek mint én, pontosan arról beszélgetett Michael Cox-szal amirõl én, pontosan ugyanaz a kissé esetlen cím jutott eszébe a posztjához, mint ami nekem, és pontosan olyan stílusban, pontosan ugyanúgy rajzolta meg az eseményeket, ahogyan én. Csupán néhány órácskát késett, nyilván neki (talán a viszonylagos rutintalanságból is fakadóan) több idõbe tellett ugyanazt a munkát összeütni, mint jómagamnak.
 
Tib17 még meg is jegyzi, hogy ezekben látta õ (muhhaha) a vereség okát, és hogy minden kritikát szívesen vár. Nyilván tudni akarta, hogy mit gndolnak az emberek Kele János rakzairól, interjújáról és gondolatairól, jó vicc. Azon, hogy aztán a kommentek között még reagál is, továbbra is egyértelmûen sajátjakénkt feltüntetve az irományt, már fetrengtem a röhögéstõl.
 
Kedves Tib17, ne hidd, hogy haragszom rád, vagy, hogy ne venném szívesen, hogy olvasol engem, és hogy adsz a véleményemre. Éppen ellenkezõleg, nagyon jólesik ez az elismerés számomra. Csupán arra kérlek, hogy legközelebb, már csak a szegrõl-végrõl való kollegialitás jegyében is, biggyessz oda linkeket az elcsent mondatok mellé, és ne próbáld sajátodként beállítani a gondolatokat. Ez nem tisztességes sem velem, sem az olvasókkal szemben, remélem te is belátod.
 
Végezetül, szeretném megjegyezni, hogy a poszt papírra vetése elõtt privát üzenetben megkerestem az oldal szerkesztõségét, de õk nem érezték fontosnak, hogy reagáljanak az ügyre. Remélem, elfogadják azon javaslatomat, hogy kerüljön ki ez a bejegyzés szerkesztetlen formában a fõoldalra, majd felejtsük el a történteket. Számomra ez éppen megfelelõ elégtétel.