Akadémiai csapat
Wolves U18 - Manchester United U18 3-3
Két gólos előnyt elszórakozva remizett a United akadémiai csapata vendégként a Wolves U18 csapatával, ezzel megszakítva hosszú győzelmi sorozatát.
Manchester United U18 - Liverpool U18 3-2
Viharos és gólgazdag találkozót hozott az U18-as Vörös Ördögök csatája a Liverpool fiataljai ellen, ahol a hazaiak győzedelmeskedtek 3-2-es arányban és tartja öt meccs óta tartó győzelmi sorozatát.
Hivatalos: Shoretire kölcsönbe kerül
A Manchester United támadója, Shola Shoretire a 2022/23-as idény hátralévő részét a Bolton Wanderers csapatánál tölti.
Blackburn U18 - Manchester United U18 2-3
A United csapata minden tekintetben jó napot fogott ki tegnap, a felnőttek és az U21-es alakulat után az U18-as akadémia is győzelemmel zárta a napot. A Blackburn Rovers csapatát sikerült legyőzniük idegen környezetben 3-2 arányban.
Martial edzésen összebalhézott egy akadémistával
Anthony Martial egy múlt heti, Erik ten Hag által vezetett edzésen dühös összetűzésbe került a Manchester United akadémiai csapatának egyik játékosával.
Newcastle United U18 - Manchester United U18 2-2
Az U18-as csapat kicsit jobban áll, mint a U21, azonban itt is vannak kifogásolható eredmények, most egy döntetlenre volt képes a fiatal alakulat a Newcastle U18 otthonában.
Manchester United U18 - Blackburn U18 6-1
Az akadémisták hazai oldalon egy az egyben lemásolták a U21-es csapat mérkőzését, ebben az esetben saját javukra, miután 6-1-re tudtak diadalmaskodni a Leight Sport Village-n.
Liverpool U21 - Manchester United U21 2-2
Harmadik 2-2-es döntetlenjét játssza az akadémiai csapat, bár a Liverpool otthonában ez nem szégyenteljes eredmény.
Hivatalos: Garner az Evertonba igazolt
A Manchester United Akadémiáján nevelkedett James Garner egy 2026-ig szóló szerződés keretében az Evertonba igazolt.
Carlisle United - Manchester United U21 1-2
A Manchester United 21 éves korosztálya is elkezdte a szezont. A Football League Trophy csoportmérkőzéses szakaszának első körében a Vörös Ördögök fiataljai vendégeskedtek a Carlisle otthonában.
Liverpool U18 - Manchester United U18 4-2
A United akadémistái erős kezdés után kemény visszaesést mutattak, igaz az ellenfél a Liverpool U18 volt idegen környezetben.
Manchester United U21 - Fulham U21 2-2
A fiatalok lemásolták múlt heti mérkőzésük eredményét, ezúttal hazai pályán sikerült pontot szerezniük.
Manchester United U18 - Nottingham Forest U 18 3-0
A Manchester United U18 is lejátszotta idénybeli első mérkőzését. Hazai pályán kezdték meg a szezont és az U21, vagy a felnőtt csapattal ellentétben győzelemmel indítottak.
Everton U21 - Manchester United U21 2-2
A Manchester United fiataljainak végre sikerült pontot szerezniük két fájdalmas vereséget követően Liverpoolban, az Everton U21 ellen játszottak 2-2-es döntetlent.
Dermot Mee kölcsönbe kerül
A Manchester United kapusa, Dermot Mee kölcsönben az angol ötödosztályú Altrincham FC-hez igazolt januárig.