Manchester United 4-4 Aston Villa

Kétszer egyenlített a Unite kétgólos hátrányból. De miért kell ekkora előnyt adni az ellenfeleknek?


Szomorú leírnni, de kieső helyről várta a mérkőzést a Manchester United, ráadásul az a csúfság is megtörtént, hogy a 20 élvonalbeli klub közül a Vörös Ördögöké volt a legkevesebb győzelem.

 

Az első perc után nem is tettünk volna nagyobb tétet arra, hogy az előző kijelentés változhatna, hiszen Alysson révén már a meccs ezen részén gólt ünnepelhettek a birminghamiek.

 

Sőt, a 4. percben már 0-2-t mutatott az eredményjelző! Egy szabadrúgást nem tudott tisztázni a hazai védelem, 18 méterről lőttek kapura a vendégek, a lábak között suhanó labdát Lammens még védte, de a kipattanót Jackson passzolta a hálóba.

 

Az első hazai lövés a 10. percben született, de Fernandes egy méterrel elvétette a célt, maradt a 0-2.

 

A 13. percben Cunha tört be a tizenhatosra, Kamara becsúszva próbálta szerelni őt, de csak a támadó lábát találta el, Kavanagh a büntetőpontra mutatott. Fernandes tette le a labdát, majd biztosan lőtt a kapuba, 1-2!

 

A félidő felénél Suzukinak köszönhették meg a védői, hogy nem egyenlített a United! Cunha kapta meg a labdát bal oldalon, egyet tolt rajta befelé, majd a tizenhatos sarkától a hosszú felsőt célozta meg, de a kapus szögletre tudta tolni a játékszert.

 

Két perccel később Fernandes csapott le egy szabad labdára, 20 méterről lőtt, egy védőről a kapu mellé pattant a kísérlet. Végre felébredt Carrick csapata.

 

Mainoo, Fernandes és Amad is lövéssel mozgatta meg Suzukit, a kapusnak a meccs ezen részében bőven akadt dolga, de egyelőre megoldott mindent.

 

Óriási helyzet maradt ki a 42. percben. Egy labdaszerzés után Tielemans lőhetett volna kapura, de ő inkább a jobbján felfutó Diallo elé tálalt, Suzuki azonban hatalmasat védett.

 

Két perccel később azonban már nem tudott hárítani a kapus. Diallo szaladt el a jobb oldalon, szöktette Mazraouit, aki nagyon okosan nem a kapu elé, hanem a második hullámban érkező Tielemans elé passzolt, aki be is lőtte a játékszert a kapuba, 2-2! Még a szünet előtt kiegyenlített a United!

 

A ráadásban majdnem újból előnyt szerzett a Vill, Alysson lépett ki és elpasszolta a labdát Lammens mellett, de szerencsére a labda elsuhant a kapu előtt.

 

Fordulás után ugyanúgy kezdett a United, ahogy az első félidőben. Az első percben Dalot eszement belépője után tizenegyeshez jutott a Villa. McGinn állt a labda mögé és kegyetlenül vágta a jobb felső sarokba, 2-3.

 

Ez hihetetlen! Az 53. percben vendégek ívelhettek a kapu elé egy szabadrúgást, Yoro úgy gondolta, megpróbál öngólt szerezni fejjel, Lammens még beleért és a lécre tolta azt, de a kipattanót Goretzka közelről a kapuba kotorta. Egyéni hibák sokaságát nem bírja egyik csapat sem, főleg ha ilyen nagy hibák azok!

 

Szomorú, de ezúttal nem igazán tudott felpörögni a manchesteri gárda, bár a labdabirtoklásban fölényt mutattak Fernandesék, az újabb kétgólos hátrányra nem úgy reagáltak, mint az elsőben.

 

A 88. percben Mount lőtt közelről a lécre, így még közelebb sem tudott lépni a hazai alakulat. Szenvedés volt ez a félidő, kétgólos hátránynál egy Manchester Unitednek nem ilyen tempóban kellene játszania, ahogyan ezek a játékosok tették!

 

A ráadás hat percének első percében Zirkzee gólt szerzett, így a semmiből hirtelen izgalmas végjátékra lehetett számítani.

 

Nyomott a United, az utolsó percben Fernandes szüglete szállt a kapu elé, Suzuki elnézte a labdát, ami Dorgu fejéről a kapuban kötött ki, 4-4!

 

Még a győzelemért is támadott a hazai gárda, de Dorgu rossz megoldást választott, így maradt a 4-4. Az, hogy egyenlített a csapat és megint megmutatta, hogy van tartása, pozitívum, azonban négy gólt kapni hazai pályán nem elfogadható.

 

 

Premier League, 10. forduló
Manchester United 4-4 Aston Villa
Old Trafford

 

Vezette: Chris Kavanagh

 

United: Lammens - Mazraoui, Yoro, Maguire(Heaven 46.), Dalot(Dorgu 67.) - Tielemans(Mount 67.), Mainoo - Diallo(Lacey 67.), Fernandes, Cunha - Mbeumo(Zirkzee 83.)
Nem használt cserék: Darlow, de Ligt, Santos, Fletcher

 

Villa: Suzuki - Lindelöf, Harwood-Bellis, Torres, Maatsen - Kamara, Goretzka(Mbaye 78.) - Alysson(Barkley 71.), McGinn(Hemmings 71.), Manzambi(Gomes 78.) - Jackson(Madjo 86.)
Nem használt cserék: Bizot, Mings, Buendia, Cisse

 

Gólszerző: Fernandes 16' (11-es), Tielemans 44', Zirkzee 91', Dorgu 96' illetve Alysson 1', Jackson 4', McGinn 48' (11-es), Goretzka 53'

 

Sárga lap: Heaven

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!