Az átigazolásokról, a szezonról, a csapatról...

Nagyjából 2 hónappal ezelőtt írtam egy blogot Kit,hova? címmel, azzal kapcsolatban, hogy hogyan kéne véleményem szerint a nyáron erősíteni. Ezt a blogot egyrészt erre reagálva írom, illetve kicsit a jövőképről is szeretném veletek megosztani gondolataimat, beleszámítva az idei szezont, a csapatot, illetve Ole helyzetét.

Öt posztot kívántam a nyáron (és ősszel) megerősíteni, ezek voltak a belső védő, a balvédő, a középpálya közepére egy intelligens labdarúgó, a jobbszélső, illetve a center pozíció. Persze a legelején tudtam, hogy ezt mind egy ablak alatt esélytelen lesz elintézni, viszont sokakkal ellentétben én nem tartom ezt egy rossz átigazolási szezonnak. Legtöbben ezen posztokat szerették volna szintén megerősíteni, ahogy olvastam ezt a kommentszekciókban, és ebből 4 pozíció megerősítésre került. Az már más kérdés, hogy különböző vélemények szóltak arról, hogy az adott posztra ki érkezzen. Végig nézve egytől-egyig azonban szerintem a játékosokban konkrétan nem panaszkodhatunk. Balvédőnek Alex Telles szerintem a lehető legjobb választás azon játékosok közül, akiknek valóban reális esélye volt, hogy erősíthessék csapatunk. Nagyon jó korban van és extra jó áron tudtuk elhozni, hatalmas előrelépés lehet.



A középpálya közepére egy olyan játékos volt a vágyam, aki segíti a nagyon lassú labdakihozatalunk felgyorsítani, emellett legyen labdabiztos, illetve adjon kreatívitást a csapatnak a kapu előtt is. Van de Beek azt hiszem mindegyik elvárásnak maximálisan megfelel. Van der Sar-nak köszönhetően Őt is elképesztően jó áron hoztuk el. Nagyon remélem, hogy Ole (vagy a következő manager?) megtalálja a szerepét a kezdő 11-ben.



A jobb szélre 2 ember is érkezett az utolsó pillanatban. Igaz ebből egyikőjük csak januártól csatlakozik a csapathoz, Traoré. Nem szabad videó alapján ítélkezni játékosokról, ezt én is tudom, de Traorén a vak is látja, hogy mekkora érzéke van a focihoz, egy csiszolatlan gyémánt. Nagyon örülök az ő leigazolásának. Pellistri talán nem ekkora zseni, viszont annyit érdemes leszűrni a videóból, hogy rendkívül bátor. Sokan James-szerű igazolásnak tartják és azt mondják nem elég jó, viszont szerintem elmondható róla a videók alapján, hogy magasabb intelligenciával rendelkezik a játékhoz, mint a walesi. (Semmi személyesség, sőt, én azok között vagyok, akik szerint Jamesben jóval több van, és nagy haszna lehet.)



Centernek pedig ugye Cavani érkezett. Ez szült már pár vitát és valóban panic-buy a vezetőség részéről, de ez csak azt mutatja, hogy mennyire hozzá nem értők foglalják el ezen pozíciókat. Cavanira igenis szükségünk volt és bár ne pánikigazolásként jött volna. Ingyen volt (jó, persze fizetése van, de nem egetverő azért, illetve az ügynöknek adott pénz), 33 éves, ami azt jelenti van még benne valóban 2 év- ha a szerződéséből indulok ki - top szinten. Alapból nem volt ebben a csapatban kimondott center, ami olykor azért meglátszott. Ighalo ráadásul januárban megy vissza Kínába minden bizonnyal, és nagyon szeretem, mert mindent belead, de Cavani ugyanez a mentalitás. Minőségben viszont nem kérdés melyik a jobb. Emellett hatalmas segítséget és tapasztalatot nyújt a többi támadónak, leginkább Greenwoodnak. Nem azt mondom, hogy ő volt a legjobb megoldás, mert ezt nem tudom, de az biztos, hogy nagyon jó igazolás, még ha a vezetőség nem is ezért hozta akkor is.



Hogy mi a bajom mégis ezzel az átigazolási szezonnal? Egyrészt, bár tudom minden nem lehet tökéletes, azért egy belső védő nagyon jól jött volna. Smalling sosem volt a kedvenceim között, mert tényleg botrányosan gyenge a labdával, de olyan szempontból jó volt, hogy keveset volt sérült, illetve védekezésben egyáltalán nem volt rossz. Így, hogy elment elvileg még mindig van 7 belső védőnk. Ez szám szerint még sok is, gyakorlatilag kevés, és a minőség sem a legjobb. Jones-al és Rojoval nem számolnak már a klubnál, ezt mutatja az is, hogy már a BL-keretbe se nevezték őket. Arról nem is beszélve, hogy amúgy sem játszanak és ha minden igaz átigazolási listán voltak. Ajánlatok nem tudom jöttek-e értük vagy csak a sajtó agyszüleménye volt, viszont nem értem, hogyha nem számolunk velük, akkor még ha jócskán „áronalúl” is, de miért nem adjuk el őket? Nem hajlandóak gondolom a nagy fizetésükből lejjebb adni, ez igaz. Viszont Rojo szerződéséből 1 év van már csak hátra és legalább kölcsön adhattuk volna, hogy ebben az utolsó évében legalább a fizuja egészét ne álljuk. Emellett mindkettejük állandóan sérült, így máris 5-re csökken a használható belső védők száma. Illetve csökkenne, de itt van Bailly is, aki szintén max 3 meccset bír egyhuzamban az első éve után. Egyébként itt kitérnék kicsit a minőségre is, mert Bailly-ban engem nem csak ez zavar. Remek fizikuma van, gyors, erős, techinkailag is képzett emellett, bátor, néha túlzottan is. Viszont az agyvérzés kerülget amikor utolsó emberként nála van a labda. Rosszul vagyok a csínbe adott labdáitól, illetve a hajmerő cselezéseitől a kapunktól 10-20 méterre. Itt van a múlt hétvégi példa, a Spurs 3. gólja előtti szituáció. Kedvelem mint embert és játékost is, de nem ad felhőtlen biztonságot a védelem közepén szerintem. Lindelof nálam biztosan nem kezdőszint, de még csak belső védő sem. Jól olvassa sokszor a játékot ezt mondjuk nem akarom elvenni tőle, de ilyen anyámasszony katonája nem lehet a Pl-ben belső védő, főleg nem egy olyan csapatnál, amelyik visszaakar térni az elitbe. Egyszer nem láttam még igazán odalépni, párharcokat nem nagyon vállalja fel, fejjátéka nagyon gyenge, testalkata sem túl előnyös ide. Néha a gólvonalig kísérné a csatárokat. Maguire-t megítélni már más. Szidják őt elegen, de egyelőre nem találtunk neki partnert. Nem mondom, hogy világklasszis védő, de azt hiszem majdnem minden olyan csapat kezdőjében lenne mégis, aki BL-t vagy bajnokságot akar nyerni. Nem tartom én sem őt alkalmasnak, hogy csapatkapitány legyen, illetve örülnék, ha lenne a keretben egy belső védő, aki mellett ő lenne a gyengébb játékos, de nem olyan rossz amennyire azt hangoztatják. Nekem a futósebességével van igazából a legnagyobb bajom, de nem ő a leggyengébb láncsszem az fix. És akkor itt van Mengi és Tuanzebe. Mikor máskor kéne megkapják a lehetőséget, ha nem most? Tuanzebe ilyen szempontból talán már „rutinos”, remélem csak egy nagyon peches éve volt és elkerülik a sérülések, mert látok benne potenciált abszolút. Mengit csak U23ban és videókon láttam eddig, de gyanítom nem vallana szégyent és nem lógna ki a sorból a többi védőnk mellett lefelé. Viszont semmi nem garantálja sikerüket, de inkább kettejüket erőltetném Maguire mellett, mint a többieket, hátha itt kitudnának forrni klasszis játékosokká (hogy ki alatt az jó kérdés, de erre visszatérek). Szóval hiába rendelkezünk 7 belső védővel, azt hiszem ide lehetett volna hozni játékost, vagy rosszabb esetben Smallingot megtartani, akármennyire is követeltem én is a távozását régebben.



Másrészről azzal van problémám, hogy a játékosok mikor érkeztek. Persze folytak az alkudozások például Tellesnél, ezt még talán megtudom érteni. De azt, hogy Cavani, aki ingyen igazolható volt, miért pánikból jött az utolsó nap már nem. Vagy hogy minek hajtottuk egész nyáron ezt a Sancho-ügyet azt méginkább nem. Nagyon is jó, hogy nem adtunk ki érte 120 milliót, mert rohadtul nem ér ennyit. Mint az előző blogomban is leírtam a Bundesliga nem a Pl, és nem is feltétlen az erőviszonyokra gondolok itt, hanem a PL-ben zártabb a védekezés, nincs annyi terület a védelmek mögött, mint a német bajnokságban. Persze, minőséget képvisel, de nem ő létezik egyedül a világon, arról nem beszélve, hogy láttam azért már nem egyszer enerváltan játszani, sőt nagy meccsen még egyszer nem láttam tőle kiemelkedő teljesítményt (jó a Barcának lőtt gólja tavaly a BL csoportkörben nem volt csúnya, de nem volt már fontos tényező). Fergie ideje alatt is általában itt nevelődtek ki a világklasszis játékosok és a fentebb említett 2 érkező szélső (Pellistri és Traoré) abszolút ehhez hasonló igazolások, de könyörgöm miért kellett akkor ezzel az utolsó napig várni? Rég itt lehetne mindkettő, könnyebben felvehették volna az eddig amúgy nagyon szar ritmusunkat és nem lett volna probléma Traoré munkavállalói engedélyével. Borzasztóan amatőr viselkedés volt ez a vezetőség részéről.



Ha már vezetőség: én azon az állásponton vagyok, hogy támogatják is a klubot meg nem is. Viszont ne higgyük azt, hogy máshol nem ez megy. Van 1-2 klub, ahol dől a lé ez igaz, de a Pool vagy épp a Bayern sem kap annyi pénzt, hogy évente 2-3 nagy igazolást hajtsanak véghez. Igen DoF szerepe már nagy probléma, ez meg is látszik az igazolásaink nagy részén Fergie óta. Rengeteg feleslegesen elherdált pénz, nem azon játékosok megszerzése, akiket elsősorban szeretett volna az edző. Viszont ha már itt tartunk itt előlehet venni az edzőket is. Azért mégis csak kaptak támogatást, meglehet nem mindig eleget és mint fentebb írtam Klopp sem hiszem hogy mindig megkapta volna azt a játékost, akit elsősorban kinézett magának. Ettől függetlenül egyik edzőnél sem lehetett látni azt a játékot, amit kellett volna, pedig az elején, főleg az első 2 piacon LvG, José és Ole is kapott játékosokat. Szóval érdekes ez a téma, de nem lehet csak a vezetőséget hibáztatni a történésekért, viszont egy DoF hatalmas pluszt hozna a csapatnak.



Ole megítélése a szememben már szinte teljesen egyértelmű: edzői képességei nem elegek ahhoz, hogy visszatérjünk a csúcsra. Azonban fájna, ha a klubtól teljesen elküldenék. Jó keretet és társaságot próbál összehozni, a feleslegtől próbál megszabadulni és valamilyen szinten meg is van kötve a keze. Azt gondolom, hogy mint mentor, vagy stábtag jó lehetne, ki tudja, ha jönne elé egy olyan vezetőedző, akitől sok mindent tanulna mi vállhat még belőle. A klubot remekül ismeri, bizonyos dolgokat jól lát. Esetleg mint DoF is jó lehetne, de ezt nem tudhatjuk. Egy-két dolgot viszont megnéznék így, hogy még nem távolították el a kispadról. Ami mindig zavar benne, hogy nem képes elhagyni a berögződéseit. Ilyen például a 4-2-3-1, amihez nem tudom miért ragaszkodik ennyire, úgy, hogy eddig nem is volt jobbszélsőnk, és igazából Rashford sem tipikus vonalszélső. Emellett a jobb bekk ugye az előző szezon nagy részében AWB volt, aki egyáltalán nem tud támadni sajnos, így a jobb oldal teljesen halott volt támadásnál ilyen szempontból. Ami még talán ennél is idegesítőbb az a középpálya. Gyors labdakihozatalt szeretnénk, de mégis hogy menne ez két 190 cm-es középpályással? Alkatuknál fogva sem lehetne ez gyors, főleg, hogy Pogba szeret is rátekeredni a labdára. Emiatt azonban védekezés sincs, mert Pogba nem tud, így igazából Matic végzi ezt egyedül, legfeljebb Bruno szokott visszasprintelni Pogba helyett még. És ez is egy olyan dolog amihez Ole ragaszkodik. Pogbanak ebben a rendszerben igazából nincs helye. 4-3-3-ban lehetne, de játszottuk már azt eleget(nem azt jelenti, hogy nem lehetne most is megpróbálni, csak konkrétan Pogba helyzetére vonatkozva írom) és voltak tényleg jobb periódusai, sokáig védtem is a franciát, de nem képes 5-6 meccsnél tovább egyhuzamban megszakadni a pályán. És minden egyes évben előjön ez a téma, ami most is, hogy diszkréten beajánlgatja magát más csapatokhoz. Persze lehet ezt mondani, hogy az újságírók kifacsarják belőle, de érdekes, hogy Rashford, Bruno, Martial szájából nem hangzik el ilyen mondat. Nélküle egyébként jobban is ment abban az időszakban, amikor Bruno megérkezett. És ez a másik amire kiakartam Olenál térni, hogy amíg nem teszik ki a vezetőülésből, addig igazán megpróbálhatná azt, hogy hogyan menne a csapatnak, ha Bruno mögé 2 sokat futó és védekezni is tudó játékost tesz be. Matic, McTomy, Fred, VdB mind ilyen játékos, ráadásul a holland előrébb is kiváló. Talán Matic és McTomy nem jó együtt egyedül az előbbi felsorolásból termetük miatt, mert egyiknek sincs alacsonyan a súlypontja, ami okozhat ismét problémákat. Amikor a portugál megérkezett és mögötte a Matic/McTomy/Fred hármasból volt kettő az a védekezésre hatott ki leginkább, sokkal szilárdabbnak és magabiztosabbnak tűnt ezáltal a csapat. Érdemes lenne újra ezt megpróbálni, márcsak azért is, hogy kiderüljön, hogy egyszerű fellángolás volt Bruno érkezése miatt, vagy Ole taktikája működött ezáltal jobban. Illetve persze megnézném még talán azt is, ha másik rendszerben játszanánk, 4-3-3-ban, (ha ennyire marasztalja Pogbát a kezdőben, akkor viszont sok együtt Pogba és Bruno, mert szintén csak 1 ember védekezne és szerintem egymástól vennék el a területet) 3-4-2-1-ben esetleg, ami egyértelműen a védelemnek kedvezne, illetve Rashford se lenne a vonal mellett, mert itt a szélsők jócskán beljebb játszhatnának, vagy a középpályán rombuszban 4-1-2-1-2-ben mind feküdhetne a csapatnak és az ellenfeleknek sem lenne elég a 4-2-3-1ből felkészülni ellenünk.



A szezont nézve azt mondom, hogy jobb lenne egy mielőbbi edzőváltás, és nem leszünk ettől gázabb csapat, mert keressük a megfelelőt. Viszont egy karakteres edző, aki modern felfogású és illik a képbe egy csapásra megváltoztathatna sok mindent, mint ahogy Klopp tette a Poolnál. A mostani keretünk jóval többre hivatott annál amit játszunk vagy játszottunk akár az előző szezonban, de nem mindenki tudja kihozni a maximumot és ilyen szempontból nekünk nagyon fontos, hogy a megfelelő edző üljön a padon, mert a keret mindezek mellett elég fiatal is és tele van potenciállal, amit ki is kell tudni hozni (Mengi, Tuanzebe, Williams, Traoré, Greenwood…). Szabadon van Pochettino és Allegri is akik jók, bár utóbbitól tartok kicsit, hogy túlzottan védekező lenne a csapat vele, de szakmailag az olasz is erős. Pochettino meg lehet nem nyert még trófeát, de pont ezért éhes a sikerre, főleg, hogy méltatlanul bántak vele a Spursnél és anno Fergie is azt mondta még, hogy ő a PL legjobb edzője. Ráadásul Kloppnak is rengeteg elveszített döntője volt, mikor a Poolhoz került. Akik nincsenek szabadon, azok közül Nagelsmant és Ten Hagot látnám szívesen, de most biztos nem tudjuk megszerezni őket.



Amit elvárok az a Bl csoportból való továbbjutás,  még így is, hogy a Lipcse is ott van, de ne felejtsük el, hogy azért ők sokat veszítettek Werner-el és Shick-el. Aztán jutunk ameddig jutunk, arról álmodozni, hogy megnyerjük nem valós, akármennyire is próbálnék optimista lenni. Ezzel a játékkal, amit eddig produkáltunk mondjuk esélytelen ez az elvárás (továbbjutás a csoportból), de remélem így vagy úgy időben rendeződik a helyzet. Ebből kiindulva a bajnokságban ismét a 3.-4. hely egyikét kéne elcsípni, mert azért nem csak mi botladozunk itt az elején, viszont mindennél nehezebb lesz, mert a „top6” másik 5 tagján kívül itt van már a Leicester, Wolves, Everton, vagy épp a Leeds is, akik talán BL helyekért nem is, de az EL helyekért a legvégéig harcban lesznek. Valamelyik hazai kupát viszont jó lenne megnyerni már. Az FA-kupáról felesleges még bármit is mondani, viszont akár a Ligakupa is nagy lökést adhatna mind a majdani edzőnek, mind ennek a keretnek. Ha tovább tudunk menni az Everton otthonában érdemes lenne ráutazni.


Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!