Mata és Herrera remekül megértik egymást
Juan Mata nagyon örül annak, hogy honfitársával kiválóan megértik egymást a pályán. A spanyol szerint ennek az az oka, hogy nem csupán játék közben, de az életben is nagyon jó barátok.
A duó remek formában játszik mérkõzések óta és felváltva bár, de az utolsó két találkozó hõsei egyértelmûen õk voltak. A United statisztikái pedig azt mutatják, hogy azon a nyolc mérkõzéseken, ahol a két játékos kezdõként lépett pályára együtt, ott a Vörös Ördögök csupán egyszer szenvedtek vereséget, valamint a két spanyol öt gólt is összehozott utolsó négy mérkõzésükön.
Mint emlékezetes, Mata a Liverpool ellen tudott duplázni, mely találatoknak köszönhetõen a United 2-1-re legyõzte õsi riválisát. Ezen a találkozón Herrera adott neki gólpasszt, majd Juan ezt az Aston Villa elleni mérkõzésen viszonozta is, így Herrera egy héttel késõbb szintén két góllal tudott hozzájárulni a Vörös Ördögök sikeréhez.
A két játékos már hosszú évek óta együtt játszik. Nem csupán a United edzésein ismerték meg egymást, hanem elõtte már közösen léptek pályára a spanyol utánpótlás csapatában is. Mata fontosnak tartja, hogy kettejük között szoros barátság alakult ki és ez az egyik legfontosabb tényezõ játszik közre abban, hogy ilyen remekül megértik egymást a pályán.

"Azt hiszem emiatt a kapcsolat miatt megy minden ilyen nagyszerûen. Megértjük egymást a futballban és az élet többi területén is" - nyilatkozta az MUTV-nek. "Azért tudunk jól játszani, mert néha szavak nélkül is tudjuk, hogy mit akar a másik, vagy, hogy hova fog mozogni a pályán."
"Az Anfielden szerzett elsõ gólom is remek példa erre, megkapta a labdát, fordult és máris tudta, hová fogok érkezni és oda rúgta a labdát. Ander nagyszerû játékos, örülök, hogy itt van, hogy játszik és, hogy kiválóan teljesít."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |