Mata: Csakis köszönetet tudok mondani

Mata búcsúzóul még adott egy utolsó interjút a klubmédiának, mely során felidézte az elmúlt 8 és fél év legemlékezetesebb pillanatait.


A spanyol középpályás már évek óta az egyik legnépszerűbb játékosa a klubnak, aki kreativitásával és okos játékával lopta be magát végérvényesen a United szurkolóinak szívébe. 

 

Utolsó interjújában mesélt a helikopterrel való érkezéséről Carringtonba, a legemlékezetesebb pillanatokról a Vörös Ördögök mezében és arról, hogy mit gondol a United jövőjéről Erik ten Hag irányításával.

 

Érkezés helikopterrel

"Az volt az első napom itt és úgy éreztem, hogy soha nem lesz vége. Megérkeztünk a szüleimmel, David várt ránk David Moyes társaságában. Megnéztük az edzőpályát és az orvosi vizsgálatokon is át kellett esnem, hosszú nap volt. Utána pedig jött a szerződés aláírása. Viszont bármilyen hosszú is volt az a nap, hihetetlen érzés volt ott lenni. Érezni lehetett, hogy milyen hatalmas klub a United és, hogy milyen komoly történelme van a csapatnak Sir Alex Fergusontól kezdve a játékosokon át a dolgozókig. Bárki, aki ebbe a klubba, ebbe a városba jön érezni fogja, hogy a szurkolók mennyire szeretik a Manchester Unitedet. Én is ezt éreztem az első pillanattól kezdve és még most is érzem."

 

Legboldogabb emlékek

"Az Európa-liga döntője Stockholmban egy nagyon jó Ajax ellen. Nehéz meccs volt de szerintem egész jól játszottunk azon az estén és nyertünk egy európai trófeát. Aztán a Southampton elleni Ligakupa finálé is ott van a sorban, ami nagypapám halála után volt. Elutaztam Spanyolországba a családhoz, majd a mérkőzésre visszajöttem. Különleges volt és sikerült nyerni is. Ezek nagyon érzelmes és boldog emlékek."

 

"Azt a bizonyos napot sem felejtem el soha az Anfielden. Nyertünk, megszereztem az első gólom Ander Herrera passzából, jobb lábbal és akkor még nem is említettem az ollózós gólt. Volt még egy lehetőség a meccsen és csak később, már nem is tudom ki hívta fel rá a figyelmemet, hogy Wayne Rooney kihagyott egy büntetőt. Ha odaálltam volna és belövöm, akkor szerezhettem volna egy mesterhármast is, de akkor ott úgy voltam vele, hogy ez Rooney feladata, eszembe sem jutott, pedig a fenébe is, de jó lett volna egy mesterhármas."

 

"Volt néhány emlékezetes szabadrúgás is. A Juventus ellen idegenbeli meccsen, ami végül megnyertünk. A Southampton ellen is, vagy akár a Watfordot is említhetném az Old Traffordon. Azzal a szabadrúgással 1-0-ra nyertünk és én viselhettem a kapitányi karszalagot is. Brunot szoktam ugratni, hogy egész jó szabadrúgás lövő, de van még mit tanulnia, hogy annyi gólt szerezzen mint én."

 

 

Büszkén képviseltem a klubot

"A szurkolók nagyon különlegesek. Nagyon nehéz pillanatokon mentek keresztül. Persze voltak nagyszerű dolgok, de mostanában inkább csalódottság volt a pozitív élmények helyett. Ettől függetlenül továbbra is érezhető a klub iránti szeretetük és támogatásuk a játékosok felé. Ez egyedülálló és teljesen együtt tudtam velük érezni, amikor nem nyertünk. Megkönnyebbülés volt érezni az örömüket, amikor nyerni tudtunk, hiszen az volt a legfontosabb, hogy boldoggá tegyük őket."

 

"Ez a klub több okból kifolyólag is egyedülálló. A klubnál dolgozó emberek, a klub története, a játékosok és a szurkolók is azok. Büszkeséggel tölt el, hogy ehhez a klubhoz tartozhattam és képviselhettem. Manchester hihetetlen város. Egy futballváros. Érzed az emberek támogatását, szeretetét, törődnek veled és érzed, hogy mindezt őszintén teszik. Igazi öröm előttük focizni."

 

A United jövője

"Nagyon izgatott vagyok. Új korszak, új menedzser, új ötletek. Egy olyan menedzser érkezett, aki zseniális focit játszott az Ajaxszal, trófeákat nyert és mindezt stílusosan. Szerintem a United is erről szól. A legjobbakat kívánom neki, sikert és élvezetes meccseket a szurkolóknak. Valamint trófeákat. Úgy gondolom, hogy izgalmas idők jönnek. Új kezdet az biztos és remélhetőleg egy hosszú és sikeres út veszi kezdetét."

 

"A srácoknak az lesz a dolga, hogy dolgozzanak keményen a sikerekért és haladjanak a cél felé. Voltak jó és rossz pillanataink is az elmúlt évek során, de volt karakterünk és nagyszerű pillanatokat éltünk át együtt és túljutottunk minden nehézségen. Büszke vagyok ezekre az élményekre és arra, hogy midnig próbáltam a tőlem telhető legjobbat nyújtani a klub számára."

 

Manchester örökre a szívemben marad

"Szeretem Manchestert, szeretem a manchesterieket. Imádtam az itt eltöltött időt, az élményt, amit átélhettem az otthonomban, az edzőpályán, a stadionban és a városban. Még, ha messze is leszek innen, akkor is magammal viszek Manchestert és amikor lehet, visszatérek. Nagyon fontos helyszín volt számomra és életem végéig így fogom ezt érezni. Szóval nagyon hálás és büszke vagyok. Egyszerűen imádom ezt a klubot, az embereket és nehéz most szavakkal kifejezni mindazt, amit a Manchester United jelent számomra."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!