Mata: Izgalmas a jövő
A Manchester United középpályása, Juan Mata úgy véli, hogy a klub egy izgalmas, új korszak felé halad miután bejelentették, hogy Erik ten Hag lesz a csapat menedzsere a nyártól.
A spanyol középpályás még 2014-ben csatlakozott a Unitedhez a Chelsea csapatától és az 1-1-re végződő legutóbbi találkozójuk alkalmával a 2. félidőben pályára is lépett egykori munkaadója ellen Marcus Rashfordot váltva.
A szezon során ez volt a 9. alkalom, hogy a pályán láthatták a szurkolók Matat, akinek az idény végén lejár a szerződése a rekordbajnokkal. Ettől függetlenül Juan ragaszkodott ahhoz, hogy maximálisan csak a hátralévő 3 bajnokira koncentrál, mivel a célja egy nehéz szezon minél jobb befejezése.
"Minden egyes meccsen, amit ebben a klubban játszol játszhatsz rosszabbul, vagy jobban, lehetnek jó és rossz eredmények, de szurkolóként azt szeretném látni, hogy a játékosok mindent megtesznek, együtt küzdenek és a lehető legjobbat akarják a kluban" - mondta Mata.
"Sajnos ezt már csak a következő 3 meccsen tudjuk megtenni, mert nincs több a szezonból. Ahogy már mondta, ez a büszkeségről szól és arról, hogy megadjuk ennek a klubnak, amit érdemel."
Ralf Rangnick csapata jelenleg a 6. helyen áll és hétfőn az utolsó hazai bajnokijuk következik az idény során, melyet a Bretnford ellen játszanak. Juan az új menedzserrel, Erik ten Haggal kapcsolatban elmondta, hogy véleménye szerint a szurkolók bízhatnak az új vezetőben és, hogy pozitívnak kell lenniük.
"Megértem a szurkolók csalódottságát egy ilyen szezon után, én is csalódott lennék a helyükben" - tette hozzá Juan. "De ugyanakkor azt gondolom, hogy izgalmas jövő áll előttünk, új korszak, új menedzserrel. Remélhetőleg ez az eredményekben is nagy változást hoz és a szurkolók elégedettek lesznek."

Jelen pillanatban a játékosok a Bretnford elleni találkozóra összpontosítanak és szeretnének minél jobb eredménytől búcsúzni az Old Traffordtól erre az idényre.
"Mint minden más meccsen, de természetesen otthon játszani a legkülönlegesebb" - válaszolta Juan arra a kérdésre, hogy a United hogyan viszonyul a mérkőzéshez. "Amikor kilépsz arra a pályára, az mindig különleges. Remélhetőleg jó meccsünk lesz és pozitívan tudjuk zárni hazai pályán a szezont, mert ezt a szurkolók nagyon megérdemelnék."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |