Mata blogja: A városi derbirõl, Moszkváról, és a Middlesbrough-ról
Üdv Mindenkinek! Ma már itthonról írok, néhány órával a City elleni derbi után. Nyilvánvaló, hogy mindannyian egy kicsivel többet vártunk ettõl a mérkõzéstõl, mind a játék terén, mind pedig a pontokat tekintve.
Õszintén szólva, a második félidõben mi irányítottunk. Úgy vélem, mi álltunk közelebb a gyõzelemhez, de végül a csapatok 1-1 pontot szereztek, és mindkét gárda ugyanott maradt a tabellán.
Nagy intenzitású volt a meccs, nem volt könnyû üres területeket találni. Kifejezetten taktikai játék folyt a középpályán, és keveset a bûntetõterületeken. Mint mindig, ezúttal is meg szeretném köszönni a szurkolóinknak a támogatást. Próbáltunk a mérkõzés végéig szenvedéllyel futballozni, de nem tudtunk gólt szerezni. Ahogy a mondás tartja, ha már nem tudtál nyerni, legalább ne is veszítsél. Remélem a legközelebbi mérkõzésen már gyõzelmet tudunk ünnepelni. Ti is megérdemelnétek.
Véleményem szerint a csapat magas szinten küzdött. Mindenki tudja, hogy nagyon jó játékosaik vannak, és alig tudtunk helyzeteket kialakítani. Kár volt, hogy nem sikerült a gyõzelem, de pozitívnak kell lennünk, és menni tovább, mert még mindig a tabella legjobb helyei egyikén vagyunk.

Szerdán a Bajnokok Ligája csoportmérkõzésén, Moszkvában egy pontot szereztünk. Pedig a Manchester United minden egyes meccset próbál megnyerni. Általánosságban úgy gondolom, hogy ez az egy szerzett pont nem annyira rossz, ha figyelembe vesszük, hogy gólhátrányban voltunk, és a ’B’ csoport nagyon szoros. A CSZKA megmutatta, hogy egy erõs ellenfél, de le kell majd gyõznünk õket a következõ találkozónkon, amennyiben kényelmes helyzetbõl akarjuk várni a következõ fordulót.
A héten két mérkõzés vár ránk, elõször a Middlesbrough elleni Ligakupa találkozó. A másodosztályban játszanak, de a tavalyi szezonban nagyon közel álltak ahhoz, hogy felkerüljenek az elsõ osztályba, és idén ismét megpróbálják. Kiváló ellenfélnek ígérkezik számunkra az Old Traffordon. Sosem nyertem még meg ezt a kupát. Remélem idén meg tudjuk valósítani.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
| 2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
| 3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
| 7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
| 8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
| 9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
| 11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
| 12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
| 13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
| 14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
| 16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
| 17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
| 18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
| 19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
| 20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló