Mata: Szembe kell nézzünk a valósággal
Juan Mata elmondta, a Manchester Unitednek szembe kell néznie a Bajnokok Ligája nélküli élettel és célként kell kitûznie a Premier League, az Európa-liga és a FA-kupa sikereket.
A spanyol válogatott játékos elismeri, nagyon fontos, hogy a Wolfsburg elleni kudarcra egy, a Bournemouth felett aratott sikerrel válaszoljon a csapat annak érdekében, hogy a bajnokságban továbbra is az elsõk között szerepeljen a gárda. A mai meccsen szerzett három pont nagyon jó helyzetbe hozná a Vörös Ördögöket így a karácsonyi hajtás elõtt.
"Nagy csalódás nekünk, a szurkolóknak és mindenkinek" - mondta Juan az MUTV-nek. "De tovább kell lépnünk."
"Három szezonnal korábban játszottam már az Európa-ligában úgy, hogy a BL-bõl kihullottunk és a végén megnyertük azt [még a Chelsea-vel]. Úgyhogy soha nem tudhatod. Persze, folytatni akartuk a Bajnokok Ligájában, de ez a valóság. Az Európa-ligában vagyunk, három különbözõ sorozatban harcolunk, ezt fogjuk tenni a szezon végéig."
"Ami engem és mindenki mást illet, itt az idõ a legjobbunkat nyújtani, ahogy mindig is kell, és megpróbálni hozni az eredményeket. A lehetõ leghamarabb meg kell tennünk ezt, ami a Bournemouth elleni, idegenbeli összecsapást jelenti. Nehéz lesz, de a stadionba belépve azt akarjuk érezni, ez egy jó nap lesz."
"Arra törekszünk, hogy három ponttal jöjjünk vissza Manchesterbe és jó eredményeket érjünk el a Premier League-ben."
Eközben Bastian Schweinsteiger is megosztott pár gondolatot Facebook oldalán: "A legutóbbi nap nem volt könnyû számunkra. A Bajnokok Ligája vereség rendkívüli csalódás. De még keményebben dolgozunk majd azért, hogy a szurkolóink ismét büszkék legyenek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |