Darmiant a korábbi legendák inspirálják

Matteo Darmian elismerte, inspiráló hatással van rá az a történelem, amely létrejöttéhez alaposan hozzájárult a Manchester United két legendája, Gary Neville és Patrice Evra.


Az olasz játékos elismerõen beszélt a két egykori Vörös Ördög sikereirõl és patinás karrierérõl, amely során számos címet hódítottak el a védelem jobb, iletve baloldalán a klubnál töltött évek során.

 

Darmian egyike a csapat jelenlegi, szélen bevethetõ bekkjeinek, a nyáron a Torinotól szerzõdtetett játékos pedig ebben a hónapban a Manutd.com-nak adott interjújában beszélt mind Neville, mind pedig Evra iránt érzett tiszteletérõl.

 

"Õk mindketten olyan szélsõvédõk, akik történelmet írtak, nem csak a Manchester United, de a világfutball szintjén is" - kezdte a 26 éves olasz válogatott.

 

"Láttam mindkettejüket játszani, mindketten nagyon fontos oszlopai voltak a Unitednek. Hozzájárultak ennek a klubnak a sikeréhez."

 

"Patrice az elõzõ szezonban Olaszországban játszott, úgyhogy több lehetõségem is volt összefutni vele. Kétszer játszottam ellen a [torinói] derbiken, Olaszországban pedig szintén bizonyította, hogy ugyanolyan bajnok maradt, mint amilyen a United színeiben volt. Természetesen Gary Neville csapatkapitányként, a klub legendájaként, megannyi gyõzelemmel és trófeával a háta mögött ... az õ története magáért beszél."

 

 

Amikor arról kérdezték, miként értékeli a duó pályafutását a modern futball több szélsõvédõjéhez mérten, Darmian kijelentette:

"Nagyon nehéz összehasonlítást végezni más nagy játékossal. Mindketten bajnokok. Ahelyett, hogy összehasonlítanám õket, jobb inkább azt mondani, hogy mindketten példaképek, akiket követni lehet."

 

"Õk annyira jók voltak, hogy szinte lehetetlen lenne elérni, amit nekik sikerült, de ösztönzõleg hathatnak, hogy mindig többet és többet adjunk ahhoz, hogy egyre közelebb és közelebb kerüljünk ahhoz, amit õk elértek."

 

"Rengeteg sikert értek el, és egy nagyon fontos klub legendáivá lettek, valószínûleg ez a legnagyszerûbb sikerük, minden egyes trófeával együtt, amit itt gyûjtöttek, és azzal, hogy referenciává váltak ennél a klubnál."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!