Beharangozó: FC Midtjylland vs Manchester United
Wayne Rooney biztosan kihagyja csapata dániai Európa-liga mérkõzését, hiszen térdsérüléssel bajlódik jelenleg.
Tegnapi sajtótájékoztatóján Louis van Gaal elmondta, jelenleg 13 sérült játékost kénytelen mellõzni a nemzetközi porondon, beleértve Matteo Darmian és Cameron Borthwick-Jackson szélsõhátvédeket is. Elõbbi kificamította a vállát legutóbbi pályára lépése során, míg utóbbi megbetegedett.
Donald Love, aki a Sunderland ellen lépett életében elõször pályára a Vörös Ördögök színeiben, nagy valószínûséggel kezdeni fog.
Mindemelett olyan fiatal játékosok is elutaztak Dániába, mint Regan Poole, Joe Riley és James Weir, így akár õk is pályára léphetnek.
"Ez egy fantasztikus lehetõség a Machester United számára, hiszen még soha nem nyerte meg az Európa-ligát" - nyilatkozta a menedzser.
A csapat harmadik lett a Bajnokok Ligája csoportjában, ezért szerepel az alsóbb sorozat legjobb 32 csapata között.
Szurkolói részrõl azt hallani, hogy tüntetni akarnak a 71 fontos jegyárak miatt, azonban a hazai menedzser azt nyilatkozta, szerinte teljesen korrekt és elfogadható ez az összeg, hiszen a világ egyik legjobb csapatáról van szó. [kérdéses, hogy itt mennyire játszik bele a dolgokba az a bizonyos részesedés, ami a Dánokat fogja illetni a mérkõzés profitjából.]
Érdekességek:
- Mindkét csapat elveszítette legutóbbi bajnoki mérkõzését, mindketten idegenben játszodtak és mindkét mérkõzés végeredménye 2-1 lett.
- A United vereséget szenvedett legutóbbi 3 EL mérkõzésén, amiken legalább 2 gólt kaptak a Vörös Örödögök, a meccsenkénti gólátlag pedig 2,5 felett volt.
A két csapat formája:
FC Midtjylland: V V GY D V
United: GY V GY D V
Lehetséges kezdõcsapatok:
FC Midtjylland: Andersen - Novak, Hansen, Bodurov, Bak - Sparv - Royer, Singh, Olsson, Sisto - Pusic
United: De Gea - Blind, Smalling, McNair, Love - Lingard, Carrick, Herrera - Mata - Keane, Martial
Európa-liga, legjobb 32 közé jutásért, 1. mérkõzés
FC Midtjylland - Manchester United
MCH Arena, 2016.02.18. 19:00
ManUtdFanatics.hu tipp: 1-3
A mérkõzést ÉLÕben megtekinthetitek a Fanatics TV-n és a Digi Sport 1-en.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 33. fordulóOld Trafford
2025-04-20 15:00
Európa-liga negyeddöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-04-17 21:00
2025-04-13 17:30
2025-04-10 21:00
2025-04-06 17:30
2025-04-01 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 32 | 74 | 31 | +43 | 76 |
2 | Arsenal | 32 | 57 | 27 | +30 | 63 |
3 | Newcastle | 32 | 61 | 40 | +21 | 59 |
4 | Nottingham Forest | 32 | 51 | 38 | +13 | 57 |
5 | Manchester City | 32 | 62 | 42 | +20 | 55 |
6 | Chelsea | 32 | 56 | 39 | +17 | 54 |
7 | Aston Villa | 32 | 49 | 46 | +3 | 54 |
8 | Bournemouth | 32 | 52 | 40 | +12 | 48 |
9 | Fulham | 32 | 47 | 43 | +4 | 48 |
10 | Brighton & Hove Albion | 32 | 51 | 49 | +2 | 48 |
11 | Brentford | 32 | 52 | 48 | +4 | 43 |
12 | Crystal Palace | 32 | 41 | 45 | -4 | 43 |
13 | Everton | 32 | 34 | 38 | -4 | 38 |
14 | Manchester United | 32 | 38 | 45 | -7 | 38 |
15 | Tottenham | 32 | 60 | 49 | +11 | 37 |
16 | Wolves | 32 | 47 | 61 | -14 | 35 |
17 | West Ham | 32 | 36 | 54 | -18 | 35 |
18 | Ipswich Town | 32 | 33 | 67 | -34 | 21 |
19 | Leicester City | 32 | 27 | 72 | -45 | 18 |
20 | Southampton | 32 | 23 | 77 | -54 | 10 |