Mickit lenyûgözte a csapat teljesítménye
Henrikh Mkhitaryan elégedett volt saját maga és a csapat teljesítményével, amelynek köszönhetõen magabiztos gyõzelmet arattak a West Ham ellen, és jutottak a Ligakupa elõdöntõjébe.
Miután a Feyenoord ellen már tündökölt, az örmény válogatott csapatkapitánya egy héten belül másodszor is a kezdõcsapatban találta magát, és az Old Traffordon a Kalapácsosok felett aratott 4-1-es gyõzelem során nyújtott produkcióját a klub szurkolói a Mérkõzés legjobbja díjjal értékelték.
A Borussia Dortmundtól nyáron szerzõdtetett középpályás harmadik mérkõzését játszotta kezdõként a Vörös Ördögök színeiben, a hazai közönség pedig hatalmas ovációval köszönte meg teljesítményét, amikor helyére csereként Marcus Rashford állt be. A mérkõzést követõen az MUTV-nek elárulta, összességében elégedett volt saját és csapata teljesítményével is, amelynek köszönhetõen már a januári, Hull City elleni oda-visszavágós elõdöntõkre készülhetnek.
"Izgalomba jöttem a csapat és a saját teljesítményem okán" - kezdte.
"Jó munkát végeztünk. Minden tõlünk telhetõt megtettünk a mérkõzés megnyeréséért, mert az elõzõ, vasárnapi West Ham-meccs nem igazán sikerült jól számunkra, a gyõzelem elmaradása miatt. De szerintem ezúttal most minden klappolt nálunk, mi pedig nagyon elégedettek vagyunk."
A Manchester United hazai kupamérkõzéseire kilátogatók az utóbbi idõben különösen jól szórakoznak, ugyanis 4-4 gólt lõttek a Fenerbahce és a Feyenoord ellen is, emellett pedig a városi rivális Cityt búcsúztatták a Ligakupa elõzõ körében. Mkhitaryan szerint a könyörtelen helyzetkihasználásuk volt ezúttal a kulcsa, hogy Slaven Bilic tanítványai ellen másodszorra már nem ismertek pardont - ennek folytatására pedig a Goodison Parkban is szükségük lesz vasárnap.

"Az elõzõ mérkõzésen nem tudtuk gólra váltani a helyzeteinket, most viszont igen és ez volt a különbség. Ezúttal még talán kicsit túlzottan nagy erõket is mozgósítottunk ehhez és négy gólt szereztünk. Talán még többet is tudtunk volna lõni, de a végén megálltunk négynél. Így is nagyon jó mérkõzésünk volt, a védekezésbõl támadásba való átlendülésünk pedig tanítanivaló volt. Most azon kell dolgoznunk, hogy a következõ, Everton elleni bajnokira is készen álljunk."
A 27 éves szélsõ folyamatosan kísértette a West Ham védelmét, gólt elõkészítve Zlatan Ibrahimovic és Anthony Martial számára is, de õ a csapat összeteljesítményét méltatja és szerinte az az, amire az elõttük álló sûrû ünnepi idõszakban építeni lehet.
"Néha egy-egy mérkõzés után fáradtnak érzed magad, de ez egy nagyon jó fáradtság, mert mindent megtettél a pályán és elégedett lehetsz a munkáddal. Szerintem ez egy olyan nap volt, ahol mindenki fáradt és végsõ soron elégedettek lehetünk" - tette hozzá.
"Természetesen nagy öröm mérkõzéseket nyerni, mert ilyenkor gyorsabban és jobban regenerálódik az ember, jobb a hangulat az öltözõben, több a viccelõdés, úgyhogy mindig ennek az elõidézése lebeg a szemünk elõtt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |