Bõvebb információk Bailly állapotáról

Eric Baillyt le kellett cserélni a Manchester United által 2-1-re megnyert Crystal Palace elleni bajnoki második félidejében, sérülésének pontos diagnózisának meghatározására azonban egyelõre még nem került sor.


Bailly az ötödik sárga lapja begyûjtése miatt egy mérkõzéses eltiltását töltõ Antonio Valencia hiányában a védelem jobboldalán kezdte a mérkõzést, és bár az elsõ félidõben is úgy tûnt, hogy problémái vannak, bátran játszott tovább és nyújtott jó teljesítményt szélsõ védõként is.

 

Mindazonáltal a második félidõben hiába futott ki a gyepre, a nyári igazolás nem sokkal a kezdõ sípszót követõen a földre rogyott, az 52. percben pedig Matteo Darmian állt be helyére csereként. Természetesen mindez hatalmas érvágás nem csak a csapat, de Bailly számára is, különösen azt követõen, hogy csak nemrég térhetett vissza térdsérülésébõl, amely okán több hetet volt kénytelen kihagyni a szezon elején.

 

Mourinho a BT Sportnak nyilatkozva dicsérte játékosa mentalitását, hogy az utolsó lehetséges pillanatig a pályán kívánt maradni. Amikor a sérülés súlyosságáról kérdezték, a menedzser így felelt:

"Nem tudjuk, hogy mennyire súlyos a baj. Nem ugyanaz a térde sérült meg, mint korábban, hanem a másik. A bal térde. Úgyhogy nem a korábbi sérülése újult ki. Természetesen ez egy teljesen más jellegû probléma, de lenyûgözõ személyiségérõl tett tanúbizonyságot azzal, hogy próbált és próbált minél tovább a pályán maradni."

 

 

Késõbb a MUTV-nek nyilatkozva is kérdezték az elefántcsontparti játékos állapotáról.

 

"Az egyetlen dolog amit mondhatok, hogy nem ugyanazzal a térdével van baj" - tette hozzá.

 

"A jobb térde volt sérült korábban, amelybõl fantasztikusan jól és gyorsan épült fel. Most a bal térdével van baj. Nem tudom, hogy pontosan mi a diagnózis, majd meglátjuk, most pedig várunk. Nagyon sokáig képes lett volna kitartani. Azt mondanám, hogy legalább 75 percig. Õ egy különleges fickó, akinek a fájdalomküszöbe nagyon magasan van."

 

Míg Bailly láthatóan nagyon csalódott volt, amiért idõ elõtt el kellett hagynia a Selhurst Park gyepét, a korábbi Villarreal játékos hihetetlen személyiségérõl tett tanúbizonyságot azzal, hogy idõt áldozott arra, hogy egy szerencsés kisgyereknek adja mezét az idegenbeli szurkolótábor tagjai közül.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!