Bailly: Meg kell harcolni a helyekért
Eric Bailly elmondása szerint egyetlen Manchester United játékos helye sem biztos a kezdő tizenegyben Jose Mourinho irányítása alatt.
Bailly eddig a Crystal Palace elleni mérkőzés kivételével minden egyes találkozón szerepelt a Vörös Ördögök ezidáig veretlen bajnoki sorozatában, a Sasok ellen is csupán "fáradtság" miatt hagyta ki őt a csapatból menedzsere.
A középhátvéd remek párost alkot Phil Jones-szal, a United ugyanis eddig mindösszesen kétszer kapott csak gólt a Premier League idei kiírásában.
Chris Smallingnak és Victor Lindelöfnek továbbra is várniuk kell a lehetőségre, és bár Marcos Rojo is a visszatérés útját tapossa, Bailly nem fogja fel magától értetődőnek kezdőbeli helyét.
Amikor a United Review arról kérdezte Bailly-t, hogy a versengés jót tesz-e a védőknek, így felelt: "Ez nagyon fontos számunkra, valamint a csapatnak és a menedzsernek is, és ebben a helyzetben köztünk is tapasztalható versengés, mely által folyamatosan fejlődnünk kell, hiszen úgy gondolom senkinek sincs bérelt helye a kezdőcsapatban."
"Jó a kapcsolat Phil és köztem, és a másik két középhátvéddel, Chris Smallinggal és Victor Lindelöffel még lehetőségünk sem volt egymás mellett játszani a szezonban" - folytatta Eric.

"Az én nézőpontom szerint ez rendben van, hiszen négyen is vagyunk középhátvédek, és mindenki készen áll arra, hogy a menedzser nyújtotta bizonyítási lehetőségből a legtöbbet kihozzuk. A lehető legjobb védekezés és a lehető legkevesebb kapott gól a cél, mely a szemünk előtt lebeg."
Bailly volt Jose Mourinho első szerzeménye az Old Traffordon, aki 22 éves korában érkezett a Villarreal csapatától és az angol szurkolók köreiben kevésbé volt ismert a neve.
Mourinho hatása a játékosra már látható jeleket ölt, azonban Bailly felfedte játékának azon elemét, melyet folyamatosan fejleszt a portugál menedzser kezei alatt.
"Számomra egy nézőpont nagyon fontos volt és fejlődést is tapasztalok ezen a téren - és, hogy őszinte legyek, még tovább is tudok haladni ebben az aspektusban - az a játék taktikai része, valamint az ezen a szinten elengedhetetlen magas koncentráció" - mondta Bailly.
"Egy fiatal védő számára ez nagyon fontos, és a menedzserünk kezei alatt nagyon pozitívan tekintek a jövőbe."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló