Tuanzebe megbirkózik a nyomással

Axel Tuanzebe szerint a Jose Mourinhoval való munka okozta nyomás segít neki „jobb játékossá” válni.


Tuanzebe a kedd esti Swansea elleni Ligakupa találkozón Chris Smalling és Victor Lindelöf oldalán kezdőként kapott szerepet, így idén első alkalommal szerepelt a felnőtt csapatban. A fiatal játékos mind a 90 percet végigjátszotta, melynek során Jesse Lingard duplájával a Vörös Ördögök bejutottak a negyeddöntőbe.

 

A Dél-Walesben aratott győzelem után a MUTV-nek elmondta: „Vártam a lehetőséget, hogy játszhassak. A mester délután mondta nekem, hogy kezdő leszek, aminek örültem és mindent beleadtam.”

 

„Az ő [Mourinho] irányítása alatt dolgozni nagy nyomással jár, teljesíteni kell és ezzel a nyomással megbirkózva válhatsz jobb játékossá, szóval örülök, hogy rajtam van ez a teher.”

 

A találkozó volt Tuanzebe első tétmérkőzése a 2016/17-es szezon utolsó bajnokiját követőben, miután egy hátsérüléssel bajlódott, emiatt figyelt az óvatos kezdésre.

 

 

A 19 éves védő hozzátette: „Egy hosszabb perióduson vagyok túl, amikor nem focizhattam, ezért kicsit lassabban kezdtem, de minden passzal, minden egyes lépéssel önbizalmat szereztem.”

 

Rajta kívül egy másik fiatal, Scott McTominay is kezdőként kapott lehetőséget – mindkettejük teljesítményét dicsérte a mester – és Tuanzebe úgy érzi, a másik fiatal segített neki beilleszkedni.

 

„Könnyebb a játék, ha ismerős arcokat látsz, akik segítenek jól játszani” – mondta. „Nem te vagy az egyetlen fiatal a pályán, ami megnyugtató. Az egész a csapatról és a csapat teljesítményéről szól, amit mi szállítottunk.”

 

„Nincs annál jobb, mint a Manchester Unitedben játszani, egy ilyen nagy edző előtt és egy ekkora klubnál nincs nagyobb jutalom, ha ezt fiatal játékosként teheted meg.”


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!