Young megélné vb-álmát

A Manchester United játékosa, Ashley Young elárulta, célja a 2018-as világbajnokságon való részvétel, miután hosszú idő után ismét meghívót kapott az angol válogatott keretébe.


A 32 éves játékos lenyűgöző újjászületése immáron szárnyvédő pozícióban több mint négy évnyi kihagyást követően ismét meghívót ért az angol válogatottba, miután Gareth Southgate háromvédős felállás gyakorlását tűzte ki célul a Németország és Brazília elleni novemberi barátságos mérkőzésekre.

 

Young egy 2013. szeptemberi, Ukrajna elleni gól nélküli döntetlenre végződő mérkőzés, amelyen még szélsőként játszott, után léphet ismét pályára a Háromoroszlánosok színeiben, és elmondása szerint a pálya bármelyik szegletében hajlandó játszani annak elérése érdekében, hogy ott lehessen 2018-ban az Oroszország felé tartó repülőn.

 

"Jobban örülnék, ha feljebb játszhatnék, de képes vagyok alkalmazkodni, így baloldali védőként, jobboldali védőként és szárnyvédőként is bevethető vagyok" - kezdte Young.

 

"Élvezem a játékot és hogy jól játszom. Minden egyes alkalommal, amikor magamra ölthettem a válogatott mezét, azt éreztem, hogy jól játszottam és ezzel érdemeltem ki a válogatott behívót."

 

Young, aki a 2012-es Európa-bajnokság negyeddöntőjében az Olaszország ellen elveszített tizenegyespárbajban büntetőt hibázott - amely pályafutása egyetlen nagy tornája volt eddig a válogatottban - hiszi, hogy sokoldalúsága keltette fel Southgate szövetségi kapitány figyelmét.

 

 

"Manapság futballistaként képesnek kell lenned alkalmazkodni és különböző posztokon, felállásokban, rendszerekben is játszani" - tette hozzá.

 

"Minden azon múlik, hogy képes vagy-e gyorsan átprogramozni magadat ilyen helyzetekben."

 

"Amikor a menedzser 3-4-3-as, szárnyvédős, vagy 3-5-2-es felállásról beszél, minden esetben azt érezem, hogy képes vagyok ezekben is jó teljesítményt nyújtani."

 

"Megmutattam, hogy megérdemlem azt, hogy az angol válogatottban lehessek, de nem csak a keretben, hanem a kezdőcsapatban is helyet akarok magamnak kiharcolni."

 

"Én egy olyan játékos vagyok, aki minden meccsen a pályán akar lenni, a világbajnokság pedig még messze van - de ott van a fejemben és szerintem minden angol játékos szeretne ott lenni a világbajnokságon."

 

Young, aki az előző világeseményt szabadságát töltve Dubaiban nézte, kijelentette, "soha nem fog visszavonulni addig, amíg a lábai bírják", de arra számít, hogy egyik klubbéli csapattársa lesz az angol válogatott következő nagy generációjának vezéregyénisége.

 

 

"Már akkor felfigyeltem rá, amikor még a United akadémiai rendszerében pallérozódott" - mondta Rashfordról az egykori Aston Villa játékos.

 

"Egyből berobbant a köztudatba bemutatkozásakor, és onnantól kezdve meg sem állt. Már régóta állítottam, hogy ő egy különleges tehetség. Folyamatosan halad előre és még nagyon hosszú utat fog bejárni."

 

Young nemrég az Old Traffordon parázs vitába keveredett a Tottenham középpályásával, Dele Allival, aki sérülés miatt ezúttal nem lehet ott a válogatott keretében, de úgy tűnik azóta már leülepedett a kettejük közötti összetűzés.

 

"Igen, természetesen, nagyon szívesen találkoznék vele" - válaszolta mosolyogva Young.

 

"Történnek dolgok a futballpályán. De amint befejeződik a mérkőzés, utána már nem kell beszélnetek egymással. Ilyen ez a játék."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!