Mourinho: Zlatan még idén visszatér
A Manchester United menedzsere a Sky Sports Newsnak elmondta, hogy Zlatan Ibrahimovic közel van a visszatéréshez.
Jose Mourinho a Sky Sports Newsnak adott interjújában tért ki arra, hogy Ibrahimovic még az év vége előtt bevethető lesz. A csatár – aki még az előző szezonban szenvedett térdsérülést – tervek szerint jövő hónapban a listavezető városi rivális elleni bajnokin térhet vissza.
Ezzel ellentmondva viszont a The Sun szerint mind ő, mind Paul Pogba opció lehet a hétvégi Newcastle elleni találkozóra.
A 35 éves játékos októberben Carringtonban újra edzésbe állt és Mourinho beszélt arról az érzéséről, miszerint a svéd még a 2017-es naptári év vége előtt visszatér.
„Ő egy oroszlán, egy harcos” – mondta a portugál mester. „Úgy gondolom, ez egy jó jellemzés róla, mindig megvan benne a düh és ez az, ami miatt már majdnem teljesen felépült.”
„Ahogy számítottunk rá, lerövidült a felépülésének az ideje, és ahogy pár hete is mondtam, már 2017-ben visszatér, ami egy csodálatos felépülés.”
Múlt hónapban Ibrahimovic orvosa, Freddi Fu figyelmeztette páciensét, hogy ne siesse el az áprilisban az Anderlecht ellen elszenvedett térdsérüléséből való visszatérését.
Ibrahimovic – aki az előző szezonbeli 28 góljával a United házi gólkirálya volt – augusztusban írta alá egy éves szerződését, valamint a klub Bajnokok Ligája keretébe is nevezve lett.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló