Lukaku visszatérhet

A Manchester United menedzsere, José Mourinho megerősítette, Romelu Lukaku újra egészséges, így bevethető lesz a Derby County elleni FA-kupa mérkőzésen pénteken este.


A belga válogatott játékos, aki eddig a csapat házi gólkirálya a szezonban, a Southampton elleni múlt szombati bajnokin szenvedett súlyosnak tűnő fejsérülést. Egy szerencsétlen összefejelést követően hordágyon kellett levinni a Szentek elleni összecsapás első félidejében, amely okán az Everton elleni, két nappal későbbi idegenbeli bajnokit is kihagyni kényszerült.

 

Csütörtökön, a MUTV-nek adott exkluzív interjújában Mourinho azonban megerősítette, a hórihorgas támadó készen áll a visszatérésre.

 

"Romelu visszatér, Romelu visszatér" - érzékeltette a hír fontosságát.

 

"Ahogyan azt korábban is mondtam, nem volt agyrázkódás, csak elővigyázatosság volt vele kapcsolatban. Játszani akart az Everton ellen, de most már tényleg visszatérhet."

 

Később hivatalos sajtótájékoztatóján arról is beszámolt a portugál szakember, hogy az előttük álló kupamérkőzésen David de Gea helyett Sergio Romero fogja majd a Vörös Ördögök kapuját védeni.

 

 

"Romerot fogom játszatni, mert Romero egy top kapus, aki megérdemli, hogy játszhasson, míg Davidra ráfér a pihenés" - tette hozzá.

 

"Néhány hónap múlva Romero lesz az argentin válogatott kapusa a világbajnokságon, szóval azzal együtt, amit Romero jelent számunkra, ő fog játszani, és vele együtt szerintem egy erős csapat fog a pályán lenni pénteken."

 

Friss információkkal szolgált a menedzser a csapatból sérülés miatt hosszabb idő óta hiányzó trió, Marouane Fellaini, Michael Carrick és Antonio Valencia kapcsán is, akik visszatérése egyre jobban közeledik.

 

"A sérült játékosaink közül Fellaini már visszatért közénk. Michael Carrick is újra edzésbe állt, igaz még messze van attól, hogy bevethető legyen, de köztünk van ő is. Antonio Valencia jövő héttől újra a csapattal lesz, tehát holnap nem fog játszani, de utána már rá is számíthatunk. Javul a helyzet számunkra a sérülések terén."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Derby County

FA-kupa 3. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!