Korai csapathírek a Huddersfield meccs előtt

José Mourinho megerősítette, hogy Marouane Fellaini kihagyni kényszerül a Manchester United szombati, Huddersfield Town elleni hazai bajnokiját, miután a középpályás térd sérülést szenvedett a hétközi, Tottenham Hotspur elleni 2-0-s vereség alkalmával.


A MUTV-nek kora délután adott interjújában a menedzser csapata új sérültjeként nevezte meg a belga játékost a szerdai, londoni összecsapást követően, akit elmondása szerint "nagyon sajnál".

 

"Az orvosi stáb jelenleg dolgozik a probléma azonosításán" - kezdte Mourinho.

 

"Sérülésről van szó, és személyesen nagyon sajnálom őt és egyben a csapatot is, mert ő egy nagyon fontos játékos számunkra."

 

"Nincsenek egyelőre híreim ezzel kapcsolatban, mert nem szeretnék olyan információkat kiadni, amelyek csak előzetes találgatásokon alapulnak. De nem hiszem, hogy jó hírrel tudnék szolgálni ezt követően. A térdével van problémája - ugyanazzal a térdével, mint amivel korábban is sérült volt, csak egy másik helyen. Korábban a belső szalagjával volt gond, most pedig a külsővel, de a pontos diagnózishoz még szükségünk van néhány napra. Azonban természetesen a holnapi mérkőzést mindenképpen kihagyja."

 

"Nem keresztszalag sérülésről van szó, nincs teljes szakadás a térdének egyik részében se, úgyhogy nem kell ilyen súlyosságú dolgokról beszélnünk. De nekünk szükségünk van rá és mindjárt itt van a Bajnokok Ligája is, amellyel együtt rengeteg kemény mérkőzés vár ránk. Néhány hétre elveszítjük őt, de nem tudom megmondani, hogy három, négy, öt vagy mennyi hétről van szó. Erről egyelőre még nincsenek pontos információm."

 

 

A hír értelmében Fellaini csatlakozott a hosszabb ideje nem bevethető Zlatan Ibrahimovic és Eric Bailly alkotta pároshoz a maródiak listáján. Mindazonáltal Mourinhonak sokkal pozitívabb információi voltak róluk, ugyanis szerinte hamarosan újra a csapat rendelkezésére állhatnak.

 

"Már az edzőpályán dolgoznak, de még nem a többiekkel, úgyhogy még nincsenek annyira közel a visszatéréshez" - tette hozzá.

 

"De szeretném azt hinni, hogy a Bajnokok Ligája folytatása körül, tehát a hónap végén már visszatérhetnek."

 

A szombati, Huddersfield elleni bajnoki lesz az időben legközelebbi esemény a müncheni légi katasztrófa 60. évfordulójával kapcsolatos megemlékezéshez, amely kapcsán Mourinho elárulta, ez egy "olyan nap lesz számukra, amikor jól kell játszaniuk". 

 

"Szerintem ez egy olyan nap, amikor boldogságot és örömet kell hoznunk az emberek napjába. Azokért az emberekért kell ezt megtennünk, akik együtt élvezik a mérkőzést és ezzel egy időben kimutatják a tiszteletüket is az elhunytak és családjaik felé."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Huddersfield Town

Premier League 26. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!