Mourinho nem tud Zlatan távozásáról
José Mourinho visszautasította azokat a pletykákat, amelyek szerint Zlatan Ibrahimovic elhagyná a Manchester Unitedet, hogy Amerikába, az LA Galaxy együtteséhez igazoljon.
Néhány hírforrás odáig merészkedett, hogy azt állították, Ibrahimovic, akinek nyárig szóló szerződése van a Uniteddel, már meg is állapodott az MLS-ben szereplő klubbal.
A Huddersfield szombati manchesteri vendégjátékát megelőző sajtótájékoztatón Mourinho azonban elmondta, hiszi, hogy semmi alapjuk nincsen a 36 éves játékos kontinensváltásáról szóló legutóbb szárnyra kelt híreknek.
"Nem szoktam a játékosaimmal a médiában megjelent hírekről beszélni" - jelentette ki a portugál menedzser, amikor Ibrahimovic jövőjével kapcsolatban szerettek volna friss információt kapni a sajtó munkatársai.
"Mindennap látom. Ma az erőnléti edzőnk társaságában néztem végig ahogyan dolgozik. Az edzés előtt és után is velem együtt volt."
"Soha, egyetlen szóval se említett nekem semmit se. Se egy véleményt, se egy kommentárt, tényleg egyáltalán semmit nem közölt velem, úgyhogy fenntartom, hogy semmi sem igaz a hírekből. Mivel szerintem ha ebből bármi igaz lenne, akkor én lennék az első, aki tőle megtudnám ezt, legalább egy kérdésfelvetés erejéig, de soha, semmit nem hallottam tőle erről az egészről, szóval számomra ez továbbra is üres találgatás csak."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |