Jose Mourinho véleménye a VAR-rendszerről
A Manchester United menedzsere, Jose Mourinho hangot adott véleményének a labdarúgás legújabb technológiai vívmánya kapcsán, hiszen a Huddersfield Town elleni, szombati FA-kupa találkozón lépnek pályára a történelemben először a Vörös Ördögök a VAR-rendszer használata alatt.
Az úgynevezett „video assistant referee”, melyet magyarosítva legtöbbször videóasszisztensi rendszerként emlegetnek már tesztelésre került mindkét angol kupasorozatban az idei szezon során – tehát az FA-kupában és a Ligakupában is -, de ez lesz az első alkalom, hogy egy United meccsen is alkalmazzák.
Habár pozitív és negatív vélekedések is születettek az utóbbi időben a fejlesztésre vonatkozóan, Jose egyetért a változtatásokkal és úgy érzi, eljött az ideje annak, hogy a játékvezetők részére némi segítséget nyújtsanak.
„Amikor arról kérdeznek minket, hogy tetszik-e az ötlet, vagy nem; egyetértünk-e vele, vagy nem, úgy érzem, a kérdés inkább a játékvezetőknek szól” – mondta a mester az MUTV-nek.
„A lehető legjobban akarnak teljesíteni, nem szeretnek hibákat elkövetni. De néha bizony rossz döntéseket hoznak, ami teljesen emberi dolog és elkerülhetetlen, hacsak nem áll rendelkezésedre valamilyen technológiai segítség. Úgyhogy, ha a játékvezetők örömmel veszik ezt a technikai támogatást, akkor igen, használjuk a VAR-t. Ami engem illet, én is mellette vagyok.”
A menedzser továbbá azzal is egyetért, hogy a tesztelési időszakra szükség van, hiszen csak így lehet kiküszöbölni és elsimítani az új technológia kezdeti problémáit.
„Természetesen szükség van némi finomításra” – mondta. „Biztosra kell menniük, hogy nem változtatják meg túlságosan a játék dinamikáját és hangulatát – elkerülve azt, hogy az embereknek perceket kelljen várniuk arra, hogy megtudják, felugorhatnak-e, mert gól volt.”
„De még egyszer, ami az én szakmai perspektívámat illeti, jó érzéssel tölt el, hogy megfelelő döntések fognak születni. Hogy büntető volt-e, vagy sem; hogy kezezés volt-e, vagy sem; piros lap volt-e, vagy nem. Tetszik az igazságos döntések lehetősége.”
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Huddersfield Town - Manchester United
FA-kupa 5. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |